HTML

Ígéret(ek) földje

Közéletről, politikáról, vallásról, bulvárról hol viccesen, hol komolyan.

Friss topikok

Linkblog

I.K. 3.0. - avagy király vagy, István!

2013.08.21. 19:26 BaSa

Tegnap volt szerencsém végignézni az István, a király című rockopera felújított változatát Alföldi Róbert újraértelmezésében. Sokan sokféleképpen írták le róla a véleményüket már a tv felvétel bemutatása óta eltelt fél napban is, és bár jelentős részük eléggé negatív vélemény, mégis azt gondolom, hogy ha ilyen rövid idő alatt ekkora viharokat kavart az előadás, akkor bizonyos tekintetben máris elérte a célját. Tudjuk, hogy Alföldi sohasem volt a "klasszikus" értelmezések híve, még klasszikusnak számító darabok rendezésekor sem, így már előre sejteni (és a főpróbáról nyilvánosságra került képek és kritikák alapján tudni) lehetett, hogy itt is lesznek sokakat megbotránkoztató, egészen formabontó újdonságok. 

1. Nyitány

Az előadás kezdetén rögtön felsorakozik a színpadon az összes szereplő, ami egy afféle "fordított tapsrendként" is felfogható, különösen mivel a koreográfia miatt ez a végén elmarad, aki látta, az tudja, hogy miért, aki nem, annak majd a végén elárulom. Valamiféle udvari bál kezdődik, és első (szerintem) zseniális felismerés, hogy mivel Géza fejedelem temetése úgyis csak később következik, így itt még ő maga is jelen van nagyon is élő és hangsúlyos szereplőként. Mint ahogy jelen van az összes táncos (akkor még egységes, megosztottságtól mentes magyar nép), és mivel nyilvánvalóan a rokonsághoz tartozik, így maga Koppány is. Rövid bevezető (ahogy a darabban szintén feltűnő Nagy Feró mondta egy régi-régi koncerten: "ideiglenes ihaj-csuhaj") után máris érezhető a feszültség, Koppány külön vonul az ünneplő tömegtől, látszik hogy ezzel a fickóval még bajok lesznek.

Az első dal után egyből reklám blokk. Oké, hogy az RTL Klub kereskedelmi csatorna, de nem várhattak volna egy olyan részig, amire legalább rá lehetett volna fogni, hogy ha felvonásokra osztanánk a darabot, akkor itt lenne az első felvonás vége?

2. Te kit választanál?

Ha már Géza él ugyan, de már elég idős ember, természetesen felmerül a trónutódlás kérdése. Elméletileg Koppány már felesküdött Istvánra, de látszik, hogy csak színlelt, Asztrik el is kezdi emlékeztetni az egybegyűlteket a problémára. sajnos a darab első gyengeségeként az őt játszó László Zsoltnak kezdetben kifejezetten erőtlen a hangja, különösen egy olyan főpaphoz képest, aki azért elvileg hozzászokott, hogy jelentősebb gyülekezet előtt beszéljen. A "Valakinek holnap le kell tépni magáról a láncot" sornál Koppány rögtön közbe is szól, hiába na, látszik, hogy balhés a srác.Itt még Géza tekintélye végül visszavonulásra készteti Koppányt, de tudjuk, hogy nem ez volt az utolsó szava.

3. Töltsd el szívünk fényesség

Megérkeznek a hittérítők. A nép riadtan odébb fut, nem igazán tudják, hogy mi következik. Pedig "csak" annyi, hogy hamarosan királyi esküvőre kerül sor, ahhoz pedig szükség van egy bajor királyi menyasszonyra, aki ugyan még eléggé töri a magyart (csak a nyelvet, nem a népet), de legalább a német-magyar barátság jegyében, egy német fejlesztésű, de már feltehetően magyar gyártmányú luxus Mercin érkezik. István kicsit tanácstalanul néz "bajor Gizire", de az anyja szigorú pillantására engedelmeskedik az illemnek, és udvarias kéznyújtással üdvözli az eddig sosem látott menyasszonyát, aki az "Isten hozta" üdvözlésre egy zavart "Danke"-val válaszol. A fiatalok még mintha Istenhez imádkoznának, hogy add meg nekünk, hogy képesek legyünk beleszeretni a másikba, akit eddig sosem láttunk, de máris kijelölték a hatalmi érdekek, hogy összekössük az életünket, azután pár perccel a menyasszony érkezése után már meg is tartják az esküvőt. Kiderül, hogy a menyasszony nem egyedül érkezett, hozta magával a fél Wermacht-ot, vagy talán a kék sapka alapján ENSZ békefenntartókat, biztos, ami biztos. Igaz, még vagy ezer évvel vagyunk az előtt a fejedelem előtt, aki udvariasan megkérte őket, hogy tankokat azért ne küldjenek, az már legutóbb sem vált be. :-) Mellesleg a Gizellát játszó Radnay Csilla végre az első hang, aki tényleg úgy énekel, ahogy egy ilyen nagyszabású darabban kell, és István szerepében Feke Pál is megmutatja, hogy nem véletlenül játssza már évek óta (igaz eddig más felfogásban) pont ezt a szerepet.

4. Gyarló az ember

A régi mondás szerint ha azt akarjuk, hogy ne lázadjon a nép, adjunk nekik cirkuszt és kenyeret. Az esküvői szertartással a cirkusz megvolt (bár a nagyobb még csak ezután jön), akkor hát következik a kenyér. Hatalmas lakoma kezdődik, ahol megjelenik a 3 magyar főúr (nem pincérek, hanem nemesek), természetesen az elsőnek piros, a másodiknak fehér, a harmadiknak zöld a gallérja. Előadják, amit tapasztalatból sajnos már tudunk, a magyar nép jelentős része sajnos megelégszik azzal, ha tele a bendője, és ha kell, ezért bármikor (majdnem) bármilyen elvet feladnak. Kis idő múlva a buli botrányba fullad, amikor megjelenik Koppány egy karikás ostorral, és megmutatja az NDK-s turistáknak a magyar (mű)betyárvirtust.

5. Nem vagyunk még hozzád méltók

Koppány lánya (a kitűnő Tompos Kátya) arcáról ég a bőr, hogy a faterja nem tud kulturáltan megjelenni egy európai civilizációt idéző bulin (ahol mellesleg 5 perce a magyar főurak úgy zabáltak, mint a disznók), és kétségbeesetten kéri Istent,hogy nézze el nekünk, hogy ezt a civilizációt, vagy mi a búbánatot még gyakorolnunk kell. Közben amolyan szegény rokon módjára guberál egy kicsit, összeszedi a maradékot a többiek után, jól jön az még ezer év múlva, ha kisnyugdíjas lesz. :-) Közben megérkezik Laborc szerepében Szemenyei János, és megpróbálja visszatéríteni az ősi hitre. Több hangja van, mint annak idején ebben a szerepben Nagy Ferőnak, de valahogy más felfogásban is játszik, kicsit még szokatlan, de nem rossz. A "Nem kell olyan Isten" résznél, felrohan az emelvényre  (erkélyre?), és onnan lázítja a népet, a végén Koppány is csatlakozik hozzá. Odalent betoppan Géza fejedelem, és döbbenten nézi, hogy ezzel a néppel még lesz dolgunk "nem kicsi, hanem nagy" mire civilizált népet faragunk belőle. A tekintélyével azért még rendet tesz a nép között, de kifelé menet megissza a maradék borát, aztán összeesik. Úgy tűnik, megmérgezték. Azért furcsa, hogy szinte még össze sem esett, a főpap máris temetni kezdi. Vajon ki is tehette el láb alól? :-) 

6. Géza fejedelem temetése

A nép ősi szokás szerint siratná el a fejedelmet, de amikor bejön az uralkodó család a koporsóval, amit utoljára még a legnagyobb egyetértésben cipel be többek között Koppány és István, a főpap már int a biztonságiaknak, akik fenyegető fellépésükkel helyet csinálnak az új hitű temetési szertartásnak. Az imádságra valahogy megjött Asztrik hangja is.

7. Nincs más út, csak az Isten útja

István megesküszik, hogy folytatja apja életművét, amivel Koppánynál kiborítja a bilit. A rendfenntartók zavartan szaladgálnak, mint a mérgezett egér, amikor a nép fellázad. Végül István előveszi a vitrinből a golyóit, mert közli Koppánnyal, hogy nem fog meghátrálni, ha tényleg le akarja játszani a meccset. Mellesleg most, hogy Vikidál helyett Stohl lett az új Koppány, megdőlt egy történelmi tévhit, most már nem tudjuk meg, hogy is hívták Árpád fejedelem asszonyát. Régen ugye azt hittük, hogy "Árpádné Pehely". :-)

Egyébként idáig bírtam kerülni, de ha már úgyis sokan belekeverték az aktuálpolitikát (nem volt nehéz, ha korhű, mármint a mai korhoz hű jelmezekben került megrendezésre a darab), felmerül a kérdés, hogy a mai politikusok közül melyik István, és melyik Koppány. Szerintem a darab legendává válásához az is sokat hozzátett, hogy az "elmúltharmincévben" valahogy mindig mindegyik oldal magára ismert benne. Szörényi Levente nyilatkozta egyszer, hogy állítólag az eredeti előadás is "csak" azért lett engedélyezve, mert Kádár furcsa módon azt hitte magáról, hogy ő lenne István, ha már a pogányokat szinte csak a rendszere ellen lázadó rockerek játszották. (Most tekintsünk el attól, hogy később Koppányról kiderült, hogy két kapura játszott.)

Ami a mostani előadást illeti, sok kritikus készpénznek vette azt a felfogást, hogy István és köre lenne a Fidesz, a papok minimum a KDNP, a rendfenntartók pedig a TIK... vagy TAK... vagy TEK. (Nem kívánt rész törlendő.) Ezek szerint Koppányék a lázadó liberálisok, egy rendezetlen csürhe, kulturálatlan, mocskos, stb. sőt később, mint látni fogjuk még drogos banda is. Akik persze egy hasonló rendező és főszereplő vezetésével "jogosan" lázadnak fel a "diktatúra" ellen.

De hagy világítsak rá egy másik értelmezésre. Adva van egy olyan vezető, aki ne szépítsük, egy szerencsétlen balfék. Mögötte áll egy rakás talpnyaló, az anyja (vagy bárki más) irányítja a háttérből, mert magától még a popóját se tudja kitörölni, tele van fekete egyenruhás, időnként símaszkos idegen zsoldosokkal, és a hivatalos ideológiával szemben ellentmondást nem tűrő papokkal (ideológusokkal, megmondó emberekkel), akik szerint az EU szkeptikusok forduljanak fel, de legalábbis húzzanak vissza Fél-Ázsiába. Külföldről kapott pénzt, paripát, fegyvert, stb. És vele szemben egy kifejezetten karizmatikus vezető, aki maga mellett tudja a (Magyar) Nemzetet. :-) Vagy legalább a kétharmadát. De a (Matolcsy) sámánnak spanglit szállító trafikosokat biztosan... :-) Ráadásul folyamatosan olyanokat énekel, hogy pl. "Ősi törvényt lábbal nem tiporhat senki" (Nem leszünk gyarmat vazze!) Na ugye, hogy így már egészen más a helyzet? :-)   

8. Adj békét, uram

Na de vissza a darabhoz. Koppány lánya igyekszik lecsillapítani a kér kiskakast, Az előbb még szemetet szedett, ad a környezetvédelemre, most meg kőkemény pacifista, tiszta LMP-s a csaj. :-) És ahogy a nép csatlakozik az énekéhez, szerintem még az 5%-ot is simán eléri, ha bejelentkezik trónkövetelőnek.

9. Üdvóz legyen Géza fia

Géza felkel a sírjából, talán Alföldi is tanult a "Z világháború" sikeréből, vagy a Trabin érkező regősök idézték meg a régi idők szellemét. A 80-as években gyártott kocsiban az akkori kor divatja szerinti öltözékben befut Nagy Feró és Varga Miklós. Ha ezután semmit sem csinálnának, csak felvennének egy jelentősebb összegű gázsit, akkor is sikerük lenne, de ők előadják a régi korok dalait, kivéve talán a Nyolc óra munkát és a Vén Európát. :-) Aztán István anyja rájuk szól, hogy hakninak vége, tessék a kasszához fáradni.

Ha az aktuális értelmezést nézzük, a nagy öregek életükben először játszottak poénból régi elvtársat. Egyrészt tudjuk, hogy ha valaki, akkor ők sosem voltak azok, másrészt most vagy arra céloz a rendező, hogy még mindig nincs ügynöktörvény, és így a régi "jómunkásemberek" megbújnak a kormány köpenye alatt, ameddig rájuk nem szólnak, hogy ez már túl feltűnő, vagy talán a másik értelmezés szerint mindannyian emlékszünk a Farkasházy Teddy féle szárszói találkozóra, ahol hasonlóan jól öltözött öregurak támogatták az új idők új reménységeit olyan formában, hogy közben talán még ők is érezték, hogy ha ezek "így" támogatják őket, azzal többet ártanak, mint használnak.

Közben befut Koppány küldönce, és a főnöke nevében feleségül kéri István anyját. Feleséget nem kap, de egy akkora zakót igen, hogy még 40 kilót felszedhet, mire belefér. Természetesen ez már a civilizált Európa, így egy csapat kigyúrt fekete ruhás előbb szépen sorfalat áll a nézőtér és a küldönc között, hogy ne nagyon lássák a verést, de pechjükre azt már nem tudják kitakarni, amikor egy tiszt az erkélyről célzott lövést ad le a szeme közé. Ez sem SZEMtelenkedik többet. Mintha pár éve láttam volna hasonló híradó részleteket...

10. Abcug Koppány

A Szonda Ipsosnál István vezet, meg is jönnek a talpnyalók szépen sorban. Pedig még nem is ígért nekik semmit István, de majd úgyis behajtják rajta. A lényeg hogy EGYÜTT sikerülni fog. :-) Közben azért bedobnak egy elég "meleg" poént is a koreográfiában, ahogy a szélsőjobbos kritikusok is a rendezővel kapcsolatban.

11. István fiam

István még mindig bizonytalan, furcsa módon neki nem a hatalom kellene, hanem hogy sz országnak jobb legyen. Az anyja felvilágosítja, hogy ehhez bizony előbb győzni kell, ahhoz viszont bárkit be kell fogadni az összefogásba, akár érdekből vagy számításból is. És mivel a nép elég hülye ahhoz, hogy meg lehessen téveszteni, így nem árt, ha mond nekik pár olyat, ami jól hangzik, de úgysem kell betartani. 

12. Unom a politikát

Megjelenik István felesége, és bár még mindig töri a magyart, de erősen nehezményezi, hogy már 9 dallal ezelőtt megvolt az esküvő, de István azóta még csak az államügyekkel foglalkozott, vele nem. Hiába, lehet valami az ősi mondásban, hogy van olyan dolog, amit egy politikus vagy az asszonnyal csinál, vagy az egész országgal. :-) Közben a seregek vezére meg azért morcos, mert már kedve lenne szétcsapni az ellenség között. Mindenesetre abban megegyeznek, hogy unják a politikát. Aztán ehhez csatlakozik még a tánckar nagy része is, végül is valami miatt csak 50% körül van a bizonytalan szavazók aránya. Ők is unják...

13. Fejedelmünk István

Ha már ennyire közeledik a választás, valamit csak kell ígérni a népnek. Egyelőre ugyan csak arról lenne szó, hogy áldozatokat kéne hozni a győzelemért, betartani az "egyház" szabályait, egyébként meg "Éljen a haza, menjetek haza!" De a népnek valamiért tetszik.

14. Oly távol vagy tőlem

István még mindig bizonytalan, hogy alkalmas lesz-e ő a feladatra, de legalább már az asszonnyal közelebb kerülnek egymáshoz. Lehet hogy az országban kicsit nyugisabb időszak következik?

15. Szállj fel szabad madár

Novák Péter eredetileg a Kimnowak együttes énekese, tehát rocksztár. Ha most éppen táltos, akkor is. Tehát lenyom egy gitárszólót, amivel felkonferálja Koppányt. Mert Fidesz nagygyűlésen még sosem láttunk EDDA koncertet, ugye? :-) Másrészt ha ők mégis a másik oldal, akkor lehet, hogy visszasírják az SZDSZ-t? "Szállj fel szabad madár".

16. Te vagy a legszebb álmunk

Rocksztárnak lenni főleg azért jó, mert lehet vele csajozni. Koppánynak egyből hárem... izé három csaj is összejön. Ha lenne még egy negyedik, akkor lehet, hogy mostanra már régen iszlám ország lennénk.

17. Abcug István

Változott a helyzet a 10. dal óta, a Tárkinál Koppány vezet, így most nála jelentkeznek a "bizonytalan" szavazók, akik csak abban biztosak, hogy kéne nekik egy sült galamb és egy aranytojást tojó tyúk.(A többi háziszárnyast meghagyjuk a HírTV-nek.) Azért arra is van tippjük, hogyan kéne megbundázni a "választást". De Koppány elküldi őket a fenébe. Naná, majd hülye lenne csalni, ha kiderül, úgy fellázad a nép, hogy olyat még nem látott, ráadásul itt vannak az EU-s megfigyelők, még ha úgy tűnik is, hogy inkább az ellenféllel szimpatizálnak.

18. Szemtől szemben

Már a sámán is kezdi ezt a bundázós dolgot. Hát nem értenek ezek a szóból? Kétharmadnál minek bundázni? Ha meg nincs kétharmad, akkor úgyis meg van kötve a keze a kormánynak.

19. Áldozatunk fogadjátok

Azt ugye tudjuk, hogy az ősi sámánhitnél szokás volt állatokat áldozni az isteneknek? És hogy akár az ősmagyar, akár az indián táltosok, de még az ógörög Delphoi jósda papnői is úgy jósoltak, hogy transzba estek, amihez szükségük volt némi hallucinogén anyagra, azaz tudatmódosító szerekre? :-) Úgy tűnik, Alföldi annyira unortodox rendező, hogy pont ott ragaszkodik leginkább a történelmi hűséghez, ahol mások a legkevésbé szoktak. Ennek jegyében a sámán előbb elszív egy jó nagy spanglit, aztán Koppány saját kezűleg áldoz fel egy fehér lovat, aminek köszönhetően végül mindenki tocsog a vérben, illetve az annak látszó piros festékben. És bár a sámán a füves cigi ellenére egész jól elvan, a végére kapunk egy kis ízelítőt Stohl Buci vezetési stílusából, ezúttal autó nélkül. :-) Úgy tűnik, Alföldi tényleg meríthetett a "Z világháborúból", mert ha "Koppány" ezzel a fejjel egy ekkora bárddal a kezében végigmegy az utcán, akkor még gyalogosként is garantáltan beviszik. :-) Persze az nem jelent semmit, elsőre még S. Ábel is megúszta.

20. Elkésett a békevágy

Koppány lánya megpróbálja békére inteni az apját, mert megálmodta, hogy ha veszít, akkor "ezek" simán darabokra legózzák. És itt megláthatjuk az elmúlt 30 év legemberibb Koppányát, aki szinte sírva panaszolja el, hogy hiába minden, ő sem akar harcot, de bármit is tesz, nem tud megfelelni az ellenfelei elvárásainak, őt akkor is "pogánynak tartják". Aztán amikor István érkezik a békeajánlattal, neki is elmondja, hogy ne haragudj testvér, már visszacsinálnám, ha lehetne, de sajnos túl messzire mentünk, kicsúsztak a dolgok a kezünkből, így ezt már muszáj lejátszanunk.

21. Véres kardot hoztam

Megkezdődik a harc, Réka kétségbeesetten végignézi, hogy az apja seregét már nem lehet megállítani, de nyilvánvaló az ellenfeleik túlereje. Előbb a keresztekkel felfegyverkezett papok zárják őket körbe, ahogyan a "birodalmi" szabályok sem engedik,hogy az egyes tagok áthágják őket, majd a gyengén felszerelt, kaszákkal harcoló csapatokat legéppuskázzák. Még Istvánéknak is sok ez a látvány, és bár néhányan tapsolni kezdenek a győzelem láttán, István nagyon gyorsan leinti őket. Ha figyelembe vesszük, hogy a valóságban az utolsó működőképes tankunk, kb. 20 méter után állt le, valószínűleg egy hasonló harcban hasonlóak lennének az erőviszonyok. Még szerencse, hogy ez csak egy színdarab, és egyébként is ezer éve játszódik.

22. Gyászba öltözött csillagom

Regősként (vagy szellemként?) visszatér Géza fejedelem, hogy meggyászolja a népét. A holtakat és az életben maradtakat is. Most, hogy a lázadó pogányokkal nincs több gond, a főpap számára szabad a pálya a térítéshez, közben lent Géza még mindig gyászol..

23. Hála néked fejeledelem

Győzelem után szokás szétosztani a zsákmányt, meg is jelenik a főuraktól kezdve a katonákig és a papokig az összes haszonleső. István a katonáknak és a főpapnak még nem mond nemet, de mikor már a főurak is kérik a jutalmat, miközben semmit sem tettek, akkor már ő is besokall, és elküldi őket a fenébe. Kezdődik egy kifejezetten hagyományos stílusban előadott szakasz a darabban. 

24. Halld meg uram, a kérésem

Koppány lánya szeretné eltemetni apját, és egyébként is irgalmat kér a legyőzötteknek. István meg is adná, de a mögötte állók mindenképpen felnégyelést és kemény megtorlást követelnek. A hagyományőrző szakasz azért nem zárja ki, hogy símaszkos, géppisztolyos kommandósok és egyenruhás katonák is jelen legyenek a megtorlást követelők között.

25. Oly távol vagy tőlem

István újra elbizonytalanodik, érzi, hogy bár ő európai országot akart csinálni, de ez a győzelem nem igazán volt méltó az európai civilizált viselkedéshez. 

26. Koppány felnégyelése

Koppányt felnégyelik. Ennek keretében az egységesen felsorakozó népet előbb a papok hatalmas keresztekkel a kezükben kereszt alakban négyfelé választják, majd Koppányt körbeveszik a géppisztolyos álarcosok, aztán a népre fogott gépfegyverekkel és a magasba emelt keresztekkel "megtérítik" a népet. Vagy legalábbis térdre kényszerítik... A papoknak már ennyi is elég... egyelőre.

27. István, a király

Istvánt felesketi a főpap, természetesen előbb az egyház védelmére és szolgálatára, és csak utána, kissé vonakodva jönnek olyan apróságok, hogy akarja-e az ősei igazsága szerint kormányozni az országot. De István sem hagyja magát, amikor az egyház már áldását adta rá, akkor cselesen közli, hogy "Veled, uram, de nélküled!" Még a végén jó király lesz.  De hogyan fogják ilyen mentalitással szentté avatni? Végül értelmet nyer a Szentkorona alakú díszlet is, mert ahogy megtörténik az államalapítás, a korona alsó része azonnal magas rácsként veszi körbe a népet, királyostól, katonástól, papostól. Ha államot akartatok, akkor tudnotok kell, hogy ennek vannak bizonyos keretei, államhatárok, törvények, stb. És ezeket többé senki nem törheti át, hiába jönnek rá azonnal sokan, hogy nem ezt akarták, most már nem menekülhetnek. 

28. Himnusz

Az egyetlen, aki kívül rekedt az "államon", az végül is Géza fejedelem szelleme, aki a Himnusz éneklése alatt végignézi, ahogyan a korona tetejére felkerül a kereszt, ezzel bevégeztetett. Megszületett a modern Magyarország. Talán vannak, akiknek ebben a formában túlságosan is modern, talán kicsit sárgább, talán kicsit savanyúbb, de a miénk. Próbáljuk meg kihozni belőle a legtöbbet, ha lehet.

Szólj hozzá!

Címkék: politika kritika humor király színdarab István

Orbán vs. EU

2013.04.19. 01:45 BaSa

Egyszer volt, hol nem volt...

Az Európai Unió a sok közlekedési balesetre való tekintettel hoz egy új szabályt, amely szerint tilos átmenni a piros lámpán. Mostantól ez minden tagállam számára egységesen kötelező.

EU: 1. § Mostantól senkinek nem szabad átmenni a piros lámpán.

Orbán: (gondolkodik) Hm, ez így túl általános, nem fogják megérteni. Valami konkrétabb megfogalmazás kellene. Megvan! 1. § Nem szabad átmenni a piros lámpán annak, akin nincs sapka.

EU: Khm, annak sem szabad, akin van sapka...

Orbán: Bocs, valamit félreértettem, mindjárt kijavítjuk. 2. § Annak sem szabad, akin van sapka, de a fejkendős néniknek igen, mert a fejkendő nem sapka.

EU: A néniknek sem szabad...

Orbán: Jaaa, oké. 3. § A fejkendős néniknek sem szabad, de a fejkendős bácsiknak igen.

EU: Ti tényleg ennyire kretének vagytok?

Orbán: De most miért? Hát mindent megcsinálunk, amit csak kértek. Csak fogalmazzatok világosan.

EU: Mi nem világos azon, hogy SENKINEK sem szabad?

Orbán: És ki tartozik bele ebbe a senkibe?

EU: Mindenki!!!

Orbán: Mondom én, hogy nem lehet rajtatok elmenni. Most akkor mindenki vagy senki???

Szólj hozzá!

Címkék: politika orbán humor eu

Fegyvert letenni! Világos?

2012.07.04. 19:09 BaSa

Egy nemrég napvilágot látott hír szerint a nemzetbiztonsági szakemberek fegyverük letételére szólították fel egy hagyományőrző huszáregyesület tagjait Kecskeméten, ahol Kövér László házelnök részt vett az önkormányzat megemlékezésén. Mivel a huszárok ragaszkodtak a "fegyvereikhez", ezért inkább hazamentek.

Olyan már volt, hogy 1849. augusztus 13.-án Világosnál a huszároknak (is) le kellett tenniük a fegyvert az orosz (és szándékosan nem az osztrák!) hadsereg túlereje előtt, de hogy a saját kormányuk előtt kelljen letenni a fegyvereiket, ez azért eléggé példa nélküli eset. Nem mondanám magamat igazi "kurucnak" (ha értik a célzást az érintettek), de szerintem érdekes kérdéseket vet fel az eset.  Ezek közül csak néhányat emelnék ki az esettel kapcsolatban:

1. Tekintettel arra, hogy a huszárok kardjai életlenek, a puskáik pedig hatástalanított, kizárólag külön pirotechnikai eszköz segítségével "durrogtatható", tulajdonképpen csak fegyvernek LÁTSZÓ tárgyak voltak, ráadásul a cikkből kiderül, hogy korábban részt vettek már "fegyveresen" a jelenlegi, és a volt házelnök jelenlétében is különböző rendezvényeken, kissé túlbuzgóságnak tűnik az illetékesek részéről ennyire megijedni pár "játékkatonától".

2. A hír szerint a házelnök saját testőrsége is megvizsgálta a hatástalanított fegyvereket, és ők veszélytelennek ítélték, a nemzetbiztonsági szolgálat emberei azonban igen. Az még érthető, hogy a fontos pozíciót betöltő személyeket kiemelten kell védeni, akár kedveljük őket, akár nem, de vajon mi szükség van egyetlen embernél kettős védelemre, arról nem is beszélve, hogy nem éppen az hordozza-e magában a valódi veszélyt, ha az egyes biztonsági szolgálatok között ekkora az összhang? (Az egyik veszélytelennek ítél egy dolgot, a másik ugyanazt veszélyesnek.)

3. Ha a biztonsági szakemberek pár játékpuskát és játékkardot is veszélyesnek ítélnek, ez vajon a túlbuzgóság, vagy a gyengeség jele? Ha attól tartanak, hogy játékfegyverekkel sem tudnak elbánni, akkor biztos, hogy valódi veszélyt jelentő támadás esetén képesek elhárítani a támadást?

4. Bár a házelnök úr tudomásom szerint eddig nem kommentálta az esetet, azért talán az is felmerülhet, hogy ha a kormány eddigi teljesítménye tényleg olyan nagyszerű, akkor miért kell a kormánypárti politikusoknak ennyire túlbiztosítaniuk magukat, amikor a saját népük/választóik közé vegyülnek, már ha egy ilyen rendezvény vegyülésnek számít egyáltalán?

Szólj hozzá!

Címkék: politika fidesz huszár László Kövér

We will not be colony - avagy mit kaptunk mi a rómaiaktól?

2012.01.22. 15:57 BaSa

 

A következő videó megtekintése csak balliberálisok felügyelete mellett ajánlott. :-)

Szólj hozzá!

Címkék: politika eu tüntetés

Így kérünk kölcsön mi... :-)

2011.12.18. 21:20 BaSa

Nyuszika kertjében nagyra nőtt a fű - ámde elromlott szegénynek a kis fűnyírója. Mit lehet ilyenkor tenni? Hát ugye, a szomszéd farkasnak, akivel nem túl jó nyuszi viszonya, van egy fűnyírója. Nyuszi így morfondíroz magában:
- Csak ideadja nekem a fűnyírót a farkas, igaz, hogy nem vagyunk túl jó viszonyban, de azért csak megszán engem a bajban.
Na, el is indul, már a saját kapujához ér, amikor ezt gondolja:
- Azért a farkas egy töketlen fazon, tutira le merem fogadni, hogy nem adja ide azt a vacakot - és már fordul is vissza a házába.
Otthon a kis házában eképp morfondíroz magában:
- Hát, mégsem esélytelen, hogy ideadja nekem a fűnyírót a farkas, elvégre ha ronda, gazos a kertem, az neki sem szép látvány.
Bátran nekilódul, és már épp a farkas kapujára teszi mancsát, amikor ez jut eszébe:
- Végül is miért adná nekem oda azt a drága gépet, hiszen semmi haszna nincs belőle, sőt, akár még el is ronthatom, azt is gondolhatja! - azzal zsupsz, hanyatt-homlok iszkol haza.
Otthon a nappaliban még midíg a fűnyíró jár a fejében:
- Áhh, próba szerencse, elvégre már én is tettem szívességet a szomszédnak, hát csak ideadja azt a fűnyírót!
Szépen, komótosan átmegy, becsönget, farkas kijön, megszólal:
- Szia nyuszika! Hát te miért jöttél?
- Tudod mit, farkas, bazd meg a fűnyíródat!!!

Szólj hozzá!

Címkék: politika humor hitel imf

A válság okai, avagy létezik-e megoldás?

2011.11.18. 20:15 BaSa

Kezdetben ugye volt a cserekereskedelem. Később, amikor ez már túl bonyolulttá vált (szerintem mindenki ismeri a példát arról, hogyan nem tud cserélni az építész, akinek minden nap kell kenyér, és a pék, akinek elég egy ház egy egész életre), akkor rájöttek, hogy szükség van valamire, amivel összemérhetik az egyes termékek és szolgáltatások értékét. Ekkor született meg a pénz. Mivel a pénznek pont az a lényege, hogy el lehessen cserélni termékre vagy szolgáltatásra, ezért a rendszer akkor működik jól (nem tökéletesen, de használhatóan), ha a pénz és az érte megvehető áru értéke egyensúlyban van. Ha ez az egyensúly megbomlik, akkor következik be a különböző típusú válságok valamelyike.

1. Túltermelési válság

Ez olyankor következik be, ha hirtelen több lesz a piacon megjelenő termék és szolgáltatás, mint a pénz mennyisége. A megoldása ugyan fájdalmas (melyik válságé nem az?), de viszonylag egyszerű. Ha túl sok a termék, és nincs rá elég vevő, akkor meredeken csökken az ár, ameddig helyre nem áll az egyensúly. Természetesen közben az árak esése miatt a terméke egy részét nem éri meg tovább termelni, így a termelés visszaesése miatt is csökken az összes megtermelt áru értéke, ami tovább gyorsítja a probléma megoldását.

2. Hitelezési válság

Ebben az esetben a pénz mennyisége lesz több, mint az érte megvehető dolgok értéke. Ez az eset áll fenn jelenleg is, elsősorban a felelőtlen hitelezések miatt, ami részben a hitelnyújtók (bankok, pénzügyi szervezetek) rossz döntéseinek, részben a hitel felvevőknek a hibája, akik hitelt vettek fel akkor, amikor többet akartak költeni, mint amennyit a lehetőségeik megengedtek volna. (Ez vonatkozik akár magánszemélyekre, akik olyan dolgokat is szerettek volna megvenni, amelynek az árát egyelőre nem keresték meg, és országokra is, akik nagyobb jólétet szerettek volna biztosítani az állampolgáraiknak, mint amire telt.) Ebben az esetben is az a megoldás, ha a pénz és a termékek, szolgáltatások egyensúlya helyreáll, ennek azonban több, és jóval bonyolultabb módja van.

a) Többet kell termelni

Sosem túl népszerű azt mondani, hogy dolgozzunk többet, de ha sok a pénz, és kevés az áru, akkor a termelés növelésével egyenlegbe kerül a dolog, már csak azért is, mert ha több az eladható termék, akkor több lesz a bevételünk, és lesz miből kifizetni a hiteleket. A dolog nehézsége, hogy válság idején akár az emberek, akár az országok kevesebbet tudnak költeni, így vásárolni is, ha viszont nincs vevő, akkor hiába termelünk többet, mert nincs kinek eladni.

További probléma, hogy országok esetében ezt a "kinövekedjük az adósságot" politikát egy ponton túl már csak azért sem lehet folytatni, mert a föld tartalékai végesek, és ha egyszer kimerülnek a nyersanyagok, akkor nincs miből termelni, és nm lesz többé gazdasági növekedés. Úgy értem, nem átmenetileg, mint az eddigi válságok esetében, hanem soha többé... Elég ijesztő lehetőség.

b) Pénzt kell kivonni a rendszerből.

Ha túl sok a pénz, lehet csökkenteni a mennyiségét, de mivel a többlet pénz nagy része valójában hitelek formájában jelent meg, így "bankjegy égetéssel" nem sokra megyünk, sokkal inkább a hitelek valamilyen formában történő "eltüntetésével". Ennek ugye 2 változata lehetséges.

Az első értelemszerűen a hitelek valamiféle visszafizetése. Normális esetben ez könnyű lenne, valaki felvett hitelt, hogy legyen pénze egy jövedelmező üzletbe fogni, majd a bevételeiből azt szépen visszafizeti. A válság viszont nem normális eset, éppen az a probléma, hogy a felvett hiteleket nem befektették, hanem felélték. Így a visszafizetése készpénzben vagy komoly nehézséget okoz, vagy egyenesen lehetetlen. Utóbbi esetben a hitel visszafizetéséhez pénz helyett valamilyen értékes holmiról kell lemondani, pl. magánszemélyek esetén logikusan arról, amire a hitel fel lett véve. Persze lehet azt mondani, hogy szemétség elvenni valakitől az autóját, pláne a lakását, de felmerül a kérdés, hogy megdolgozott érte, vagy hitelből "vette"? Mert amit az ember még nem fizetett ki, az ugye valójában nem az övé. Országok esetében kicsit bonyolultabb a helyzet, hiszen ha a pénzt elköltötte nyugdíjra, fizetésekre, autópályára, stb, akkor azt már nehéz visszaadni, helyette valami hasonló értékű dolgot kell adni. Ezt ugye egyesek a hitelezők kizsákmányoló hozzáállásának szokták tekinteni, de hagy idézzek fel egy jelenetet az Üvegtigris című filmből. A büfés Lali egy "jó képességű" haverja autót akar venni, oda is adja a pénzt az eladónak, majd amikor megy átvenni a kocsit, az eladó így fogadja:

-Bocs, nem tudtam olyan típust szerezni, amilyet akartál, csak egy olcsóbbat. A különbözetet nem tudom visszaadni, de adok neked ráadásként egy gépzongorát.

- Oké, de mi a f@szt kezdjek én egy gépzongorával?

A fenti történetből is kiderül, hogy (bár a filmben az üzlet végül összejött) általában ha a hitelező vissza akarja kapni a kölcsönadott összeget, és azt nem kapja meg készpénzben, akkor cserébe csak olyasmit fogad el, ami az ő számára képvisel akkora értéket, mint a tartozás összege.

A hitel eltüntetésének a másik módja, ha a behajthatatlan hiteleket részben vagy egészben leírják. Természetesen ez egyszerűnek és nagyszerűnek tűnik, de ebben az esetben csak annyi a különbség, hogy nem a hitelt felvevő, hanem a hitelező jön ki rosszul a dologból. Ez többnyire senkit nem szokott érdekelni, azt viszont nagyon is érdekli, akinek pl. a becsületes munkával szerzett pénze úszik el, mert mondjuk betette a bankba, azt a bank kölcsönadta másnak, aki aztán elköltötte, és nem fizeti vissza. Arról nem is beszélve, hogy ha a hitelt adó nem kapja vissza a pénzét, akkor több hitelt az életben nem fog adni, vagy azért, mert rossz üzlet, vagy azért, mert eleve nem marad rá pénze. Persze hitel nélkül azok sem tudnak működni, akik a felvett pénzt a termelésük fokozására költötték volna, tehát csökken ugyan a hitelek (a pénz) mennyisége, de a termelés is visszaesik, így nem jutunk sokkal közelebb az egyensúlyhoz.

c) Infláció

Ha több pénz van a rendszerben, mint kellene, és sem a termelés fokozása, sem a  hitelek visszafizetése/eltörlése nem lehetséges, akkor még mindig ott van az a lehetőség, hogy úgy döntünk, hogy mostantól a forgalomban lévő (sok) pénz annyit ér, mint a forgalomban lévő (kevés) áru és szolgáltatás. Ez ugye azt eredményezi, hogy jelentősen csökken a pénz értéke, hiszen a kevés termékért sok pénzt kell adni, másképp fogalmazva ugyanakkora pénzösszegért kevesebb holmit tudunk vásárolni. Ez gyakorlatilag a pénz leértékelését, azaz inflációt jelent. Ezzel az a legnagyobb probléma, hogy a fenti megoldásokkal ellentétben nem a hitelezőket vagy a hitelfelvevőket sújtja, hanem kivétel nélkül mindenkit. Ráadásul az inflációt a szegények adójának is szokás nevezni, mert egy jómódú ember legfeljebb lemond az áhított luxuscikkről, vagy egy költséges hobbiról, de a legszegényebbek a jövedelmük nagy részét a puszta önfenntartásra (élelem, ruha, közüzemi díjak) költik, amit nagyon nehéz, vagy lehetetlen csökkenteni, így ez a megoldás nekik a legrosszabb.

Szólj hozzá!

IMF hitel, avagy a húszmilliárd eurós bankjegy

2011.11.17. 21:30 BaSa

Ugye mindenki emlékszik még a Gregory Peck főszereplésével készült régi, nagy sikerű filmre, az Egymillió fontos bankjegyre?

A történet szerint két gazdag öregúr találomra kiválaszt egy teljesen elszegényedett, egyetlen huncut vas nélkül sétálgató csavargót, akinek átadnak egy egymillió fontos bankjegyet azzal, hogy komoly jutalmat kap, ha egy teljes hónapig meg tud élni belőle anélkül, hogy eközben felváltaná. A főszereplő a bankjegy segítségével azonnal kap ingyen ebédet az étteremben, elegáns öltönyöket az úri szabónál, és luxus lakosztályt az előkelő szállodában, anélkül, hogy azonnal kifizettetnék vele a megvásárolt holmikat, hiszen az étterem tulajdonos, a szabó, és a szállodaigazgató is tudja, hogy ha valaki egymillió fonttal a zsebében mászkál, akkor a bankjegy felváltásával bármikor könnyedén kifizetheti azt a pár száz fontot, amivel nekik tartozik. A probléma akkor kezdődik, amikor egy vicces kedvű úriember elrejti a bankjegyet, és amikor kiderül, hogy a főszereplő nem tudja azt bemutatni, akkor mindenki azonnal félteni kezdi a pénzét, és kérik (sőt követelik) a tartozások azonnali kifizetését.

Valami hasonló történt a magyar gazdaságpolitikában is az IMF megállapodás kapcsán. Bár a kormány sokáig kifejezetten ellenezte, sőt a függetlenség akadályának tekintette az efféle hitelmegállapodást, végül mégis rájöttek, hogy ha az embernek egy huncut vas sincs már a zsebében, akkor kifejezetten jól jön, ha valaki kölcsönad neki egy egymillió fontos bankjegyet (vagy egy jelentősebb összegű hitelkeretet), mert ha azt bármikor bárkinek az orra alá dughatja, akkor rögtön megbíznak benne, hiszen látják, hogy ha gond van, akkor van mihez nyúlnia, és tud fizetni.

Persze lehet erre azt mondani, hogy érdemes-e újabb hiteleket felvenni, amikor már úgyis nyakig ülünk az adósságban? Nos, egyrészt van olyan helyzet, amikor "Nincsen sok választás. Azért, nincs mert elkúrtuk..." Másrészt ahogyan a filmben is csak annyi volt a feltétel, hogy a végén a főszereplő felváltatlanul vigye vissza bankjegyet, úgy az IMF hitelkeretnek is megvan az a sajátossága, hogy amennyiben a hitelkeret rendelkezésre áll, de abból a kormány nem hív le semekkora összeget (ténylegesen nem veszi igénybe a hitelt, mint pl. egy bankkártyánál, amikor nem költ róla az ember, így később fel sem kell töltenie a hiányzó összeget), akkor a 0 Ft (illetve Euró) igénybe vett hitelnek a kamata is 0 lesz. Ha pedig mégis úgy alakulna, hogy valamennyit igénybe kell venni belőle, akkor még mindig ennek a hitelnek van a legalacsonyabb kamata, azaz ez kerül nekünk (az országnak, adófizetőknek) a legkevesebbe.

Az is felmerült ellenérvként, hogy mi lesz akkor az ország pénzügyi függetlenségével? Nos, ezen úgy 20 ezer milliárd forint hitellel és évi ezer milliárdos törlesztő részlettel ezelőtt kellett volna elgondolkodnunk. Tény, hogy az IMF nem szokott feltételek nélkül pénzt osztogatni boldog-boldogtalannak. De gondoljuk végig, hogy ha valakinek van egy kis spórolt pénze, és minden ellenkező híreszteléssel ellentétben "nem lopja a pénzt", akkor vajon kölcsönadná-e egy olyan embernek, akiről tudja, hogy azért van állandóan legatyásodva, mert a világ összes pénzét képes lenne elinni? Természetesen legfeljebb olyan feltételekkel, ha az illető garantálni tudná a visszafizetést, pl. megígérné, hogy többet nem piál. Persze a piás mondhatná, hogy neki ne szabják meg, hogy milyen életmódot folytat, de ha már a környék összes uzsorásának tartozik, és azt sem tudja megadni, ráadásul már senki más nem ad neki kölcsön, akkor úgysem lesz más választása, hiszen teljesen mindegy, hogy a (kivételesen nem uzsorakamatot felszámító, hanem korrekt) hitelező kéri, hogy ne piáljon, vagy nem kap több hitelt, és akkor nem fog telni a piára.

Természetesen az még kérdéses, hogy miután a kormány az elmúlt hónapokban az IMF hitelt a létező legrosszabb megoldásként tüntette fel, amit mindenképpen el kell kerülni, most hogyan fogja "kidumálni" a helyzetet, de végül is kommunikációs trükkökben eddig is jók voltak (talán ebben voltak a legjobbak), és végső soron nekünk nem az az érdekünk, hogy egyik vagy másik politikai erő HITELessége és népszerűsége ne csökkenjen, hanem hogy az ország működőképessége rövid és hosszú távon is fennmaradjon.

Ui: A bejegyzés megírása után láttam, hogy a Véleményvezér blogot író kollégák is a piás példával operálnak, mivel nem szeretnék szerzői jogi vitákba bonyolódni, így meg kell jegyeznem, hogy írás előtt nem olvastam az ő cikküket, becsszóra egymástól függetlenül ugyanaz jutott eszünkbe. :-))

86 komment · 10 trackback

Címkék: politika gazdaság hitel imf

Kerényi pályázat

2011.11.09. 17:07 BaSa

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A kép címe: Álamadósság elleni harc, avagy ennyit kaptam a képért :-))

Szólj hozzá!

Címkék: politika kép humor

Röhög az ország

2011.07.02. 16:15 BaSa

Tragikomédia 3 felvonásban

Helyszín: Valahol Európában

Szereplők:

Kommentelő: nyuszika

Blogíró: papagáj

Kormány: agresszív kismalac

1. felvonás

Ül a nyuszika az erdő szélén egy kövön és reszelgeti a körmét. Arra megy a róka. Megkérdi a nyuszikát:
 - Mit csinálsz te itt, nyuszika?
 - Reszelem a körmömet, mert délután oroszlánt fogok enni...
Róka megijed, elszalad. Arra sétál a farkas és meglátja a nyuszikát:
 - Mit művelsz itt, nyuszika?
 - Reszelgetem a körmömet, mert délután meg fogom enni az oroszlánt...
A farkas is megijed, elszalad. Megy arra a medve is. Meglátja a nyuszikát és megkérdezi tőle:
 - Mit csinálsz, nyuszika?
 - Kireszelem a körmömet, mert délután meg akarom enni az oroszlánt...
Medve is elszalad. Egy idő után az oroslán fülébe jut, hogy mit tervez a nyuszika. Úgy dönt, hogy elmegy ő is a nyuszikához. Megáll a nyúl előtt:
 - Mit is csinálsz te itt, nyuszika?
 - Reszelem a körmöm és hülyeségeket beszélek...

2. felvonás

Megy a rendôr a körúton, az egyik ház ablakából kiszól egy papagáj:
- Psszt! Pssszt! Hülye rendôr! Hülye rendôr!
Ez így megy néhány napig, amikor a rendôr fölmegy a tulajdonoshoz,és mondja neki:
- Ha holnap is ezt mondja a papagája, kitekerem a nyakát!
Másnap megy a rendôr a ház elé és megszólal a papagáj:
- Cupp,cupp...! A többit már tudod.

3. felvonás

Sakál részegen támolyog hazafelé az agresszív kismalac, egy lakótelepi háznál megáll, és elkezdi rugdosni a falat.
Kiszól neki a farkas:
- Malac, ne rugdosd a falat, mert lejön a vakolat!
- Jöjjön, lerugdosom őt is!

Szólj hozzá!

Címkék: politika viccek kismalac agresszív nyuszika

A feltámadás napja

2011.06.05. 14:29 BaSa

1920. június 4-én aláírták Trianonban az I. világháborút lezáró békediktátumot. Az okokkal és a következményekkel most nem foglalkoznék, azt vérmérséklete és értékrendje szerint megtették és megteszik sokan, akár történészek, akár "amatőr" hozzászólók.

De attól tartok, egy valamivel még tartozunk magunknak, ez pedig a tanulságok levonása a történtekből. Ha már sokan fontosnak tartják a keresztény hagyományokra való hivatkozást, akkor a bibliai példát hoznám fel, amely szerint a kereszthalált a feltámadás követte. Így ha június 4. a nemzetünk gyásznapját jelenti, azt javaslom, hogy a rákövetkező június 5-ét tekintsük ezentúl a feltámadás napjának.

A döntés hatalmas tragédiát okozott az országnak, pusztán gazdaságilag nézve is, elvesztettük vagy csonkán maradt a közút és vasút hálózatunk nagy része, elvesztettük szinte az összes jelentős bányavidékünket, az alföldi mezőgazdasági területek kivételével nagyjából minden, az ország jólétéhez szükséges terület elveszett, vagy romokban hevert. Ráadásul másnap magyarok milliói keltek fel úgy, hogy mától egy másik ország területén élnek, pedig nem költöztek sehova. És mégis: minden magyar ember a szülőföldjén ébredt aznap reggel. Mert ne felejtsük, hogy egy országtól jogilag el lehet venni területeket, de egy néptől nem lehet elvenni a szülőföldjét, legalábbis ameddig az a nép azon a földön él. Tudom, a szomszéd népek sokszor kifejezetten durván próbáltak visszavágni a korábbi (vélt vagy valós) sérelmeikért, amibe belefért rengeteg magyar ember elüldözése a szülőföldjéről, sőt akár a szándékos írtásuk is, sok helyen meglehetősen hatékony módszerekkel. De talán vessünk egy pillantást erre a térképre:

kepfeltoltes.hu/110605/igazs_gosabb_hat_rvonal_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Ha 1920-ban figyelembe veszik a többek között Wilson amerikai elnök által javasolt etnikai szempontokat, akkor nagyjából így nézett volna ki az ország a békeszerződés után. Meglepően hasonlít a térkép a 40-es évek elején, a bécsi döntések után kialakult "Közepes-Magyarország" térképéhez. Sőt, ami azt illeti, néhány éve láttam egy térképet az etnikai eloszlásról  a rendszerváltás környékéről, és bár azóta sok minden történt, kisebb területeket leszámítva jelentős változás 1920 óta sem történt.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ma akár csak ennyit is vissza lehetne szerezni az elvesztett területekből (bár a nemzetközi jog elméletileg lehetőséget ad egy területnek az ország váltásra népszavazás útján, ha az elhagyni kívánt, és a fogadó ország is beleegyezik, bár a gyakorlatban érthető okoból ilyen még nem történt), de pl. az Erópai Unió szabályai alapján annyi máris történt, hogy kisebb alkalmi határ lezárásoktól eltekintve akár egy személyivel át lehet menni az egyik uniós országból a másikba. Tehát ha két magyar ember egy (határ)vonal két különböző oldalán él, akkor legalább most már (pl. a román-magyar és a szlovák-magyar határ esetén) elvileg át tudnak menni egymáshoz látogatóba úgy, mintha a vonal ott sem lenne. Márpedig ez az első bátortalan lépés afelé, hogy a vonal tényleg ne legyen ott, függetlenül attól, hogy azért nincs, mert odébb tolták, vagy azért, mert egyszerűen végképp eltörölték, és így a két oldal egy egységes "birodalom" részének számít (lásd USA tagállamok sok tekintetben névleges határai).

De tekintsünk most el a némiképp revízionista elképzelésektől, és nézzük meg más szempontból, milyen tanulságai lehetnek a történteknek. Van egy nép Ázsiában, amely mindig is távoli rokonokként tekintett ránk. Ők a japánok. A II. világháború végén őket is hasonló tragédia érte, mint nálunk Trianon, bár némiképp más jellegű  Ők is elveszítették az addig uralt területeik jelentős részét, és bár a népük harmada talán nem került az új határokon kívülre, de milliók haltak meg, 2 teljes városuk a történelemben eddig (szerencsére) egyedülálló módon atomtámadásban pusztult el, az országuk romokban hevert, és volt még egy fontos dolog, amelyet európai emberek nem nagyon szoktak emlegetni. A japán hagyományok a császárt isteni eredetűnek tekintették, ami Eurőpában már néhány évszázada viccesnek tűnhetett, de Hirohito császár csak 1946. január 1-i rádió beszédében volt kénytelen beismerni, hogy ő bizony "csak" ember. Ezzel a japán nép hitét kb. olyan szinten zúzták porrá, mintha az európai kultúrkörben holnap maga a pápa jelentené be, hogy egy Közel-Keleten dolgozó régész csoport talált egy 2000 éves holttestet nagyon egyértelmű sebhelyekkel...

És mindezek után a japán nép nemcsak hogy talpra állt, nemcsak újra nagy és büszke nemzetté válhatott, de a világ egyik vezető gazdasági nagyhatalma lett. Ennek az oka pedig a hozzáállásukban keresendő. 1994-ben egy ismert magyar úszóbajnok már a visszavonuláson gondolkodott, mikor a VB-n megtörtént vele az, ami addig még soha:  egy kínai úszó megelőzte. Egy akkoriban nyilvánosságra került történet szerint a sportoló akkor kiszállt a medencéből, odament az edzőjéhez, és azt mondta: "Holnap kezdjük el a felkészülést a következő versenyre, mert így nem hagyhatom abba. Bajnokként nem engedhetem meg magamnak, hogy úgy vonuljak vissza, hogy legyőztek..." És a következő olimpián újra ranyérmes lett, csak ezután vonult vissza, miután bebizonyította az egész világnak, hogy igenis ő a legjobb. És hogy mi köze ennek a japán néphez? Nos, bennük is ugyanez a hozzáállás dolgozik.

A magyar néppel az a baj, hogy sajnos sokszor hajlamosak vagyunk a hibáinkért és veszteségeinkért másokat hibáztatni. Ha minket legyőznek, "divat" gyűlölni az ellenfelet. A japánoknál ilyen esetekben tisztelik a győzest. Mi ellenségnek nevezzük azt, aki legyőzött, a japánok mesternek. Mi azt nézzük, hogyan lehetne bosszút állni az ellenfélen, ők azt, hogyan tudnák eltanulni azt a technikát, amivel legyőzték őket, hogy legközelebb ők is ugyanolyan kiváló harcosok lehessenek. Ha minket legyőznek, az ellenfél szemét volt, ha a japánokat legyőzik, az ellenfél jobbnak bizonyult, ezért tanulni kell tőle. 1945 után Japánt a németországi mintára több nép is megszállta és szektorokra osztotta, majd ugyanúgy néhány évvel később vonultak ki, mint Németország nyugati feléről. Ezután a japán nép nem siránkozott a veszteségek miatt, nem álltak le keseregni az elmúlt dicsőség felett, és nem toporogtak szinte egy helyben 90 év múlva is, hanem nekiálltak építkezni. Ennek keretében gyűlölködés helyett tanulni kezdtek legyőzőiktől, akikre tanítómesterként tekintettek. Az élet minden terülteén igyekeztek eltanulni másoktól, amit csak lehet, de minden területen csakis attól, aki az adott területen akkoriban a legjobb volt az egész világon. Bárkitől hajlandóak voltak tanulni, ha az így szerzett tudást a saját javukra fordíthatták. És 30-40 év elég volt nekik, hogy sok területen ők váljanak a világ legjobbjaivá.

Jellemző a kitartásukra az a kép, amely néhány hónapja járta be a sajtót, miután az emberi történelem 6. legerősebb földrengése rázta meg az országukat. A képen egy közeli nagyváros egyik irodaházának egyik emelete volt látható. Az emelet egyik oldala teljesn összeomlott, a plafon a padlón hevert, alatta törmelék és összetört berendezések. Az emelet másik fele szerencsésen épségben maradt, és a legnagyobb rengés után percekkel készült képen a japán dolgozóknak, miután előbújtak az asztal alól, az első dolguk volt, hogy a törmelék eltakarítása és a sebesültek ellátása után visszaültek az asztalukhoz, és folytatták a munkát, mintha semmi különös nem történt volna. Európai emberek kérdezgették tőlük, hogyhogy nem rohannak haza rémülten egy ilyen esemény után, mire ők azt mondták: most omlott össze a fél iroda, hatalmas károk keletkeztek, amelyeknek a helyreállítása rengeteg pénzbe fog kerülni a cégnek. Ráadásul sok ember megsérült, akik nem tudnak dolgozni, ki tudja, meddig, így a munkában is komoly kiesések lesznek. Ha még mi is abbahagynánk a munkát, a cégünknek nem lenne miből helyreállítani a keletkezett kárt, a romos részen dolgozó kollégáink elveszítenék a munkájukat, az ő munkájuk nélkül pedig a miénk is veszélybe kerülne. Ezért kell most folytatnunk, sőt még keményebben dolgoznunk, és miután a saját feladatunkkal végeztünk, meg kell próbálnunk a sérült kollégáink munkáját is elvégezni, mert csak így kerülhetjük el az összeomlást.

Azt gondolom, hogy ha valaha is szeretnénk túllépni a múltunk fájdalmas veszteségein, és igazán talpra állni mindenféle értelemben, akkor tanulnunk kellene a japánoktól kitartást, szorgalmat, és főleg hitet. Nem valamiféle vallást, hanem az önmagunkba vetett hitet, hogy bármilyen mélyről kell is újrakezdenünk, akkor is bármit elérhetünk, de csak akkor, ha ehhez hajlandóak vagyunk önfeláldozó módon minden tőlünk telhetőt megtenni a sikerért. Én a magam részéről ezt tartom a legfőbb tanulságnak. Nem állítom, hogy könnyű lesz, de nincs más választásunk. És nem (csak) azért, mert elkúrtuk...

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: trianon történelem japán földrengés

Gárdamellény és melegfelvonulás

2011.02.15. 15:09 BaSa

 Három hír az indexen az elmúlt 24 óra terméséből: 

Botrány a parlamentben Vona gárdamellénye miatt

A BRFK szerint 50 ezer embert akadályozott volna a melegfelvonulás

Rendőrségi cigányozás az Újbuda.hu-n

Akkor talán vegyük sorra a fenti híreket.

1. Gárdamellény

Vona Gábor nem először sütötte el a Gárda mellényében való megjelenés poénját, ahogyan azt az előző posztban is írtam már.  Eltekintve a beszédétől, engem ez a dolog mindig is arra az esetre emlékeztetett, amikor még az előző parlament idején egy kereskedelmi csatorna rejtett kamerával lefilmezte a folyosón tilosban cigiző képviselőket, amelyet mellesleg úgy próbáltak megoldani a politikusok, hogy kitiltották a TV-seket a folyosóról. Az ügyben nem az volt a legfelháborítóbb, hogy megszegték a szabályokat, hanem hogy olyan emberek tették, akiknek lehetőségük volt rá, hogy saját maguk alakítsák azokat. Ha például a cigiző képviselők rágyújtás előtt bemennek az ülésterembe, és rendkívüli napirendi pontként megszavazzák, hogy a folyosón mostantól szabad a dohányzás, akkor 5 perc múlva kimehettek volna rágyújtani úgy, hogy az akkor már nem lett volna szabálysértés. Vona Gábor a mellény viselésével ugyanezt követte el, hiszen már másodszor vétett a szabályok ellen, de vajon hányszor nyújtotta be eddig a mellényt tiltó szabály eltörlésére vonatkozó javaslatát? Márpedig szerény véleményem szerint őt nem azért küldte oda 850 ezer ember, hogy a mentelmi joga mögé bújva felvágjon vele, hogy ő figyelmen kívül hagyhatja a neki (és a szavazóinak) nem tetsző szabályokat, hanem hogy úgy változtassa meg őket, ahogyan jónak látja, hogy azután az őt képviselővé választó, és mentelmi joggal nem rendelkező emberek is megtehessék ugyanezt a dolgot, anélkül, hogy szabálysértésért felelősségre vonnák őket.

Természetesen lehet azt mondani, hogy "úgyis leszavaznák", de ezzel kapcsolatban két szempontot mindenképpen felvetnék. Az egyik, hogy a magyar történelemben a legutóbbi három szabdságharc elbukott (Rákóczi, 48-as, 56-os), és egyébként sem alakult túl rózsásan (nem őszirózsásan) az elmúlt néhány évszázad. Nálunk tehát régi hagyomány, hogy nem csak azokat tekintjük nemzeti hősnek, akik elérték azt, amiért harcoltak, hanem azokat is, akik legalább megpróbálták. Nos, ha a Jobbik igyekezetét figyelembe vesszük, elég kevés esélyük van rá, hogy a közeljövőben nemzeti hőssé váljanak. 

A másik szempont, hogy milyen hatással lenne a választókra egy esetleges leszavazás. Már a betíltáskor is sok vita folyt akár az ehhez hasonló blogokon is a tíltás hasznosságáról. Még a legliberálisabb bloggrek is felvetették (sőt ami azt illeti, főleg ők), hogy persze lehet nem szeretni, vagy kifejezett bunkóságnak tartani egy olyan egyenruha viselését, amely kísértetiesen emlékeztet egy finoman szólva szerencsétlen történelmi kor uniformisára, ugyanakkor egy demokráciában nem illik "divatrendőrséget" felállítani, és különben is, ahogyan az USA-ban például szabad a fegyverviselés arra hivatkozva, hogy nem a fegyver öl, hanem aki használja, így ithon is érdemes megfontolni, hogy egy ruhadarab viselése önmagában nem feltétlenül megvetendő, ha viszont valaki elfogadhatatlan nézeteket vall, akkor mindegy, hogy azok hangoztatása közben mellényt visel, vagy kisestélyit. 

Tehát ha már felvetjük vona Gábor felelősségét, az a nyílt szabályszegést leszámítva nem a mellény viselése miatt érdekes, hanem az elmondott szavai miatt a "több millió feleslegesen megszületett" emberi életről. Lehetne itt poénkodni, hogy az ő szülei is mehettek volna inkább moziba, de nem lenne ízléses, ráadásul az én értékrendem szerint az emberi élet érték, és mindenki jó valamire, ha másra nem, hát elrettentő példának. És mivel az okos ember mások hibájából tanul, így szerintem bizonyos értelemben köszönettel tartozunk a Jobbik elnökének, amiért esélyt adott számunkra, hogy a szavaiból tanulhassunk. 

2. Melegfelvonulás

A rendőrség a forgalom aránytalan akadályozására hivatkozva tiltotta meg az idei felvonulást a hagyományos útszakaszon is. Nos, az egy dolog, hogy az útvonal bővítését a Parlament épületéig nem engedélyezték, de később a korábban már szintén általuk engedélyezet útvonalat is letiltották, ezzel felülbírálták a saját korábbi döntésüket is. Ha más szempontokat figyelmen kívül hagyunk, akkor is felmerül, hogy ha egy rendezvényt 1997 óta nagyjából mindig ugyanazon az útvonalon engedélyezni lehetett, tehát nem zavarta a közlekedést, akkor vajon mi indokolja, hogy idén hirtelen nagyobb mértékben akadályozza ugyanaz a rendezvény ugyanazon az útszakaszon a forglamat? Hiszen ha tavaly még nem akadályozta annyira, hogy emiatt tiltani kelljen, most viszont már igen, akkor logikus, hogy idén nagyobb akadályt jelent, mint az előző évben. De miért is?

Mellesleg vannak, akik felvetik, hogy miért kell egyáltalán vonulni? Ha eltekintünk attól, hogy mindenkinek joga van akkor és oda vonulni, ahova jól esik, akkor még mindig marad a dolog történelemi háttere. A 60-as években az USA-ban a melegek pontosan azt csinálták, amit ma egyes nem túl türelmes emberek elvárnának tőlük, és vonultak ugyan, de csak félre. Konkrétan nyitottak néhány szórakozóhelyet csak maguknak, ahol lehetőségük volt ismerkedni, és külön lenni "másoktól", hogy még véletlenül se legyenek szem előtt, és ne zavarjanak senkit. Csakhogy voltak, akik már akkor sem szerették őket, és azoknak ez sem volt elég. Egyszer egy szakasz rendőr berontott az egyik melegeknek fenntartot helyre, ahol mellesleg egészen addig semmiféle rendbontás nem történt, és mindenkit jól megvertek. Ez után döntöttek úgy az ottaniak, hogy ha már egymás közt,másokat nem zavarva sem hagyják őket békén, akkor igenis minden évben az eset évfordulóján nyilvánosan fognak felvonulni, ameddig el nem fogadják őket olyannak, amilyenek.

Egyszóval furcsa fintora a történelemnek, hogy a melegfelvonulás is hasonlóan kezdőött, mint a Magyar Gárda működése, nevezetesen volt egy csoport, akik egymás között jól elvoltak, nem ártottak senkinek, aztán egyszer csak begyalogolt egy szakasz "sün", és jól szétvertek mindenkit, akik ezek után úgy döntöttek, hogy muszáj nyilvánosság elé állniuk, mert innen már nincs hova hátrálni.

Én a magam részéről örülnék ha olyan országban élhetnék, ahol bárki az egyéni ízlésvilágának megfelelően viselhetne akár oroszlános mellényt, akár hupirózsaszín bőrtangát, ha abban érzi jól magát, és nyugodtan felvehetné bárhova, utcai viseletnek, nyilvános rendezvényre, vagy akár parlamenti ülésre, ami ugyan "nem nyilvános rendezvény", csak éppen annyi kamera közvetíti élőben, mint a Való Világot. Sajnos attól tartok, hogy egyes esetekben az értelmi szinvonal is hasonló lehet.

3. Rendőrségi cigányozás

Egy rendőrségi hírben megjelölték a keresett személy roma származását, ez egyesek szerint sérti a hasonló származású embereket. Őszintén szólva nem értem, hogy miért. Egy becsületes roma miért venné magára, ha kiderül, hogy az ő népében is vannak rossz emberek? És mi van az összes többi rendőrségi hírrel, amelyekben nem írtak származást? Végül is ha nem tiltott lenne a származást feltüntetni, hanem kötelező, akkor ugye ahol nem mondanák be, hogy roma volt az elkövető, ott ez egyben azt is jelentené, hogy nem az volt. Ráadásul ha tilos a származást említeni, akkor már miért nem megyünk tovább? Barna hajú, túlsúlyos, szemüveges férfiként én is mondhatnám, hogy ezentúl az általánosítás elkerülése érdekében ne lehessen bemondani a rendőrségi hírekben, hogy az elkövetőnek milyen a hajszíne, az alkata, vagy akár a neme. Képzeljük el, mennyire lenne hatékony a bűnügyek felderítése, ha este bemondanák a Híradóban, hogy a rendőrség a lakosság segítségét kéri egy bűnöző kézre kerítésében, aztán közölnék, hogy még azt sem árulhatják el, hogy férfit vagy nőt leresnek, mert a hasonló neműek sértőnek éreznék ha a nemükhöz tartozókat bűnözőként tüntetnék fel.

Egyszóval mindhárom esetből le lehet vonni a tanulságot, hogy talán toleránsabbnak kellene lenbünk bizonyos esetekben a nekünk nem tetsző véleményekkel és viselkedési formákkal, és nem kellene mindent magunkra vennünk sem átvitt értelemben, sem szó szerint. Természetesen mindeközben figyelembe kell venni, hogy nem mi vagyunk az egyedüliek ezen a bolygón, és ne bántsunk senkit, kivéve azokat, akiket csak így lehet megakadályozni abban, hogy másokat bántsanak. Őket viszont mindenképpen meg kell fékezni, mielőtt még nagyobb bajt csinálnának.

2 komment · 1 trackback

Címkék: magyar cigány jobbik gárda vona melegfelvonulás bünöző

Szubjektív évértékelő

2011.02.08. 19:12 BaSa

Múlt hétfőn a miniszterelnök megtartotta szokásos évértékelő beszédét. A különböző blogokban megjelenő legtöbb kifogást a "szépen beszélt, de nem mondott semmit" mondattal lehetne jellemezni. 

Nem tartozom az említett politikus stábjába, és sok szempontból nagyon komoly kifogásaim vannak a stílusával kapcsolatban, de arra gondoltam, hogy én is megírnám a saját szubjektív évértékelőmet, kizárólag címszavakban, "rizsa" nélkül, konkrétumokkal.

Tehát a 2010-es év

Az első néhány hónapot az áprilisi választásokig nem nagyon érdemes értékelni, részben mert kampányon kívül nem történt túl sok érdekesség, részben mert döglött oroszlánt rúgdosni ősi román szokás. (Csak hogy itt is legyen közmondás.)

1. Választások

Nem történt meglepetés, a Fidesz-KDNP nyert, bekerült még az MSZP, Jobbik, és az LMP.

Egyéniben a Fidesz majdnem minden helyet elvitt, mindössze egy egykori politkusuk (függetlenként) és 2 MSZP-s jutott be rajtuk kívül. Összességében 263 képviselője lett a kormánynak, így meglett a kétharmados többség, ami eddig csak 1994-98 között az MSZP-SZDSZ kormánynak volt. Itt jegyezném meg, hogy a kormánypárt (illetve párt szövetség) a szavazatok 52,7%-át kapta meg, mindezt 64,3%-os részvételi arány mellett, tehát bár a mandátumok 2/3-adát megkapták, de a szavazáson részt vettek alig több, mint fele voksolt rájuk, míg ha az összes szavazásra jogosultat nézzük, akkor nagyjából 1/3-ad szavazatott kapott a kormány, kicsit kevesebbet az ellenzék összesen, és valamivel több, mint 1/3-ad volt azoknak az aránya, akiket vagy nem érdekelt a választás, vagy úgy gondolták, hogy sem a kormánypártok, sem az ellenzék nem felel meg az elképzeléseiknek.

Később az őszi önkormányzati választáson még nagyobb lett a Kormány fölénye, és 2-3 budapesti kerület, valamint Szeged polgármestere szocialista, Tiszavasvári polgármestere pedig Jobbikos lett, minden más nagyobb helyen a Fidesz nyert. Na jó, Ivád község polgármestere továbbra is LMP-s, de ott már akkor is ő nyert, amikor még a párt sem létezett. 

2. A Parlament alakuló ülése

Az új Országgyűlés alakuló ülésén rögtön történt néhány esemény, amely előrevetítette, hogy finoman fogalmazva érdekes 4 év előtt állunk. Kezdődött a dolog azzal, hogy máris sikerült megtörni egy 20 éves hagyományt. A Parlament tisztségviselőinek (elnök, stb.) megválasztásáig szokás volt, hogy a korelnök, azaz a legidősebb képviselő vezeti az ülést, majd a képviselők eskütételének szövegét a legfiatalabb képviselő olvassa fel. Nos, 2010-ben ez utóbbi feladatot sikerült a (mellesleg fideszes) korelnöknek magához ragadnia, így a legfiatalabb képviselő lemaradt erről a megtiszteltetésről. (Érdekességképpen: 2006-ban az akkori legfiatalabb képviselő Zuschlag János (MSZP) volt, ő felolvashatta az eskü szövegét, 2010-ben a legfiatalabb Dúró Dóra (Jobbik), ő nem.)

A képviselők eskütételénél a Jobbik elnöke, Vona Gábor beváltotta a korábban tett ígéretét, miszerint az esküt a betiltott Magyar Gárda mellényében tette le, ezzel tiltakozva a viselet betiltása ellen. Később Sólyom László köztársasági elnök a beszédében kitért arra, hogy vajon mennyire hiteles egy olyan eskü, amelyben valaki az érvényes szabályokat megszegve esküszik fel a szabályok betartására. (Megjegyzés: Nincs tudomásom róla, hogy a gárdamellény betiltásáról szóló szabály eltörlését azóta kezdeményezte volna a Jobbik, pedig ugye akkor az elnökük a szabály ellenzését mindenképpen fontosnak tartotta kifejezni, akár szabálysértés árán is.) Szerintem nem én voltam egyedül, aki akkor még azt hitte, hogy a szabályok figyelmen kívül hagyása, esetleg utólagos hozzáigazítása a tettekhez rendkívüli esemény, azóta bebizonyosodott, hogy a kormány részéról is lesz még jópár hasonló eset.

Az alakuló ülésen történt még, hogy az eskütétel után a Jobbikos képviselők az egész Parlament által elénekelt magyar Himnusz után elénekelték még a székelyt is, ami kezdetben meglepetést keltett, de a képviselők nagy része csatlakozott, kivéve az MSZP legtöbb képviselőjét, akik közül egyesek el is hagyták a termet. És ha már MSZP, volt olyan képviselőjük is, aki egy évfordulóra hivatkozva, izraeli zászlós kitűzőt viselt a zakóján.

3. Első intézkedések

Az új kormány talán legelső intézkedése a határon túli magyarok kettős állampolgárságának megadása volt, ezzel máris teljesítették egy régi ígéretüket. Egyébként ezt sikerült 99%-os egyetértéssel megszavazni,mindössze 3 MSZP-s képviselő szavazott ellene, köztüka korábbi kormányfő, aki ebben a kérdésben ha más nem, legalább következetes volt. A szavazásról egy rádiós interjú miatt lemaradt a Jobbik elnöke, aki ezért a hibáért később nyilvánosan bocsánatot kért a választóitól. A szavazati jog kérdését viszont a mai napig függőben hagyták, bár a legvalószínűbb (és talán legelfogadhatóbb) változatnak az egyes tájegységeken élők kedvezményes mandátumhoz jutása tűnik, hasonlóan a szintén ebben az időszakban megszavazott új választási törvényhez, amely a belföldi kisebbségek képviseletét is megoldja, amivel egy 20 éve fennálló mulasztásos alkotmánysértést oldottak meg, és mellesleg kivette az egyik legfőbb érvet a szomszédos országok magyarellenes politikai erőinek a kezéből, akik az ott élő magyar kisebbség jogainak bármilyen csorbítására eddig kapásból rávágták, hogy "nálunk legalább van képviselőjük, nálatok a mi kisebbségünknek még az sincs".

Ami a választási törvény további átalakítását illeti, a jó hír, hogy 200 főre (plusz eseteg a kedvezményes mandátumok) csökkenti a Parlament létszámát, a rossz hír viszont, hogy az induláshoz szükséges ajánlószelvények számát megemelték, és a gyűjtésére adott határidőt leröidítették, így jelentősen nehezebbé vált a kisebb pártok indulása a választásokon.

Ami a jelképes törvényeket illeti, sikerült még elfogadniuk a Trianon törvényt, mely a békediktátum évfordulóját nemzeti emléknappá nyilvánítja. A törvénnyel kapcsolatos egyetlen kifogás az volt, hogy sikerült ellentmondásos megfogalmazást beleírni, mert az első mondatában rögtön két csoportba osztották a hívő és nem hívő képviselőket, viszont jó hír, hogy legalább "egyenrangúként" feltüntetve a két csoportot.

Végül a jelképesnek mondható törvénykezés legnagyobb ellenkezést kiváltó irománya, a NENYI néven ismertté vált politikai nyilatkozat is megszületett, melynek kihelyezését a Kormány alá tartoző középületekben kötelezővé tették, más közintézményekben "csak" kérték.

4. Köztársasági elnök választás, egyéb kinevezések

Miután a Kormány is letette az esküt, a jelképes szabályalkotások után sor került az ilyenkor szokásos pozíció szerzésekre, amely (sajnos) eddig minden kormány hivatalba lépése után szokásos volt, de korábban talán nem ennyire. Kezdetnek a köztársasági elnök választáson a Fidesz nem Sólyom Lászlót jelölte, pedig 2005-ben még az ő támogatásukkal lett elnök, és sok tekintetben jobboldali, konzervatív értékrendje ellenére sikerült elérnie, hogy a hivatali ideje végére a mérsékeltebb baloldaliak, sőt liberálisok is kifejezetten elismerjék. Őt ráadásul ellenzékből is sikerült megválasztatnia a Fidesznek. Helyére Schmitt Pál került, aki saját megfogalmazása szerint is inkább motorja akart lenni a kormányzásnak, ami eddig abban nyilvánult meg, hogy válogatás nélkül minden törvényt szó nélkül aláírt. Köztük olyat is, amely később az Alkotmánybíróság döntése alapján mégis alkotmányellenesnek bizonyult. Ezután sor került még a kizárólag kormánypártok által jelölt két alkotmánybíró kinevezésére, a Legfőbb Ügyész, az ÁSZ elnöke, a komplett Médiatanács, és néhány egyéb testület "elfoglalására", ráadásul a Legfőbb Ügyész és a Médiatanács elnöke esetében 9 évre, előbbi esetében megfejelve azzal, hogy 9 év után is csak 2/3-addal lehet leváltani.

5. Gazdaság és gizdaság

Első gazdasággal kapcsolatos megnyilvánulásként a Kósa-Szíjjártó duónak sikerült őszinteségi rohamában olyan sötéten lefesteni a magyar gazdaság helyzetét, amitől még a legoptimistább befektetők is összecsinálták magukat ijedtükben, ez hónapokra meghatározta a forint ijesztően gyenge árfolyamát, ami ugyan az exportra dolgozó cégeknek nem jött rosszul (figyelembe véve, hogy a külföldön devizában eladott árukért itthon több forintot kaphattak, így jobb lett az eredményük), viszont másfél millió devizahitelest hozott a csőd szélére, nem beszélve arról, hogy az államadósság jelentős része is külföldi pézben van, tehát ezt minden magyar állampolgár megérzi előbb-utóbb.

Ezek után a miniszterelnök megköszönve az IMF eddigi segítségét, elküldte a hazánkba érkező delegációt azzal, hogy most már megállunk a saját lábunkon is, de mindezt olyan megfogalmazásban sikerült előadnia, ami ismét sokat rontott az amúgy sem rózsás gazdasági helyzeten. 

Mindezek kompenzálására a Kormány előállt az első igazán jelentős, 29 pontos gazdasági csomaggal, amelyből a legfontosabb intézkedésekkel lecsökkentették 19-ről 10%-ra a társasági adót 500 millió Ft alatt, bevezették az egykulcsos SZJA-t és bővítették a családi kedvezményket, eltöröltek néhány kisebb, felesleges adót, különadót vetetek ki a pénzügyi, és energia szektorra, és legálissá tették egy bizonyos határig az otthoni pálinkafőzést.

Az akcióterv részeként bevezették a 2 millió forintos bérplafont a közszférában, bár ez nem mindig sikerült tökéletesen (lásd a napokban nyilvánosságra került Szíjjártó Péter fizetése), és ami a legkevésbé volt jó ötlet, az értékhatár feletti fizetések és végkielégítések visszamenőleges megadóztatása a 2 millió feletti rész 98%-ával.

7. Alkotmánybíróság

Ezzel el is érkeztünk a következő ponthoz. Az Alkotmánybíróság határozata alapján a visszamenőleges hatályú adó alkotmányellenes, mire a Kormány következő intézkedése az Alkotmánybíróság jogainak a csökkentése volt olyan módon, hogy a költségvetést érintő kérdésekben nem hozhatnak ítéletet. Hogy mi is a baj ezzel?

a, Csak a bűnösök nem bűnhődtek

Senki nem vitatja, hogy bizonyos végkielégítések pl. a BKV-nál messze túllépték a jó ízlés határát. Ugyanakkor a PTK megfelelő paragrafusa kimondja, hogy semmisnek tekintendő az a szerződés, amely a jó erkölcsbe ütköző díjazást állapít meg, illetve az egyik szerződő félnek különösen nagy vagyoni hátrányt jelent. Ez alapján minden külön törvény nélkül is vissza lehetett volna szerezni a kifizetett pénzeket, nem beszélve arról, hogy a visszamenőleges törvényt sikerült úgy megfogalmazni, hogy a korrupcióban nem érintett, ártatlan embereket is hátrányos helyzetbe hozott, miközben egy kiskapu miatt azokra, akik ellen kitalálták a törvényt (ex-BKV-sok),  a törvény még csak nem is vonatkozik. Tehát vissza akarták venni au igazságtalanul kifizetett pénzeket, erre hoztak egy olyan szabályt, amely a bűnösökre nem is vonatkozott, sok ártatlanra viszont igen. 

 b, Visszamenőleges törvénykezés

1979-ben Iránban a vallási fanatikusok átvették a hatalmat, és betiltották többek között a "nyugati" zenét. Tegyük fel, hogy egy híres rocksztár érkezik az országba. Ha csak "sima" törvénykezés van, akkor ott nem zenélhet. Ha visszamenőleges, akkor pl. ha 20 éve zenél, nem lehetetlen, hogy törvénysértésért 20 évre visszamenőleg büntetik meg, és el kell töltenie 20 évet egy iráni börtönben. Tiszta mázli, hogy visszamenőleg még az iszlám fanatikusok sem szoktak szabályokat hozni.  

c, Alkotmánybíróság korlátozott jogkörrel

Tekintsünk most el attól az "apróságtól", hogy az Alkotmány normális esetben olyan alaptörvény, amelynek egyetlen más jogszabály sem mondhat ellent. Ugyanakkor ha az Alkotmánybíróságnak nincs joga megsemmisíteni egy alkotmányellenes törvényt, akkor az továbbra is érvényben marad, és akkor vajon melyiket tartsa be egy törvénytisztelő állampolgár? Vannak Isaac Asimovnak olyan sci-fi regényei, amelyben a robotok a robotika 3 törvénye alapján működnek, amelyből az első, hogy a robot nem bánthat embert, és nem nézheti tétlenül, hogy valakinek bántódása essen. Természetesen egy háborúban vagy akár egy komolyabb kocsmai verekedésnél lefagynak, mert mi van, ha egy embert csak úgy tudnak megvédeni, ha ahhoz egy másikat bántani kell? Na ez is ilyen helyzet...

A dolog másik része, hogy az Alkotmánybíróság nem hozhat olyan ítéletet, amivel megsemmisítene egy olyan törvényt, ami érinti a költségvetést. Korábban volt néhány olyan döntésük, amelyben ilyen törvényket töröltek, vagy lehetőséget adtak a népszavazás általi törlésére. Néhány példa: 1995-ben a Bokros-csomag nagy részét az Alkotmánybíróság törölte. Tudjuk, hogy ami maradt, az se volt kellemes, milyen lett volna a teljes változat? 2009-2010-ben pedig lehetővé tette az Alkotmánybíróság döntése a népszavazás kiírását a vizitdíjról,és a tandíjról, valamint később törölték a tevezett ingatlanadót, vagyonadót, és a vállalkozókra vonatkozó, "hasra ütéssel" megállapított tevékenységre jellemző kereset adóját. Ha ezeket valaki újra be akarná vezetni, ma már senki sem állíthatná meg. 

8 Magánnyugdíj

Miután elérték, hogy az Alkotmánybíróság ne szólhasson bele, a Kormány elkezdte a magánnyugdíjra félretett pénzek "átcsoportosítását" az államkaszába. Kezdetben csak úgy volt, hogy a nehéz helyzetre való tekintettel 14 hónapig a magánnyugdíj járulékát is az államiba kell fizetni. Miután kiderült, hogy az EU nem engedi elszámolni a magánnyugdíjjal kapcsolatos veszteségeket az államnak, úgy dötöttek, hogy akkor vissza kellene venni az egészet az államkasszába. (Mellesleg újsághírek szerint pár hónappal később a lengyel kormánynak sikerült elérnie, hogy a veszteségeket az egyes államok mégis elszámolhassák, de akkor már nem volt visszaút.) A Kormány azzal próbált érvelni, hogy a manyupok eltőzsdézték a pénzt, bár később adómentességet adtak azoknak, akik a reálhozamukat fekveszik átlépéskor. (Eltőzsdézett pénzből semmilyen hozam nincs, csak veszteség.) Azt is mondták, hogy van választási lehetőség, de aki nem lép át az állami rendszerbe, az kiírta magát a társadalomból, ezért az államtól nem kap nyugdíjat, miközben a járulékát azért biztos, ami biztos, továbbra is fizetnie kell. (Szerintem az írja ki magát a társadalomból, aki nem fizeti be az államnak amit kell, annál jogos, hogy nem kap semmit. Na de ki hallott már olyat, hogy bemész a boltba, mindenképpen ki kell fizetned legalább egy kiló kenyeret, aztán nem kapod meg az árut?) Mindenesetre 97% visszalépett, a Kormány döntése alapján pedig egy nekik alárendelt szervezet vizsgálhatja  a megmaradtak pénzével való gazdálkodást, fogadni mernék, hogy olyan "hiányt" fognak találni, ami miatt muszáj lesz az ő pénzüket is "megvédeni".

9. Alkotmány (tervezet) és egyéb természeti katasztrófák

Ha 2/3, akkor ugye lehet új Alkotmányt írni. Elvileg ugyan még a Horn-ormány felemelte a határt 80%-os többségre, de ezt a szabályt 2/3-al el lehet törölni. :-) Bár a végleges változatot csak március 15-re ígérik, de néhány dolgot már lehet tudni. Az előkészítő bizottságban kezdetben mind a 4 parlamenti párt jelen volt, de úgy tűnik, hogy "Hegylakó-Alkotmány" készül, mert a végén csak egy maradt. :-) Persze a bizottság még a csak fideszes tagokkal is több emberből áll, ott van például egy bizonyos Pozsgay Imre...

Pozitív dolog az előkészítésben, hogy az Alkotmány megírásához a Kormány hivatalos blogot nyitott a  http://alkotmany.postr.hu/ címen, ahol minden fontosabb, az Alkotmányt érintő témához hozzá lehet szólni, és folyamatosan megjelennek az ezzel kapcsolatos hírek is. Az eddigi tervezett alapelvek itt olvashatóak: http://www.parlament.hu/biz/aeb/resz/munkaanyag.htm 

Néhány kiemelt dolog ahogyan én látom:

a, A preambulumba bekerül a Szentkorona.

Én a magam részéről köztársaság-párti vagyok, és olyan, akinek (szinte) semmi sem szent. :-) Ugyanakkor ahogy a régi dal mondja:

"Jelbeszéd az életünk, de túl sok ember van, ki többre nem, csak jelszavakra gondol..."(Illés zenekar: Jelbeszéd)

Természetesen tudom, hogy a korona sokak szemében olyan dolgokat jelképez, amelyekkel szemben szerintem túl sok kifogás nem merülhet fel, ugyanakkor ha ezek az emberek meg tudják foglamazni, hogy miért fontos említeni ezt a jelképet az Alkotmányban, akkor nem lenne jobb egyből azokat a dolgokat beleírni, amiket jelképez? Így elkerülhető lenne, hogy egy vitatható és félreérthető jelkép szerepeljen a lényeg helyett.

b, A köztársasági elnök egyebek mellet súlyos bizalomvesztés esetén is feloszlathatja a Parlamentet.

Az elmúlt évek történései után logikus, hogy ebben az ügyben valamit lépni kellett, ugyanakkor nincs igazán meghatározva, hogy mi számít súlyos bizalomvesztésnek? Így egyetlen ember belátására van bízva a kérdés, és bármikor előfordulhat, hogy akár még ilyen pozícióba is olyan ember kerül, aki nem képes felülemelekedni a természetes módon mindenkiben meglévő elfogultságon, és eléggé szubjektíven értékrend-függő dolog, hogy ilyen esetkeben kinél hol húzódik az a határ, ami neki már "sok".

c, A házasság, mint férfi és nő természetes közössége

Ismerve az előkészítők értékrendjét, nem nagyon lehetett mást várni, ugyanakkor épp nemrég jöttek rá, hogy már az SZJA törvényben is módosítani kell a gyermekek után járó kedvezményekre vonatkozó szabályokat, mert a házasság preferálása hátrányosan érinti az élettársi kapcsolatban élő (férfi-nő) párokat is.

d, Rendkívüli helyzetben, a közerkölcs védelmében, vagy a jó hírnév megsértésének elkerülése érdekében alapjogokat is korlátozni lehet

Józsi bácsi lábát levágja a villamos. Józsi bácsi utánakiabál: Meg a f*szom nem kéne?

Az hogy rendkívüli helyzetben (természeti katasztrófa, háború, stb.) egyes alapjogok korlátozhatóak, még elfogadható, bár itt is vannak olyan jogok (emberi élethez és méltósághoz való jog, stb.), amelyeket kifejezetten ajánlatos lenne kivételként felsorolni. Ami viszont a közerkölcsöt, illetve a jó hírnevet illeti, természetesen külön törvényben lehet szabályozni (ahogyan más témákban is írja a tervezet), hogy egyetlen ember sem élhet vissza a jogaival, különösen mások kárára, de ez a megfogalmazás a részletek nélkül kifejezetten visszaélésre adhat okot.

Két példa: Ha közerkölcs védelmére való hivatkozással korlátozni lehet pl. a gyülekezési jogot, akkor egy nagyon konzervatív keresztény kormány be tudja tiltani a melegfelvonulást, a Melegek Pártjának kormánya pedig a "nem mászkálunk fényes nappal az utcán levágott emberi karral" felkiáltással az augusztus 20-i Szent Jobb körmenetet. Biztos hogy ez jó így?

Második példa: Ha a jó hírnév megsértésének tilalma összeütközésbe kerülne az emberi élethez való joggal, akkor bármenyire nem életszerű, pusztán jogelméletileg eljuthatnánk akár a középkori "felségsértésért akasztás jár" törvényhez is.

Ha már Alkotmány és egyéb természeti katasztrófák címel kezdtem a bekezdést, az évértékelésből nem maradhat ki a vörösizsapos katasztrófa rövid értékelése sem. A Kormány itt eléggé felemásan vizsgázott, részben gyorsan és határozottan cselekedett, részben viszont szinte azonnal, kivizsgálás és bírósági ítélet nélkül felelősöket nevezett meg, állami irányítás alá vont egy magántulajdonban lévő üzemet, és ami azt illeti, az adományalapban összegyűlt jelentős összegről az Index nemrégiben közzétett cikke szerint úgy rendelkeztek (vagy még csak tevezik?), hogy azt közösségi célokra fordítják, miközben eredetileg arról volt szó, hogy a helyiek kárát fogják rendezni belőle. Szerintem legalábbis a többség ezért fizette be a kisebb-nagyobb adományokat.

A környezetvédelem fontosságát hangsúlyozó LMP viszont ebben az esetben sehogyan sem vizsgázott, hiszen lényegében meg sem szólaltak az ügyben.

10. Médiatörvény

Sokan felvetették, hogy a törvény a jelenlegi formájában nem jó. A kormánypárti politikusok (és szavazóik nagy része) viszont azt mondták, nem értik, hogy mi a probléma vele. Nos, én itt két dolgot emelnék ki.

a, A Médiatanács elnökének rendeletalkotási joga

Bár a jelenlegi formájában ez alapjában csak a sugárzási jogért kifizetett díjakról szól, mégis veszélyes precedenst teremt, hiszen a Médiatanács határozatai ellen lehet ugyan fellebbezni a független bíróságon, ugyanakkor ha a szervezet elnöke rendeleteket alkothat, akkor bármikor megteheti, hogy ő határozza meg azokat a szabályokat, amelyek alapján a bíróságnak el kell járnia az adott ügyben. 

Négy éves kissrácok az ilyesmit nem rendeletalkotási jognak szokták hívni, hanem stipi-stopinak. Csakhogy ami a homokozóban működik, az alapján nem túl okos dolog egy országot irányítani, főleg mivel már a játszótéren is jöhet egy erősebb gyerek, aki közli, hogy rá nem vonatkozik a stipi-stopi, és ha a többiek vitatják ezt a jogi állásfoglalást, abból komoly bunyó alakulhat ki.

b,  2010. évi CIV. törvény 17. § 2. bekezdés

"A médiatartalom nem lehet alkalmas személyek, nemzetek, közösségek, nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek vagy bármely többség, továbbá valamely egyház vagy vallási csoport nyílt vagy burkolt megsértésére, kirekesztésére."

Elvileg ezzel sem lehetne gond, de vannak olyan egyházak, amelyek hajlamosak az övéktől eltérő nézeteket a hitük megsértésének feltüntetni. Talán emlékeznek még néhányan arra az 1997-es esetre, amikor az egyik kereskedelmi csatorna a műsorára tűzött egy olyan filmet, amely Jézus életét alternatív módon mutatta be, majd végül a különböző keresztény(nek mondott) egyházak vezetői a hitük megsértésével vádolták a csatornát, amely a tiltakozás hatására végül mégsem vetítette a filmet. (Sőt azóta egyetlen magyar tv csatorna sem.) Namármost az Alkotmányban (a jelenleg érvényesben és a készülő tervezetében is) az alapjogok között van felsorolva a vallás és lelkiismereti szabadság, ami azt jelenti, hogy bármilyen hit vagy nem vallásos értékrend követése megengedett (hacsak nem sért bizonyos alapjogokat, pl. emberáldozat hasznosságában azért nem szabad hinni), és egyik sem magasabb rendű a másiknál. Vagyis ha egy egyház letilthat egy filmet, ami az ő tanításaival ellentétes dolgokat mutatna be, akkor ugye sérül a vallászabadság, mert más emberek meg úgy hiszik, hogy ez a változat a hiteles. (Lásd: a zsidó hit Jézust csaak egy különleges képességú rabbinak tekinti, az iszlám szerint pedig túlélte a keresztre feszítést, és a "feltámadás" helyett magához tért, aztán elment a Távol-Keletre tovább tanítani a nézeteit.)

Ha már akkoriban letilthatak egyes vallási csoportok filmeket, csak mert nem tetszett nekik, akkor mi lesz, ha erre a törvény betűje szerint erre még joguk is lesz? Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy az utóbbi egy évben egy másik csatorna eddig kb. 3-szor tűzött a műsorára egy hasonlóan nagy port kavart regényből készült filmet, de a bemutatásáig egyszer sem jutottak el.

+1. ...és a jövő?

A szubjektív évértékelő végén néhány szó a jövőről. A miniszterelnök beszédéből túl sok konkrétum nem derült ki, de az egyetlen amit talán konkrétumnak lehet tekinteni, az a kijelentés, amelyben a munkaképes emberekre célozva más szavakkal ugyan, de lényegében kimondta azt a régi bölcsességet, miszerint "Aki nem dolgozik, ne is egyék!" 

Tény, hogy vannak, akik szeretnének dolgozni, de nem találnak munkát, de az is, hogy valamiből furcsa módon ők is meg szoktak élni, még ha nehezen is. Tehát ha ezt az elvet követnénk, az kétségtelen, hogy a gazdasági problémák nagy részét megoldhatná, feltéve, ha jól van kivitelezve.  

Összegzés

A kormány meglehetősen sok hagyománytól tért el az elmúlt évben, ezek egy része kifejezetten jó ötlet volt, néhánnyal viszont olyan határokat léptek át, amely a lehető legrosszabb irányba történő változást jelent. Ami az ellenzéket illeti, a Jobbiknak volt néhány ötlete, amit a Fidesznek sikerült megvalósítania, ebből a szempontból sikeresnek mondhatóak, viszont náluk is voltak erősen kifogásolható dolgok. Az MSZP teljesítménye a jelenlegi állás szerint a szóra  sem érdemes kategória. Az LMP pedig talán még az a párt, amelyikre a legkevesebb rosszat tudnék mondani, bár a vörösiszap katasztrófával kapcsolatos hallgatásukkal az egyik fontos témájukban veszítettek a hitelességükből, más témákban viszont számomra egy konstruktív ellenzék képét mutatják, amely időnként képes tám,ogatni 1-1 jó javaslatot a kormány részéről, ugyanakkor keményen támadják minden olyan ötletüket, amellyel túllépik azokat a határokat, amelyeket a nyugati civilizációkban finoman szólva "nem illik".   

Szólj hozzá!

Címkék: politika mszp fidesz belföld jobbik évértékelés lmp

Magán vs. állami

2011.01.31. 22:25 BaSa

Magyarország kisebb időszakoktól eltekintve a XVI. századig többé.kevésbé nagyhatalomnak (vagy legalábbis középhatalomnak) számított Európában. Aztán jött a török hódoltság ideje, és nagyjából másfél évszázad alatt a meghódított terület nagy része elnéptelenedett, illetve a magyar lakosság olyan mértékben megfogyatkozott, hogy az uralkodó réteg kénytelen volt más nemzetiségűeket betelepíteni, amely viszont teljesen megváltoztatta az ország jelentős területein az etnikai összetételt, és közvetett módon ugyan, de végül Trianonhoz vezetett.

A pusztulás egyik oka (természetesen a háborús állapotok mellett) a török elöljárók rablógazdálkodásával magyarázható. Ameddig ugyanis a magyar nemeseké volt a terület, az saját tulajdonuk volt, még csak el sem adhatták, egyedül a család kihalásával szállhatott vissza a királyra a birtok. Így aztán a birtok tulajdonjogával rendelkező nemesek, mivel részben a birtokaik jövedelméből éltek, részben ha akarták, sem lett volna más választásuk, mint hogy haláluk után örökségül hagyják azt a gyermekeiknek, unokáiknak, ezért igyekeztek vigyázni a tulajdonukra, és minél jobb állapotban megőrizni azt a leszármazottaik számára. A török hódoltság korában a terület új urai ezzel gyökeresen szakítottak, amelynek fő oka, hogy az összes meghódított földterület a szultán személyes tulajdona volt, amelyből legfeljebb ideiglenesen, használatra adott kisebb-nagyobb területeket a katonáinak, azonban bármikor tetszése szerint dönthetett úgy, hogy visszaveszi. Emiatt aztán a földet időlegesen használó ember sohasem tudhatta, hogy akár holnap az övé lesz-e még a birtok, ezért addig próbálta kihozni belőle a maximumot, ameddig még megtehette. Egyáltalán nem törődött vele, hogy hány jobbágy hal bele a feszített munkatempóba (az újabb és újabb hódítások miatt amúgy is bőven akadt pótolható munkaerő), és azzal sem törődött, hogy a föld vajon "kifárad" és terméketlenné válik-e, hiszen mire ez bekövetkezett, addigra már úgysem az övé volt a terület, ráadásul az ezt megelőző technikák általában csökkentették volna az egyszerre megművelhető terület nagyságát, és ezáltal a birtok nyereségét is.

De térjünk vissza a jelenbe. Senkit nem szerettem volna a sorsát akár évtizedekre meghatározó döntésekben befolyásolni, ezért megvártam a határidő lejártát, mielőtt érdekességképpen leírom a saját szempontjaimat nemcsak a konkrét esetben, hanem úgy általánosságban a magán és állami rendszer közötti választással kapcsolatban. (Itt jegyzem meg, én magam nem voltam döntési helyzetben, tehát engem személyesen nem érintett az ügy.)

Ha egy vállalkozó céget alapít, különösen ha olyan nagyvállalatról van szó, amelyik valódi választási lehetőséget kínálhat akár egy állammal szemben is, akkor ezt nagy valószínűséggel nem pár évre tervezi. Természetesen szeretne az üzletből megélni, hiszen ő maga is pénzt fektetett az indulásába, sőt később esetleg ráhagyni a céget az örököseire, de persze ha kirabolja az ügyfeleit, aztán lelép egy olyan országba, amellyel nincs kiadatási egyezménye az eredeti országnak, akkor ugye a hosszú távú befektetés nem fog összejönni. Ráadásul nem kell még csak kirabolnia sem az ügyfeleket, ha nem biztosít számukra kedvezőbb feltételeket másoknál, akkor perceken belül maguktól átszerződnek a konkurenciához. Az államnál ezzel szemben ott kezdődik a dolog, hogy a vezető politikusok eleve nem fektetnek be a saját pénzükből egy árva garast sem. El lehet képzelni, hogy mi a különbség aközött, ha valaki a saját vagyonát fekteti egy üzleti vállalkozásba, vagy ha a mások pénzével ga(rá)zdálkodik. Aztán ugye ott vannak azok a kellemetlen választások. Még a diktátorokat is megdöntik előbb-utóbb (lásd. Tunézia, Egyiptom, stb.), demokráciában viszont bármikor érezhetik úgy az emberek, hogy egy másik párt jobban csinálná, és leválthatják az aktuális vezetőket. Tehát ha nyerni akarnak a dolgon anyagilag, akkor (előrehozott választásokkal nem számolva) van rá 4 évük, aztán utánuk a vízözön. Nem mondom, hogy nem tervezhetnek hosszabb távra, de ugyanúgy nem lehetnek biztosak a dolgukban a jövőbeli választások megnyerésével, és így az évtizedekre szóló terveik megvalósításával kapcsolatban, ahogyan pár évszázaddal korában egy török bég sem tudhatta, hogy mikor esik ki a szultán kegyeiből, és veszíti el a kizárólag használatra kapott birtokát. Arról nem is beszélve, hogy ha az emberek nincsenek megelégedve egy tisztán állami rendszerrel, akkor nincs hova átszerződniük. Persze erre való a vezetőség leváltása, de attól a rendszer működése nem változik meg alapjaiban, ugyanúgy állami rendszer marad.

Természetesen vannak érvek az állami rendszerek mellett, amelyek azonban nem feltétlenül állják meg a helyüket. Például gyakran felmerül, hogy az állam nem profit orientált, és olyan még nem volt, hogy az állam ne biztosítsa pl. a nyugdíjak kifizetését vagy az egészségügy fenntartását. Nos, ez utóbbi nem egészen igaz. Magyarországon például csak 1928-ban, a gazdasági világválság idején hoztak először törvényt a nyugdíjról (sőt tudtommal a világ legtöbb országában nagyjából ekkoriban vált általánossá, hogy az egyes államok járulékfizetés fejében nyugdíjat fizetnek az állampolgáraiknak idős korukban), tehát a több, mint 1100 éves történelmünkből kevesebb, mint 100 éve kezdődött az a gazdasági kísérlet, amely szerint az állam ilyen módon próbálja rendezni a kérdést. Ráadásul már eddig is voltak olyan országok, amelyek csődbe kerülve vagy ahhoz közeli helyzetben (lásd egyes volt szovjet államok a 90-es évek elején), egész egyszerűen hónapokat csúsztak a nyyugdíjak kifzetésével, és nem igazán érdekelte őket, hogy addig miből élnek a nyugdíjasok, mert ha akartak sem tudtak volna fizetni az üres államkasszából. Ezen kívül Magyarországon (és kisebb-nagyobb mértékben a egész "nyugati világban") felmerül az a probléma, hogy a társadalom folyamatosan öregszik, egyre több nyugdíjas lesz, egyre kevesebb járulékfizetőre. Ezt itthon az is súlyosbítja, hogy bár nem igazán illik felvetni, és szerencsés esetben ez hosszabb távon akár változhat is, de jelenleg az ország egyes területein ismét változóban van az etnikai összetétel, jelentősen növekszik azoknak az embereknek a száma, akik egy olyan kisebbséghez tartoznak, akiknek a körében részben az alacsony iskolázottság, részben egyéb okok miatt már a rendszerváltás óta kimagasló a munkanélküliek aránya, akik értelemszerűen járulékot sem fizetnek, hiszen nincs miből, ráadásul sokan közülük állami támogatásra szorulnak, ami még tovább súlyosbítja a költségvetés helyzetét. Persze átmenetileg ezt könnyen egyensúlyba lehet hozni a feketegazdaság visszaszorításával, a rokkantsági nyugdíjak esetén a tömegesen előforduló csalások kiszűrésével, illetve a korengedményes nyugdíjba vonulás lehetőségeinek radikális csökkentésével. Ugyanakkor ez, még ha rövid távon jelentősen javíthat is a helyzeten, hosszú távon semmiképpen nem oldja meg az alap problémát.

Namármost nézzük meg a magánbiztosítós rendszert. Tény, hogy sok ember esetében a 12 év alatt elért hozam jóval alatta maradt az elvárhatónak. Ennek az okai közül kiemelnék kettőt.

Az egyik,hogy volt egy világméretű gazdasági válság, amely miatt visszaesett a termelés, ha pedig egy cég kevesebb nyereséget ér el, vagy pláne veszteséget realizál, akkor nyilvánvalóan a részvényeinek az árfolyama is leesik. Lehet erre azt mondani, hogy a bankok felelőteln hitelezési gyakorlata okozta az egész válságot, és ezért ne bízzunk a pénzügyi szektorban tevékenykedő cégekben, ugyanakkor egy dolgot mindenki elfelejt, vagy nem is tud róla. 1995-ben még Bill Clinton amerikai elnök aláírt egy törvényt, amely KÖTELEZTE a bankokat arra, hogy az alacsony jövedelműeknek is adjanak lakáshitelt. Azaz az amerikai kormány (=polititkusok, azaz az "állam"), törvénnyel kötelezte a bankokat, hogy cukorka helyett is hitelt osztogassanak boldog-boldogtalannak, függetlenül attól, hogy azok előreláthatóan vissza tudják-e fizetni. Maguktól a bankok ezt sosem tették volna! Így rögtön más megvilágításba kerül, hogy miért is kellett később az adófizetők pénzéből kisegíteni a bajba került bankokat. Többnyire azért, mert a törvény miatt éppen ezt a pénzt kellett korábban szétosztaniuk ugyanazoknak az adófizetőknek, akikről már akkor is tudták, hogy sohasem fogják visszafizetni.

Ugyanakkor hosszú távon mindezek ellenére is nyereséget hoznak a magánpénztárak. Hosszú távról beszélek, tehát ezért is nem javasolták eleve idősebb emberenek pl. a magánnyugdíjpénztári tagságot, hiszen átmenetileg lehetnek visszaesések. Egy konkrét példán bemutatva: egy nyugdíjpénztár a hozzá befizetett pénzt egy olyan cég részvényeibe fekteti, amelyik 20 ezer db-ot gyárt le évente a termékeiből. Aztán jön a gazdasági válság, és ez visszaesik 10 ezer db-ra. Feleannyi termelés esetén feleannyi a nyereség, tehát a részvényeinek az árfolyama is visszesik, vagyis aki befektetett az ő részvényükbe, az veszített a befektetéséből. Tegyük fel, hogy a cég nagyon ráfázott, és a termelése már sohasem lesz a régi, örökre 10 ezer db marad. Ez azt jelenti, hogy a következő 30 évben még mindig legyárt a termékéből 300 ezer db-ot, ennyi után keletkezik nyeresége, tehát a részvényeinek az értéke ezzel arányosan fog növekedni. Természetesen az is előfordulhat, hogy 1-1 cég egy komolyabb válság idején végleg tönkre megy, na de mennyire életszerű, hogy az összessel ez történjen? Márpedig egy magánpénztár nem egy cég részvényeibe fog befektetni, hanem részvény csomagokba, amelyek sok nagy cég részvényeit tartalmazzák.

Az elmúlt évek rossz hozamainak másik oka maga az állam. Amikor bevezették a magánnyugdíj rendszert, az állami vezetők tudták, hogy mivel ezentúl a járulék egy része magáncégekhez folyik be a költségvetés helyett, ezért ameddig a magánnyugdíjpénztárak nem kezdik el a nyugdíj kifizetéseket, addig ők csak a pénzt gyűjtik, míg az államnak a kieső bevételek miatt vesztesége keletkezik. Ezt úgy próbálták megoldani, hogy törvénnyel kötelezték a nyugdíjpénztárakat (már megint azok az elcseszett törvények!), hogy a befektetéseik egy részét államkötvényekben tartsák, vagyis az állam kieső bevételeinek nagyobb részét ők hitelezzék meg. Ezáltal viszont a befizetések kb. 70-80%-a továbbra is az államhoz folyt be, csak áttételesen. Eközben az állam felelőtlen gazdaságpolitkája miatt az államkötvények értéke folyamatosan lecsökkent a búvárbéka sokat emlegetett testrésze alá, volt olyan időszak, amikor az ország már az IMF hiteleire szorult, mert egész egyszerűen az állampapírok a kutyának sem kellettek. Mivel a magánnyugdíjpénztárak az éppen aktuális értéken tartják nyilván a befektetéseiket, nem csoda, hogy a befektetések állampapír része, ami ugye a befektetés többségét alkotja, nagyjából nulla körüli értéken szerepelt a nyillvántartásokban. Tehát nem eltőzsdézték, hanem hagyták (kénytelenek voltak hagyni), hogy a politikusok az utolsó fillérig elköltsék.

Mellesleg nem ez volt az első eset, amikor az állam addig költötte az emberek járulék befizetéseit, ameddig semmi sem maradt belőle, mire fizetni kellett volna belőle. Sok szó esik mostanában arról, hogy az állami nyugdíj felosztó-kirovó rendszerben működik, azaz a jelenlegi járulék befizetésekből fizetnek a mostani nyugdíjasoknak. Na erre kérdezte az én drága nagymamám, hogy és mi történt azzal a pénzzel, amit ő 43 év alatt befizetett járulék címén a leendő nyugdíjára? Nos, elárulom: az a pénz már rég nincs meg, mert mire nyugdíja ment, addigra az állam akkori vezetői azt elköltötték. Ami önmagában is kellemetlen, de mit mondanak erre a jelenlegi vezetők? Viiszavesszük a pénzt azoktól, akik jogtalanul elköltötték? Nem, ők azt mondják, hogy annak már lőttek, a mai generáció fizesse meg az összeget még egyszer, aztán a saját nyugdíjukról majd az ő unokáik gondoskodnak.

Végül ha már általánosságban szerettem volna bemutatni az állami és a magán rendszerek közötti különbségeket, ejtsünk néhány szót a másik olyan témáról, ahol felmerült, hogy az állami mellett/helyett érdemes lenne magánbiztosítós rendszerrel próbálkozni. Ez a terület az egészségügy. Tudom, erre azt szokták mondani, hogy az egészség az aztán végképp nem múlhat üzleti érdekeken. Ez valóban így van. Ugyanakkor ne felejtsünk el egy dolgot. A tudomány, ezen belül az orvostudomány ma sokkal gyorsabban fejlődik, mint a gazdaság. Ez azt jelenti, hogy egyre hatékonyabb módszerek léteznek, de ezek egyúttal egyre drágábbak is, és ezt a költség növekedést a gazdaság nem bírja követni. Más területeken meg lehet oldani, hogy ha egy új módszer nem gazdaságos, akkor elhalasztják a bevezetését. Például tudjuk, hogy az olaj néhány évtized múlva végleg elfogy, az autók ma mégis többnyire kőolaj-származékokkal működnek, mert ugyan léteznek már például napelemes autók, amelyekhez az "üzemanyag" még évmilliárdokig kitart, de egyelőre túl drága lenne bevezetni.

Az egészségügyben viszont más a helyzet. Ott nem lehet azt mondani egy halálos betegnek, hogy már megvan a gyógymód a bajodra, de nem gazdaságos bevezetni, ezért nem alkalmazzuk. Viszont így az egyre újabb módszerek miatt egyre több pénzbe kerül az egészségügy, és egy idő után eljön az a pont, ahol az állam már nem tudja megoldani a költségek fizetését. Egy emberi élet értékét nem lehet pénzben kifejezni, tehát ha valakit egy 100 milliárd dollárba kerülő műtéttel lehet megmenteni, azt akkor is ki kell fizetni. Ha viszont az államkasszában egész egyszerűen nincs annyi pénz, akkor ki kell találni valami mást. Természetesen a végleges megoldás egy olyan módszer kidolgozása lenne, ahol az orvosok, ápolók, egészségügyi dolgozók, gyógyszereket és orvosi műszereket gyártók nem pénzben kapják meg a munkájuk ellenértékét, és mégis meg tudnak belőle élni egy pénzalapú világban, de mivel ezt a trükköt még a legkomolyabb közgazdászok sem kezdték el még kidolgozni sem, így átmenetileg kénytelenek leszünk pénzzel megoldani a dolgot. Ha pedig az államnak abból nincs elég, akkor kénytelen lesz attól kérni, akinek van. Vagyis előbb-utóbb mindenképpen be kell vonni a magáncéges rendszert az egészségügybe, nem azért, mert az jó megoldás, hanem mert nincs más választásunk. (És nem azért, mert elkúrtuk... :-D)

Persze felmerül, hogy hogyan lehet megoldani, hogy a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon, azaz a magáncég is jól járjon (különben nem érdemes befeketetnie ebbe az ágazatba), és a betegeknek se kerüljön többe, mint az állami rendszer. Először is talán nem kellene megvárni, ameddig már muszáj lesz áttérni a magánypénztáras rendszerre. Nagyon nem mindegy ugyanis, hogy ki diktálja a feltételeket. Például az USA-ban akkor tértek át a magánycéges rendszerre, amikor már nem volt más választásuk, mert az állam nem tudta tovább fenntartani az egészségügyet. Csakhogy ha az államnak kell pénzt kunyerálnia a magáncégtől, akkor a magáncég diktálja a felteteleket, ennek az eredménye péládul több millió biztosítás nélküli ember, aki legfeljebb életmentő beavatkozásra jogosult valamelyik lerobbant közkórházban. Ha viszont olyan helyzetben van egy ország, hogy még "ráérne" bevonni a magáncégeket, akkor az állam szabhatja a feltételeket, hiszen még nincs rászorulva a magáncégek pénzére. Így szabhat olyan feltételt, hogy aki akar, az beszállhat, de aki most kihagyja a lehetőséget, az véglegesen ki van zárva az "üzletből, vagy például hogy mindenkinek köteles egyenlő ellátást biztosítani akkor is, ha ez számára veszteséges, viszont például egyes nem a gyógyításal összefüggő kényelmi szolgáltatásokat nyújthat plusz pénzért a gazdagoknak. (Ugyanazzal a kezeléssel ugyanolyan hatékonyan lehet gyógyulni egy hatágyas kórteremben, és egy minden extrával - tv, számítógép, internet, stb. - felszerelt egyágyas VIP teremben is.)

Ugyanakkor a magáncég bizonyos költségeken tud spórolni például azzal, ha hatékonyabban költi el a pénzt. Tegyük fel, hogy van egy beteg, akinek a bajára kétféle gyógymód van. Az egyik olcsóbb, de az csak a tüneteket szünteti meg, maga a betegség megmarad, és mondjuk 5 év múlva újra előjön a probléma. A másik módszer jóval drágább, de véglegesen megszünteti a problémát. Állami módszernél az egészségbiztosítónak az az érdeke, hogy minél olcsóbban megússzák a dolgot. Ez azt jelenti, hogy az olcsóbb módszert fogják alkalmazni, ha pedig 5 év múlva újra felmerül a betegnek a problémája, addigra már úgyis más lesz a miniszter, a jelenlegi azt fogja mondani, hogy azt majd oldja meg ő. A magáncég ezzel szemben élete végéig szerződésben szeretne maradni a beteggel, és úgy, hogy ez lehetőleg minél hosszabb időszak legyen, mert addig is nekik fizeti a járulékot. Nekik nem érekük 5 évente újra kifzetni egy kisebb összeget, ami 30-40 év alatt összességében sokszorosa lehet annak, amennyiből egyszer és mindenkorra meg lehetne oldani a problémát. Arról nem is beszélve, hogy egy csak állami rendszerben az államnak az összes orvossal szerződnie kell, míg egy magáncég válogathat, és megteheti, hogy csak a legjobbakkal szerződik.

Sokféle érvet lehetne még felhozni a témában, de így hirtelenjében ezek lennének azok az alapelvek, amelyek alapján én a magam részéről úgy gondolom, hogy a legtöbb esetben érdemes akár az állami rendszer fenntartása mellett egy magáncéges alternatívát is választási lehetőségként fenntartani, és minél több embert az igénybevételére biztatni. Bár időnként vannak politikai erők, amelyek ezt nem ismerik fel, vagy önös érdekből elhallgatják, de véleményem szerint ez hosszú távon az állam érdeke is, hiszen egyedül így tudja biztosítani bizonyos költséges rendszerek hosszabb távú fenntarthatóságát, és az ezekkel kapcsolatos állami kiadások csökkentését, vagy legalábbis szinten tartását.

Szólj hozzá!

MANYUP - Magyar Nyulak Pártja

2010.12.03. 23:39 BaSa

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Elv- és Olvtársak és Testvérek!

Örömmel jelenthetem be, hogy a mai napon a Nemzeti Együttműködés Rendszerének Direktívái (N.E.R.D.) alapján, a NENYI szellemében, a fentiekkel semmi esetre sem ellentétesen, inkább azokat kiegészítve, megalakult a Magyar Nyulak Pártja, röviden a MANYUP.

Mivel 2010. tavaszán lezajlott a  Forradalom A Szavazófülkében (továbbiakban: F.A.SZ.), így a Zemberek megfelelő képviselete biztosítottá vált, ugyanakkor jogos társadalmi igény mutatkozik a mozgalom továbbfejlesztésére, és újabb társadalmi csoportok - úgyis, mint potenciális szavazóbázis - megnyerésére. Lásd még: „A nemzetközi helyzet fokozódik.”, illetve „A 2/3-ad nem elég, előre a 4/3-ados többségért.” 

Ennek megfelelően pártunk felvállalta a nyulak, mint jelentős lélekszámú társadalmi csoport képviseletét, szaporaságukkal biztosítva többek között az elkövetkező választások kedvező kimenetelét. Mivel a rendszer átmeneti hiányosságaiból adódóan a nyulaknak még nem sikerült szavazati jogot biztosítanunk, ezért szívesen várjuk minden, az ügyünkkel szimpatizáló ember(szabású) csatlakozását is, különös tekintettel, azokra, akik a jelenlegi rendszerben úgy érzik, mintha egy szórakozott professzor véletlenül átsorolta volna őket rendszertanilag az üregi nyulak közé. Az együttműködés erősítése érdekében fent nevezetteknek kötelező az említett professzor részére - kifejezetten privát használatra - felajánlaniuk az összes répájukat.

A párt szabályzata

1. A párt tiszteletbeli Elnöke: Nyúl Béla, más néven Hannibál tanár úr. A párttal kapcsolatos minden jogi, anyagi, és egyéb felelősséget ő visel, és egyébként is ő tehet mindenről.

2.  A párt székhelye Magyarország, de távlati céljaink közé tartozik a Nyúl York – Tel-Aviv tengely csatolása is.

3. Birodalmunk határait három tenger mossa. Így a mosónőknek – akik amúgy is korán halnak – korkedvezményes nyugdíjat tudunk biztosítani, mindössze 40 év munkaviszony plusz 20 év munkanélküli segély után. Persze, csak ha nincs nekik több 6 eleminél, amiből legalább 4 első osztály és 3 második. (A matek meg le van szarva, Matolcsy a király…. helyettese.)

4. Legfontosabb jelképünk a Szent Korona, amelyet minden tagunk köteles viselni a bal felső hatoson. (A fogorvosok egyesületének ajánlásával.)

5. Uralkodónk I. Viktor király. A jogfolytonosság jegyében meg kell jegyeznünk, hogy jog- és történelem tudósaink álláspontja szerint ő VI: Lenin cár jogutódja. . 

6. Hivatalos államvallásunk a hunglikán egyház, MCMLXXXIX. (Sokadik) Orbán pápa vezetésével.

7. Hivatalos pártlapunk a nyuszis magazin. Az aktivistának jelentkező nyuszilányok díjazásául szolgáló répáról az ügyvezető pártelnök köteles gondoskodni.

8. Udvari zenészünk: DJ Newl

9. Pártunk tiszteletét fejezi ki a történelem kiemelkedő nyulai iránt, mint például Tapsi Hapsi, a Legkisebb Ugrifüles, és Nyuszi, akinek barátai és üzletfelei közé tartozik Micimackó, Füles és Zsebibaba. A női nem iránti tiszteletünk kifejezéseképpen a férfiasság jelképének tekintjük Kangát, a kengurut, aki egyedülálló anyaként úgy neveli Zsebibabát, hogy eközben a farkára támaszkodik, és üres erszénnyel is képes ugrálni.

10.  Elhatárolódunk minden olyan szervezettől, amely megpróbálja szétfeszíteni a megbonthatatlan konzervet együttműködést, mint például a Nemzeti Ellenállási Mozgalom (N.E.M.), a Szövetség A Reformokért (SZ.A.R.), és más effélék.

Hajrá Magyarország, Éljen a Haza! Menjetek haza!

 

3 komment

Címkék: politika nyúl humor párt magánnyugdíj manyup

A varázsló nagy napja

2010.11.25. 17:52 BaSa

avagy (torkomra) forr-a-dalom

 

(A most következő történet kitalált, a valósággal való bármilyen egyezésről a varázsló és/vagy a törzsfőnök tehet)

 

Egy szép napon a dinkák törzse megelégelte az eddigi törzsfőnök tevékenységét, és az embereivel együtt leváltották, miközben a varázslót törzsfőnökké nevezték ki.

 

A régi törzsfőnök és harcosai összepakolták a holmijukat, és már indultak volna új vidéket keresni, de akkor valakinek feltűnt, hogy a holmijukat tartalmazó zsák akkora, hogy abba a törzs összes holmija is befért volna. A varázsló erre megpróbálta elszámoltatni őket, de kiderült, hogy nem fog menni, egyrészt, mert a törzsfőnök emberei kettőig sem tudtak elszámolni (sőt fél háromig sem), ez egyébként hamarosan meg is látszott a törzs anyagi helyzetén, másrészt mert néhány medvebőrt végül visszaadtak a zsákból, persze kizárólag négyszemközt, és az új főnök személyes használatára.

 

Mivel a leltározás után kiderült, hogy a régi törzsfőnök emberei „véletlenül” a szerszámokat is magukkal vitték, ezért a törzs kénytelen volt szerezni néhány alig használt medvebőrt (az eredeti gazdája alig használta bocs kora óta), majd elmentek a szomszéd törzshöz új szerszámokat vásárolni. Régi szokás volt, hogy a törzsek közötti kereskedelemben egy kőbaltáért egy medvebőrt kértek, de amikor a lököttek küldöttségének a vezetője elmesélte, hogyan jártak, és hogy nincs egy darab szerszámuk sem, amivel dolgozhatnának, a szomszéd törzs arra gondolt, hogy kihasználják az alkalmat, és közölték, hogy ezentúl három medvebőrt kérnek kőbaltánként.

Mikor a küldöttség hazatért, és kiderült, hogy milyen üzletet kötöttek, a törzsfőnök kérdőre vonta a küldöttség vezetőjét, hogyan történhetett mindez.

 

-         Hát… izé… elmondtam nekik, mekkora bajban vagyunk…

-         Mi van??? Peti, te nem vagy normális! Ha még egyszer ilyet csinálsz, én szíjat hasítok a hátadból, aztán a többiek azt hiszik majd, hogy felcsaptál szíjgyártónak!

 

 

Másnap az egyik harcos lélekszakadva rohant be a törzsfőnökhöz:

 

- Főnök, a régi törzsfőnök ellopta a libákat!

- Marhaság, az előbb voltam a baromfiudvarban, megvannak mind.

- Nem azokat a libákat… A három nagydudájú szőkét! A felségeidet!

- Ja, hogy azért nem láttam őket napok óta? Hm… nehogy üldözzétek őket!

- De még egy csomó dolgot elvittek, amit visszaszerezhetnénk tőlük!

- Ha azt mondtam, hogy nem, akkor nem. Még a végén visszahoznátok nekem azt a három libát.

 

A törzs harciasabb tagjainak ugyan nem tetszett, hogy futni hagyják a régi vezetőséget, és ijesztő harci díszekbe öltöztek, de az új főnök figyelmeztette őket, hogy ha sokat balhéznak, akkor kaphatnak két nagy pofont, amitől úgy beijedtek, hogy még a vezetőjük is lemosta a harci díszeit, és ezután rendes ágyékkötőben járt a törzsi gyűlésekre.

 

Nem sokkal ez után elterjedt, hogy a régi törzsfőnök vissza akar térni a harcosaival, és meg akarják támadni az új főnököt. A biztonság kedvéért őrszemeket állítottak, hogy jelezzék, ha a régiek támadnának, és egy napon az egyik őrszem berohant a barlangba.

 

- Főnök, megfújták a harci riadót!

- Érdekes, én semmit sem hallok.

- Hát pont erről beszélek, a régi főnök emberei még azt is megfújták…

 

Végül a várva várt csata érdeklődés hiányában elmaradt, de mivel időközben a jégkorszak is a végéhez közeledett, egyre több hír érkezett arról, hogy az emelkedő tengerszint sorban elönti a tengerparti barlangokat, és egyre több törzs van nyakig a… vízben. A dinkák először azt hitték, hogy ők megúszhatják, de végül eljött az a nap, amikor nekik is úszniuk kellett.

 

Nagy nehezen a partra evickéltek, és szerencsés módon egy jó kis összkomfortos barlang előtt értek partot. Besétáltak, hogy elfoglalják az új otthonukat, és majd frászt kaptak, amikor az egyik sarokban megpillantottak egy rakás csontvázat. A törzsfőnök azonban megnyugtatta őket:

-         Szerintem ezeket is a régi főnök emberei hagyták itt, hogy elijesszenek minket. De mi nem hagyjuk magunkat.

 

Kipakolták a csontvázakat, bár ez akkora meló volt, hogy közben elég sokszor szidták a régi vezetők nénikéjét, aki mellesleg csóró kisnyugdíjas volt, és semmiről sem tehetett, de hát ahol dolgoznak, ott ugye hullik a forgács. Végül szépen berendezkedtek, és elindultak vadászni. Egyszer azt hitték, hogy mégis támadnak a régi főnök emberei, de csak egy csapat megriadt szarvas gázolt át rajtuk. Továbbmentek, de valahogy sehol sem találtak vacsorát, amikor egyszer csak furcsa morgásra lettek figyelmesek.

 

-         Ennyire korog a gyomrod? – kérdezte a törzsfőnök a mellette álló harcost.

-         Frászt, úgy tűnik, kitört a vulkán.

 

Gyorsan hazarohantak, de mire odaértek, a barlangjukat már elöntötte a láva. Mikor a lávafolyam levonult, már csak egy csúnyán megégett medvebőrt találtak. Sajnos a tulajdonosa is benne volt, de nem az eredeti, hanem a törzs egyik otthon maradt harcosa. Az emberek először nagyon dühösek lettek a törzsfőnökre, aki nem tudta megvédeni őket, mások a vulkán lábánál élő törzset okolták, de végül kiderült, hogy ilyesmi sajnos előfordul, és szomorúan elindultak új otthont keresni. Ekkor derült ki igazán, hogy a többi környékbeli törzs nem is olyan gonosz, amilyennek hitték, a katasztrófa hírére sorban odamentek hozzájuk, és kisegítették őket kisebb-nagyobb dolgokkal. Még egy olyan törzsfőnök is adott nekik ingyen néhány szerszámot és medvebőrt, akiről pedig azt hitték, hogy legszívesebben elkergetné a környékről a törzset. Hamarosan új barlangjuk is akadt a közelben, és bár a szomszéd törzsek megtették, amit lehetett, azért a törzs még mindig elég nehéz helyzetben volt.

 

A törzsfőnök a válságra való tekintettel mindenféléket kitalált, amit egy ideig megértően fogadott a törzs, de egy napon a törzsfőnök azt találta mondani, hogy a tűz volt a baj okozója, ezért a tűzgyújtás mostantól a törzsfőnök kizárólagos joga lesz. A törzs egy része persze felháborodott, és dühösen kérdezték, hogy akkor hol fogják megsütni a pecsenyéjüket, és hol fognak melegedni öreg napjaikon, de a főnök hajthatatlan volt, és elkezdte begyűjteni a törzs tagjaitól a kovaköveket. Ezzel már a Vének Tanácsánál is kihúzta a kovakövet, akarom mondani a gyufát, még az az öreg bölcs is elküldte a fenébe, akiről pedig az egész törzs tudta, hogy korábban kifejezetten jóban voltak, és pont a törzsfőnök ajánlotta a tanácsba. Kijelentették, hogy nem szép dolog kihúzni a gyufát, főleg nem a’Zemberek kezéből, és a főnöknek ehhez nincs joga. Válaszul a főnök közölte, hogy ez éppen a’Zemberek érdeke, a Vének Tanácsának nincs joga beleszólni ebbe, és ha nem tetszik, akkor elmehetnek ők abba jó ku…

 

(Kedves gyerekek! Most szóltak, hogy az új blogírási szabályok szerint rendes gyerekeknek nem szabad ilyen csúnyán beszélni – rendetleneknek pedig még blogot írni sem szabad – és ha valaki mégis megszegné a szabályt, akkor a hőn szeretett törzsfőnökünk által felállított Törzsfőnöki Hírközlési Hatóság Ford Fairlane Főosztálya megkeresi, és egy hetven kilós bunkóval úgy pofán b@ssza, hogy nyekken.)

 

Mindenesetre a főnök is érezhette, hogy ez így egy kicsit erős lesz, és mivel nem akart különösebb balhét, ezért megígérte a harcosoknak, hogy természetesen, amikor szükségük lesz rá, akkor ad nekik tüzet. Másnap aztán néhány harcos odament hozzá, hogy szeretnének megsütni egy vadkant, mire a főnök szó szerint elismételte nekik az ígéretét, csak a szórenden változtatott egy kicsit. Az eredeti ígéret úgy hangzott, hogy „Majd én adok nektek tüzet!”, a módosított változat pedig úgy, hogy „Majd adok én nektek tüzet!” A harcosok ekkor megkérték, hogy legalább a főnöki tűz mellett sütögethessék a pecsenyéjüket, mire a törzsfőnök közölte velük, hogy az rendben van, de akkor adják oda neki a fél vadkant.

 

-         Micsoda? De hát ezt mi ejtettük el!

-         Hát ez az, ha úgyis olyan dög nehéz, hogy elejtettétek, akkor nem sokkal jobb, ha nekem adjátok a felét? A maradékot talán már nem ejtitek el.

 

Később a harcosok megtudták, hogy a folyónál, ahol letelepedtek, a másik parton él egy elég furcsa törzs. Az volt a szokásuk, hogy minden évben egyszer fáklyás felvonulást tartottak, de mivel ezt mindig nyár közepére időzítették, amikor amúgy is kánikula volt, ezért a hőség miatt mindannyian egy szál ágyékkötőben vonulgattak. Persze a nyár közepén ez sem sokat segített, főleg hogy a fáklyáik tüze is fokozta a helyzetet, egyszóval izzott körülöttük a levegő. A dinkák törzse a körülöttük lévő forróság után el is nevezte őket „melegeknek”. A dinkák törzse bizalmatlan volt a „melegekkel”, mert nagyon nem tetszett nekik, hogy a tűzzel játszanak, ráadásul az ő oldalukról nézve elég sivár vidéken éltek, és kifejezetten nyeszlettek voltak. Egyszer aztán átkiabáltak nekik, hogy miért nem úsznak át a folyón, hiszen itt sokkal több a vad, jobb az élet, és ha átjönnek, akkor majd ők is lehetnek erős, egészséges harcosok.

 

-         Ha átúsztok hozzánk, ti is olyanok lesztek, mint mi.

-         Mi is ettől tartunk…

-         De hát itt sokkal több a vad.

-         Viszont a folyón hatalmas hullámok és örvények vannak, lehetetlen átúszni.

-         Dehogy lehetetlen, csak akarnotok kellene, és biztosan sikerül.

-         Miért nem úsztok át ti hozzánk?

-         Hogy mi? Ööö… hát mi nem tudunk annyira úszni…

-         Tényleg? Pedig ti vagytok azok az erős, egészséges, dicső harcosok, és mégsem tudtok átjönni a mi oldalunkra? Akkor mi ezekkel a nyeszlett izmainkkal hogyan lennénk rá képesek?

 

Ezt a dinkáknak is el kellett fogadniuk, és bár volt köztük pár ütődött harcos, aki egy ideig még dobálózott a szavakkal (esetleg kövekkel, leselejtezett élelmiszeripari termékekkel), végül csak megunták, és szépen hazamentek, a „melegek” törzse pedig idővel belátta, hogy 40 fokban fáklyákkal vonulgatni nem túl kényelmes, és már nem is olyan látványos, így egy idő után ők is felhagytak ezzel a szokással.

 

A dinkák törzse ezután még sok viszontagságot átélt, idővel szépen gyarapodni kezdtek (na jó, volt, aki nem), szerették az új törzsfőnöküket (na jó, volt, aki nem), és boldogan éltek (na jó, volt, aki nem), amíg ki nem haltak (na jó, volt, aki nem).

 

Szólj hozzá!

Címkék: politika humor ősember magánnyugdíj

A fej nélküli törzs

2010.11.08. 00:20 BaSa

Avagy főhet a fejünk, ha nincs fő a törzsön

 

(A most következő történet kitalált, szereplői sosem léteztek, de ha léteztek volna, akkor biztosan politikusok lennének.)

 

Hosszú vándorlás után egy szép nyári napon, villámlás és jégeső közepette, egy jelentősebb földrengés és vulkánkitörés után, a főnök közölte a törzsével, hogy megérkeztek az Ígéret Földjére. Először semmit nem láttak az égből hulló ökölnyi jégdaraboktól, de pár órával és három betört fejjel később elállt az eső, és végre körülnézhettek. Egy büdös mocsár kellős közepén voltak…

 

Azt eddig is sejtették, hogy a törzsfőnök nem a tájékozódás nagymestere, ráadásul folyamatosan bírálta őket a pesszimizmusukért, de most más ők is azt mondták, hogy szemüveget a bírónak. 

 

-         Hol vannak a dús füvű legelők, amiket ígértél?

-         Hát… esetleg ha lecsapolnánk a mocsarat…

-         Inkább a véredet. Az állatainknak fű kell.

-         Jó hogy nem mindjárt intravénás heroin.

-         Minek vezettél minket, ha azt se tudod, hogy merre kell menni?

-         Dehogynem tudom, itt van a térképen.

-         Térkép??? Ez a tavalyi Bunda divatmagazin szabásmintája. Különben is, te nem is tudsz olvasni, térképet meg pláne nem.

-         Ööö… most hogy mondjátok…

-         Na ne szórakozz! Így bármelyikünk el tudná vezetni a törzset.

-         Hát, ha tényleg így gondoljátok, akkor lemondok, vezesse ki valaki más a törzset ebből a mocsárból.

 

Na most aztán jól kint voltak a vízből! Akarom mondani a mocsárból. Pontosabban épp az volt a baj, hogy még nem voltak kint, de egyiküknek sem volt még ötlete sem, hogy merre kellene elindulni. Elkezdtek hát új törzsfőnököt keresni. A varázsló persze rögtön felajánlotta, hogy ő kész feláldozni magát a törzs érdekében, de amikor már a magukkal hozott lila hagymát kezdték az üstbe aprítani, akkor dühöngve kiszállt, és megjegyezte, hogy ő nem egészen így képzelte az áldozatot.

 

Néhány harcos ekkor javasolta, hogy az egyik sokat tapasztalt bölcs öreget válasszák törzsfőnöknek. Ez eleinte jó ötletnek tűnt, mert az öreg már a szomszéd törzsnek is segített, és ők azóta már arannyal fizetnek, de amikor megkérdezték az öreget, hogy hogyan szerezhetnének egy halom medvebőrt (ők még azt használták arany helyett), ő azt találta mondani, hogy ahhoz medvére kell vadászni. Na ekkor küldték el melegebb éghajlatra. Sajnos azonban az öreg sem tudta, hogy az merre van, pedig szívesen követték volna.

 

Felmerült még több tapasztalt harcos neve, de mivel egyik sem járt még a környéken, és nem akarták bevallani, hogy gőzük sincs merre kéne elindulni, ezért egyikük sem vállalta a főnökséget. Ekkor a varázsló megint előállt azzal, hogy ő szívesen lenne törzsfőnök, de közölték vele, hogy törzsfőnöknek és varázslónak lenni egyszerre egy időben, az összeférhetetlen. Ami igaz, az igaz, a varázsló tényleg elég összeférhetetlen volt, néhány hozzá közel álló harcoson kívül szinte már senkivel sem volt beszélő viszonyban. Mivel jobb ötletük nem volt, már mégiscsak majdnem elfogadták a varázslót, ekkor azonban a Vének Tanácsa jelezte, hogy a törzs hagyományai szerint csakis teliholdkor lehet új törzsfőnököt választani, és addig még majdnem két hét van hátra. Ekkor a varázsló már nagyon ideges volt, és kitalálta, hogy mivel a vének tudományos vizsgálata szerint sajtból van a hold, ezért készíthetnének egy nagy kerek sajtot, azt felakaszthatnák egy fára, és akkor bármikor lehetne főnököt választani, amikor csak jól esik. Amikor a varázslót követő harcosok ezt meghallották, hatalmas ünneplésbe kezdtek, és egymás szavába vágva kezdték mesélni a törzs többi tagjának a trükköt. Sajnos a nagy hangzavarban a többiek egy kukkot sem értettek az egészből, de annyit azért kivettek belőle, hogy a módszerben szerepel a varázsló neve és az akasztás szó, ezért egyre jobban tetszett nekik az ötlet.

A varázsló harcosai el is indultak sajtot készíteni, ekkor azonban a régi törzsfőnök néhány harcosa felvetette, hogy mégiscsak közülük kellene vezetőt választani, hiszen ők álltak legközelebb a főnökhöz, ők nagyjából látták, hogy merre jöttek, így hátha ki tudják okoskodni a visszautat is. Bár az okoskodás az ő esetükben inkább hülyéskedésnek tűnt, de azt mindenképpen el akarták kerülni, hogy a varázsló legyen az új főnök. Ezért aztán még mielőtt bárki is megszólalhatott volna, megválasztották vezetőnek a törzs nótafáját, Chellót, akit a törzs csak Gordonka néven ismert. Azért nem a valódi nevén ismerték, mert a tanúvédelmi program keretében került a törzshöz. A korábbi törzsében ugyanis tanúja volt annak, amikor a főnök emberei el akarták lopni a törzs medvebőreit, és azt mondta nekik, hogy ha nem akarják, hogy szóljon a többi harcosnak, akkor ő is kapni akar. Kapott is, pár akkora pofont, hogy beleszédült. Szerencsére pont akkor járt arra a lököttek csapata, akiknek odaígérte az összes medvebőrt, ha megmentik.

 

A varázsló emberei persze kicsit sem örültek, és azt mondták, hogy ez nem ér, mert ők ott sem voltak a kiválasztásnál. De a többiek közölték velük, hogy nem kellett volna félrevonulni duzzogni, akkor talán itt lehettek volna, így aztán kénytelenek voltak belenyugodni. A varázsló még kicsit örült is, hogy így nem neki kell a vaksi fejével megtalálni a helyes irányt.

 

Szerencséjükre a szomszéd törzs egy idő után elkezdte keresni a hiányzó medvebőröket, és a kutatás közben eljutottak a mocsárba is. Rögtön feltűnt nekik, hogy valahonnan nagyon ismerősnek tűnnek a lököttek által viselt bőrök, de nem akartak bunyót, ezért felajánlották a törzsnek, hogy kivezetik őket a mocsárból, a bőrökért cserébe. A harcosok ugyan nem szívesen mondtak volna le a divatos cuccaikról, de az új főnök tudta, hogy az életben nem lesz esélyük kijutni a mocsárból, ha nem megy bele az üzletbe, így aztán néhány erős harcos segítségével feltalálta a vagyonadót, ami úgy nézett ki, hogy minden egyes medvebőr után egy bőr volt az adó. Mire a nem túl értelmes harcosok a kőtábláikon kitöltötték az adóbevallást, addigra a főnök és a harcosai már be is gyűjtötték a bőröket.

 

Így végül kijutottak a mocsárból, viszont az egész törzsnél összesen egyetlen bőr maradt, azt is csak azért hagyták meg nekik, mert már régóta lyukas volt. Persze egyetlen lyukas bőr kevés volt ahhoz, hogy az egész törzs azzal takarózzon, és mivel már augusztus közepén jártak – ez akkoriban azt jelentette, hogy hamarosan beköszönt az évi 11 hónapig tartó tél – ezért elkezdtek gondolkozni, hogyan szerezhetnének több bőrt. Az öreg, tapasztalt harcos ekkor megint előállt az elméletével, mely szerint medvebőrhöz csak vadászattal lehet hozzájutni, de a varázsló lehurrogta. Azt mondta, hogy nehogy már fárasztó vadászattal kelljen tölteniük az idejüket az embereknek, mikor amúgy is van elég bajuk. Azt javasolta, hogy az egyetlen megmaradt medvebőrt vágják ketté, így rögtön kétszer annyi bőrük lesz, mint korábban. A harcosoknak tetszett az ötlet, és mikor látták, hogy így milyen könnyen meggazdagodhatnak, a két felet újra kettévágták, majd a negyedeket még tovább, végül már annyi darabjuk volt, hogy a törzs minden tagjára tíz medvebőr jutott. Bár gyanús volt nekik, hogy ez így túl könnyű, de először azt hitték, hogy végre feltaláltak egy kiváló medvebőr sokszorosító eljárást, egészen addig, amíg meg nem próbálták elcserélni a frissen szerzett bőreiket vadi új kőbaltákra a szomszéd törzzsel. Mikor azok látták, hogy a lököttek olyan bőrökkel akarnak fizetni, amelyek tenyérnyi nagyságúak a megszokott méret helyett, akkor röhögve közölték, hogy mostantól csak tíz bőrért adnak egy baltát. A lököttek persze fel voltak háborodva, és közölték, hogy akkor ezentúl másik törzzsel üzletelnek, de amikor az összes környékbeli törzs ilyen árfolyamot javasolt – sőt, volt, amelyik húsz bőrt is elkért volna egy baltáért – akkor végül belátták, hogy ekkora bőrdarabokért sehol nem kapnak rendes szerszámokat. És mivel már takarózni sem tudtak a szétszabdalt bőrrel, végül kidobták az egészet a szemétbe, és lógó orral mégiscsak elindultak medvére vadászni.

 

Az évezredek során még sokszor kerültek olyan helyzetbe, hogy még több medvebőrre lett volna szükségük, de végül mindig be kellett látniuk, hogy csak olyanok mondják azt, hogy fárasztó vadászat nélkül is lehet bőrt szerezni, akiknek már van elég bőrük. Főleg a képükön.

 

Szólj hozzá!

Címkék: politika választás humor válság ősember

A mogyorók eredete

2010.11.04. 15:00 BaSa

Avagy hun foglaljunk hont

 

(A most következő történet kitalált, szereplői sosem léteztek, és leszármazottaik sem olyan lököttek, mit az őseik – vagy mégis?)

  

Egy szép napon, mikor a szokásos hófúvás már harmadszor temette be a hibbant mamutvadászok barlangjának a bejáratát, és már nagyon unták a hólapátolást, ráadásul a mamutok is kezdtek kihalni, a törzs úgy döntött, hogy el kellene költözniük melegebb éghajlatra. De vajon merre induljanak? A törzsfőnök szerint mindenképpen kelet felé, mert valahol távol, keleten van az Ígéret Földje. És egyébként ő is mindig megtartja, amit ígért. Ezt történetesen a harcosok is megerősíthették, mert a főnök többnyire medvebőröket ígért nekik, és mindig meg is tartotta. A bőröket… Arról viszont elfeledkezett, hogy már most Kamcsatkánál járnak, így ha ennél „Távol-Keletebbre” mennek, akkor a végén még felfedezik Amerikát. A harcosok többsége viszont – főleg a varázsló hívei – a nyugathoz szerettek volna csatlakozni, és azt mondták, hogy ők akár a törzsfőnök vezetése nélkül is elindulnak, a mostani vezetőség alatt úgyis rosszabbul élnek, mint négyszázezer éve. A főnök emberei ugyan mondták nekik, hogy „Akkoriban még majmok voltunk, azóta lezajlott egy emberré válás”, de a varázsló emberei azt válaszolták, hogy „Ti még mindig majmok vagytok!”. Ebből persze megint komolyabb bunyó nézett ki, de mivel akkoriban a varázsló követői legalább kétszer annyian voltak, ezért a törzsfőnök gyorsan bevezette a demokráciát, amit ebben az esetben úgy értett, hogy nem kényszerítenek senkit, mindenki menjen, amerre akar.

 

Így hát a főnök emberei elindultak az új világba, a varázsló törzse pedig elindult nyugatra, de előbb még új főnököt választottak. Mindenki meglepődött, amikor végül nem a varázsló lett a vezető, de ő azt mondta, hogy nem is akar főnök lenni. Tudta ugyanis, hogy még hosszú út vár rájuk, olyan vidékeken keresztül, ahol kevés lesz az ennivaló, és semmi kedve nem volt egy válság közepén spórolásra biztatni a harcosokat, mikor ők jobban szeretnének élni.

Vándorlásuk során hamarosan találkoztak egy másik törzzsel, akikről először azt hitték, hogy nagyon bizalmatlanok, mert midig ferde szemmel néztek rájuk, de végül kiderült, hogy csak túl szorosan kötötték meg a copfjukat. Amikor viszont beszélgetni próbáltak velük, az idegen törzs tagjai valami érthetetlen nyelven kezdtek hadoválni.

 

- Sajnálom, de nekem az kínaiul van ahogyan ti beszéltek. – mondta a megszólított harcos.

- Nekünk is. Ugyanis kínaiak vagyunk…

 

Ezek után már kicsit könnyebben szót értettek, és az is kiderült, hogy a törzsnek rengeteg eladó holmija van, ráadásul, ahogy ők mondták „nagyon óccón”. Vettek is tőlük sok mindent, csak azt furcsállták kicsit, hogy az üzlet megkötése után az eladóknak sürgős dolguk akadt valahol máshol. Nagy volt a meglepetés, amikor használni kezdték a frissen vett holmikat. Amikor az új bunkóik kettétörtek a varázsló fején, akkor még nem tűnt fel nekik semmi, végül is régebben is előfordult, hogy túl nagyot ütöttek az öregre, amitől az még lököttebb lett. De amikor a tűzcsiholó köveiket összeütve víz fakadt a kőből, akkor már vissza akartak menni reklamálni. Sajnos azonban ekkor derült ki, hogy a vadiúj tigrisbőreikben még benne laknak a régi tulajdonosaik, így gyorsan futásnak eredtek.

 

Később találkoztak egy nagyon nagy törzzsel. Megpróbálták megszámolni őket, de többségük kettőig sem tudott számolni, így végül inkább megkérdezték őket:

 

- Hány harcosból áll a törzsetek?

- Annyian vagyunk, mint az oroszok.

- És kik vagytok ti?

- Az oroszok…

 

Ha már összefutottak, az idegenek megkérték őket, hogy segítsenek nekik egy kicsit a falujuk felépítésében. Sajnos az oroszok tényleg sokan voltak, így beletelt volna vagy negyven évbe, hogy mindegyikük házát felépítsék, ráadásul ők nem is akartak segíteni az építkezésben, inkább az arra járó népekre bízták a munkát, akiknek megígérték, hogy nem kapnak két óriási pofont, ha segítenek. Így a törzs végül otthagyta őket.

 

Ezután több kisebb törzzsel találkoztak, az egyiknek például megvolt az a kellemetlen szokása, hogy folyton okoskodtak, osztották az észt. El is nevezték őket észtnek. Egy másik törzs semmit sem tudott a történelméről, ha megkérdezték őket, mindig azt mondták, hogy ők csak úgy lettek.

Végül délnek fordulva találkoztak egy törzzsel, akik nagyon büszkék voltak a (szerintük) hatalmas dákójukra. Szerettek volna útba igazítást kapni tőlük, de ők csak annyit tudtak mondani, hogy mindegy merre mennek, mert úgyis minden út Rómába vezet. Amikor megkérdezték őket, hogy honnan tudják, büszkén mondták, hogy ők onnan jöttek.

 

- Szóval ti Roma-k vagytok? – kérdezték tőlük.

- Még hogy cigányok? Mi? Na ne röhögtessetek, mi vagyunk a dákó-románok.

 

Tovább haladva találkoztak egy olyan törzzsel, amelyik betegesen félt a betegségektől, és amikor valamelyiküket megvizsgálta a törzs sámánja, a többiek mindig aggódva érdeklődtek a betegségéről: „Oszt’ rák?” Majd találkoztak egy olyannal is, amelyik a háborúik során mindent lerombolt, ami az útjába került, ők voltak a „törők” nép.

 

Mire ekkora utat bejártak, a többi törzs is megismerte már a lököttek népét, csak még azt nem tudták biztosan, hogy kik is ők valójában. Egyesek azt gondolták, hogy visszatért egy olyan nép, akik egyszer már jártak a környéken, de nagyon eltévedhettek, mert mindenkitől azt kérdezgették, hogy „Hun vagyok?” A környékbeli népek meg rájuk hagyták, gondolták, ha mindegyik azt mondja közülük, hogy hun vagyok, akkor tényleg hun lehet. Mások nem voltak ennyire biztosak a származásukban, és amikor látták őket egy-egy győztes csata után örömükben ugrálni, akkor arra tippeltek, hogy ők az „ugorok” rokonai lehetnek. Mivel a kérdést nem sikerült eldönteniük kívülállóként, ezért végül abban maradtak, hogy átveszik a törzstől a saját megnevezésüket, és mogyoróknak kezdték hívni őket.

 

Mivel a törzs nagyon unta már a folyamatos vándorlást, ezért úgy gondolták, ideje volna végre letelepedni, és elfoglalni egy jó kis összkomfortos hont. De hun? A Kárpát-medence megfelelő helynek tűnt, de sajnos azt már annyian elfoglalták, hogy egy ekkora medencében utoljára akkor volt ennyi ember, amikor Pamela Anderson vízimentőt játszott a Baywatchban, és mindenki jelentkezni akart a fuldokló szerepére. A probléma megoldására egy hétfős törzsfőnöki bizottságot állítottak fel, de mivel estig ők sem tudtak kisütni semmit egy vadkanon kívül, és egyikük már nagyon Álmos volt, ezért elhatározták, hogy a hétfős bizottságot feloszlatják, és másnap megalakítják helyette a keddes bizottságot, aztán a szerdásat, és így tovább. Pénteken már kezdtek idegesek lenni, mert még mindig nem jutottak eredményre, és a vallásuk szerint vasárnap nem dolgozhattak, mert az öreg sámán szerint még a Manitu sem dolgozik egész héten. Igaz másnap még csak szombat következett, de felmerült, hogy a szünnapot átteszik szombatra, mert a hétfői munkakezdést nagyon utálták, és gondolták, hátha több kedvük lesz dolgozni, ha hamarabb itt lesz a hétvége. De mivel a kérdést még nem egészen döntötték el, viszont a Manitut sem akarták megbántani, ezért a nép többsége biztos, ami biztos alapon szombaton és vasárnap sem dolgozott, amiből persze komoly gazdasági válság kerekedett. Akkor meg a törzs nagy része sztrájkba lépett, mert semmire sem jutott pénzük, de így már egyik nap sem dolgoztak, és pláne jól legatyásodtak.

 

Mikor végül már csak egy rozzant gebéjük maradt, egyszer csak előlépett egy nem túl erős, de annál ravaszabb harcos, bizonyos Kohn bácsi, aki a hét vezér mellett tanácsadói beosztásban játszott komoly szerepet a törzs életében. Az agresszívabb harcosok ugyan utálták, és azt terjesztették róla, hogy Kamcsatkánál még nem is volt tagja a törzsnek, de ő azért igyekezett mindig kihúzni őket a bajból, na persze szerény jutalékért cserébe, mert hát ugye valamiből neki is élnie kell. Meg a tíz gyerekének… Meg a nyolcvan unokatestvérének... Nem is beszélve arról, hány barátja és üzletfele volt… Egyszóval előlépett az öreg Kohn, és azt mondta:

 

- A múlt éjjel kikémleltem a medencében élő népet, hát mit mondjak, nem kimondottan szégyenlősek. Akkor se jönnek zavarba, ha előttük b...nak az avarba’. Na szóval ezek az avarok nem túl sikeresek az üzletben, arra gondoltam, elcserélhetnénk velük az egyetlen megmaradt gebénket az országukra.

- Megvesztél Kohn? – kérdezte tőle a törzs krónikása, bizonyos Sexpír Vili. – Egy országot egy lóért? Ez legalább akkora marhaság lenne, mintha olyasmit írnék a krónikáimban, hogy a nemrég trónra került viking királyfi hetekig lelkizik, mielőtt lecsapja az ellenfeleit. Pedig az a Hamlet gyerek van vagy két méter és legalább százhúsz kiló.

 

De végül is nem volt jobb ötletük, és mivel sok veszítenivalójuk már nem maradt, ezért úgy gondolták, hagy tegyen egy próbát az öreg. Hogy aztán mi történt, azt nem tudni, de később azt rebesgették, hogy a beszélgetés valahogy a következőképpen zajlott az avarok vezérével:

 

- Országomat egy lóért? Kohn, te nem vagy normális, ha azt hiszed, hogy én ebbe beleegyezek.

- Ugyan már! Belegondoltál te, mekkora felelősség egy ekkora területet kormányozni? Vagy hogy mennyi probléma lehet itt a következő 1100 évben? Az ország központi helyen van, így minden erre tévedt ázsiai nép rajtad keresztül akar majd csatlakozni Európához. Ráadásul a vidék sem lesz mindig ilyen virágzó. Képzeld el, mi lesz, ha a legelők kimerülnek, az utolsó fát is kivágjátok, és a folyóitokban kipusztulnak a halak valami szennyezés miatt. A nép meg persze azt fogja mondani, hogy mindennek te és a gyenge politikád az oka!

- Erre nem is gondoltam. De akkor is! Egy lóért? Van nálunk egy ősi, még a dakota időkből származó mondás: A lónak négy lába van, mégis megbotlik.

- De nem ez! Ennek csak három lába van!

- Hiszen akkor fogyatékos!

- Ez csak előítélet. Ez a ló három lábbal is ugyanúgy nyerít, falja a zabot és rúgja tökön a kovácsot, mint a négylábú társai. Hidd el, Szvatopluk, ez egy minden szempontból kóser, full-extrás, NATO-kompatibilis, gebe osztályú ló a 2. magyar íjászhadsereg kötelékéből.

 

És a fejedelem bedőlt a reklámszövegnek, így az üzlet létrejött. Amikor pedig néhány

nap múlva felkereste Kohn bácsit, hogy csinálják vissza a bizniszt, az öreg így felelt:

"A pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadunk el!"

 

Miután ilyen sikeresen megszereztek egy hatalmas földdarabot, arra gondoltak, hogy megpróbálják ugyanezt a közelben élő morvaországi törzzsel is. Többen ugyan tartottak tőle, hogy egy „morvait” nem sikerül átvernie egy zsidónak, de szerencséjükre Kohn bácsi tudta, hogy a fejedelmek mindenhol egyformák, így ezt a törzset is sikerült átejteniük, és mire észbe kaptak, a főnökük eladta alóluk az országukat egy lóért és egy díszes lószerszámért cserébe. Próbálták visszaszerezni, de akkor már késő volt, ezért „vona-kodva” ugyan, de beletörődtek, hogy ugrott a haza, mehetnek haza. Illetve mehetnének, ha lenne hova. Később arra gondoltak, hogy legalább némi hangulatjavító intézkedés keretében lenyilazzák a főnököt. Sajnos azonban ő addigra kihasználta drága pénzen – illetve földön – vett lovának az előnyeit, és gyorsan elvágtatott egészen Svájcig. A morvák ugyan kérték a svájciaktól, hogy adják át nekik a főnököt és a lovat, de azt válaszolták nekik, hogy a két nép között nincs élőlényekre vonatkozó kiadatási egyezmény. Ezután arra kérték őket, hogy ha már a főnököt és a lovat nem is, de legalább a lószerszámot szeretnék visszakapni. A svájciak ezt el is küldték nekik, de valami fordítási hiba csúszhatott a kérésbe, mert lószerszám címszó alatt nem egészen azt kapták, amire számítottak.  

 

Ma is sokan vannak, akik hont akarnak foglalni, akár kell, akár nem, de a fenti történetből is látszik, hogy a többet ésszel, mint erővel elv általában hatékonyabb minden másnál.  

 

Szólj hozzá!

Címkék: politika humor ősember honfoglalás történekem

A paradicsom meghódítása

2010.10.31. 17:07 BaSa

Avagy ketchupot csinálunk a szép új világból is

 

(A most következő történet kitalált, szereplői sosem léteztek, aki mégis magára ismerne, azt nem tudom sajnáljam-e vagy kiröhögjem)

  

Tízezer évvel ezelőtt egy különösen szép nyári napon, ami a jégkorszakra való tekintettel olyan volt, mint ma egy különösen csúnya téli nap, lökött mamutvadászok egy csoportja végleg eltévedt valahol Szibériában. A törzsfőnök ugyan mondta nekik, hogy a mamutok már tavaly nyáron kihaltak, de nem hitték el, és tovább keresgéltek. Egyszer találtak egy jégbe fagyott mamutot, és amikor azt megették, a konzerv-mamutról elnevezték őket konzervatívoknak, de végül még ez a mamut is elfogyott, így tovább vándoroltak.

 

Egy szép napon ahogy átkeltek egy keskeny földnyelven, egyszer csak beszakadt mögöttük a jég. Persze hallottak már valamit a globális felmelegedésről, de addig nem gondolták volna, hogy a tenger szintje így megemelkedik, és azt sem sejtették, hogy már az új világban vannak, mert ez is olyan pocsék volt, mint a régi.

 

Egy idő után találkoztak egy törzzsel, akik miután megtudták, hogy ők Ázsia felől érkeztek, rögtön az ottani divatról kezdtek érdeklődni. A ruhájukat vizsgálgatva kérdezgették őket, hogy „Ez kimonó?” Az elején még udvariasan válaszoltak, hogy medvebőr, de amikor már százhuszonkilencedszer is ugyanazt a kérdést tették fel nekik, akkor kezdtek csúnyán nézni, így a szomszéd törzs általában csak odáig jutott a kérdésben, hogy „Ez kimo…?” Erről aztán el is nevezték őket eszkimónak.

 

Mivel a  mamutcsapdáikkal itt sem fogtak semmit, viszont egyre többször tört fel a földből az a fekete trutymó amikor ásni kezdtek, ezért Alaszkából is tovább álltak. Kicsit nyugatabbra is jó sok gödröt ástak, de végül azokban meg összegyűlt az esővíz, és jó kis pecázó tavak lettek belőlük egész Kanadában.

 

Mindezt megelégelve a vadászok délnek fordultak, és sok furcsa törzzsel találkoztak. Először is ott voltak azok, akik már messziről köszöntötték őket egy laza „Szió!”-val, de mivel elég veszélyesnek tűntek, így nem mentek közelebb, csak elnevezték őket sziúknak. Egy másik törzs állandóan megtámadta őket, de nem ám szemtől szemben, hanem mindig elbújtak, és lesből támadtak, ha meg üldözni kezdték őket, akkor elmenekültek és újra elbújtak a sziklák mögé vagy az erdőben. A bújócskázós-fogócskázós harci stílusukról el is nevezték őket ipi-apacsoknak.

A következő törzsnél a kommunizmus eszméiben hittek, náluk minden közös volt, ők ezt úgy nevezték, hogy mindent államosítottak. Ez főleg a szomszéd törzsek lovaira vonatkozott, akik ezért bosszúból elkezdték őket kommancsoknak csúfolni. Még délebbre vándorolva találkoztak egy törzzsel, akik szerették volna vendégül látni őket vacsorára. Rendkívül büszkék voltak a kiváló szakácsukra, aki az angolos konyha nagy rajongója volt, azonban aznap este kicsit több tüzes vizet fogyasztott a kelleténél, így aztán odaégette a vacsorát. Sopánkodott is utána hetekig, hogy „Odaégett a finom steak… a steak… a steak…”  Egy idő után megunták, és tovább áltak, de előbb még elnevezték ezt a törzset „a steak”-ről aztéknak.   Később találkoztak egy maya törzzsel, aki nagy piramisokat építettek, és a magyarabok rokonainak mondták magukat, de mindenki tudta, hogy kamuznak, mert a piramisok tervrajzát egy eltévedt egyiptomitól nyerték rablóultin, a magyarokról (akkori nevükön mogyorókról) meg mindenki tudta, hogy egészen másfelé élnek és máshogy néznek ki.

 

Sajnálatos módon addigra már a többi törzs is elég jól kiismerte a mamutvadászokat, és persze dinkának tartották őket. Viszont mivel a nyelvükben a „d” betű tabunak számított, ezért a megnevezésük végül röviden csak inka lett.

 

Történt egy napon, hogy a varázsló nagyon összeveszett a törzsfőnökkel. A harcosok közül sokan az egyik, sokan a másik oldalára álltak, a többiek meg csak nézték, hogy lassan szétesik a törzs. El is váltak volna az útjaik, csak hogy azon is összevesztek, hogy ki keressen magának új szálláshelyet. A törzsfőnök azt mondta, hogy ez a föld az inkák hazája, márpedig ő és minden harcosa inka. A varázsló erre azt mondta, hogy ő még inkább, és hogy megkülönböztesse az övéit a többiektől, elhatározták, hogy ezentúl békeidőben is viselni fogják a harci díszeiket. A törzsfőnök emberei erre megsértődtek, és sokan közülük harci díszek nélkül vonultak csatába, de amilyen lüke képet tudott néha vágni a főnökük, ez nem igazán tűnt fel senkinek. Ráadásul azt is elkezdték híresztelni a varázslóról, hogy nem is igazi indián, hanem csak indiai cserediákként érkezett a törzshöz, ami már csak azért is gyanús volt egyeseknek, mert olyan inkát még nem láttak, aki folyamatosan idióta dakota közmondásokkal szórakoztatta a népét.

 

Egy napon a szokásos Manitu idéző ünnepségen, ahova mostanában már inkább csak a varázsló emberei jártak, az egyik harcos a varázslathoz szükséges tábortűzzel véletlenül felgyújtotta a törzsfőnök egyik harcosának a sátrát. Több se kellett a törzsfőnök embereinek, szépen libasorba álltak, ás tűzoltás címén jól nyakon öntötték a varázsló embereit. Ebből persze megint akkora bunyó lett, hogy csak a fogorvosok jártak jól, a nagy verekedésben valaki még azt is látni vélte, hogy a törzsfőnök egyik embere, aki civilben kígyóbűvölőként tevékenykedett, a kedvenc viperáját is a varázsló embereihez vágta. Mivel a törzsfőnök emberei jóval erősebbnek látszottak, a varázsló egyik idősebb embere azt találta ki, hogy szerez egy lovat, és azzal vágtat a törzsfőnök emberei közé, de pechjére addigra náluk is bevezették a kommancs módszert, így az összes lovat a főnök emberei őrizték. Ezért aztán a harcos csak egy kivénhedt gebét talált, aki pár lépés után összeesett, a harcos meg akkorát taknyolt, hogy egy hétig rajta röhögött a törzs. Ráadásul mindenki hallotta, amikor nemrég az egyik ellenséges törzs sámánja pont egy ilyen lovasrohamot javasolt az inkák szétkergetésére, ezért különösen durvának találták az öreg ötletét.

 

Pár hónappal a csetepaté után a varázsló emberei közül néhányan revansot akartak venni, ezért „véletlenül” felgyújtották az egyik legdíszesebb sátrat. Sajnos elfeledkeztek róla, hogy nemrég volt a négy évszakonként egyszer esedékes törzsi tombola játék, ahol a sátrat a varázsló egyik embere nyerte el a törzsfőnöktől. Így aztán a harcos társaival együtt komoly nemtetszésének adott hangot, ami a rőzsegyűjtőknek nyolc napon túl gyógyult. A vezetőjük ezután mérgében elkezdte híresztelni, hogy sem a törzsfőnök, sem a varázsló nem inka, ő viszont a leginkább, és a harcosai ijesztő harci díszekben kezdtek járkálni a sátrak között, ijesztgetve mindenkit, aki szerintük nem indián, hanem indiai volt. Ebből persze hamar elege lett az egész törzsnek, és jól elkergették őket.

 

Hamarosan azonban újabb probléma adódott, amikor a varázsló embere bejelentette, hogy az új sátrában tartotta a törzs gyógyfüveit, és azok most mind elégtek. Elvileg persze a varázsló embereinek a dolga lett volna a gyógyfüvek gyűjtése, de ők most nem merték egyedül hagyni a törzsfőnök csapatát a törzs értékes medvebőreivel. A főnök néhány harcosa azt javasolta, hogy ah a varázsló emberei nem gyűjtenek elég gyógyfüvet, akkor ezentúl bárki gyűjthessen, sőt ha eleget hoz belőle, még jutalmazzák is meg az illetőt néhány medvebőrrel. A varázsló persze nem nézte jó szemmel, hogy valaki előre igyon az ő medvebőrére, és azt mondta, hogy mások úgysem értenek ehhez, csak a medvebőröket akarják, és „különben sem igazság, hogy a mi harcosaink küzdenek a medvével, erre jöhet bármiféle idegen törzsbéli harcos, aki pár vacak gyógyfűért cserébe megkapja a törzs vagyonát”. Végül még azzal is megvádolta az ötlet kiagyalóit, hogy valójában azért nincs már elég gyógyfüve a törzsnek, mert ők elszívták. Hiába védekeztek azzal, hogy azért fogyott idén több a fűből, mert kitalálták, hogyan lehet gyógyítani néhány olyan betegséget, amibe tavaly még belehaltak, végül nem hallgattak rájuk, és elkergették őket.

 

Ez a kis csoport később Jamaicában telepedett le, és egy Bob Marley nevű törzsfőnök vezetésével feltalálták a reggae zenét, bár ezt egy idő után mellőzni kezdték, amikor elfogyott a szigeten a fű, és valaki megkérdezte, hogy mi ez a sz@r zene?

 

Az otthon maradtaknak persze továbbra sem voltak gyógyfüveik, és mivel a puszta ráolvasás nem volt elég, egy napon már a varázsló egyik embere is azt mondta, hogy valaki most már elmehetne gyógyfűért. Persze jól leugatták, de amikor a füvek hiányában hullani kezdtek a harcosok, végül csak elkergették a lökött varázslót. Igaz nem sokkal utána a törzsfőnököt is, amikor meglátták hogy lopja a törzs medvebőreit, és védekezésül csak annyit tudott mondani, hogy „elqrtam”.

 

A tanulság az egészből csak annyi, hogy a történelem folyamán sok (d)inka törzs létezett, de akár a törzsfőnökre, akár a varázslóra hallgattak, végül nem sok medvebőrük maradt.

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: politika humor ősember

A népek eredete

2010.10.30. 19:53 BaSa

Avagy hosszú utat tettünk meg, de azt is minek

 

(A most következő történet kitalált, egyes részeinek alapjául más történetek szolgáltak, de aki a feldolgozást komolyan veszi, és egy Da Vinci-kód 2.-t lát benne, annak százezer éve még tudtam volna ajánlani egy varázslói állást a történetben szereplő törzsnél)

 

Egy szép nyári napon a törzsfőnök szerelmes lett. Fütyörészve sétálgatott, és szinte már a fellegekben járt, amikor hatalmasat esett. Először azt hitte, hogy csak magához tért az álmodozásból, de aztán látta, hogy tényleg egy gödör alján tanyázik. Persze rögtön hangot adott a nemtetszésének, ami nála olyan hangerővel járt, hogy ha pár évezreddel később fellép metálosként a Szigeten, akkor még Kiskunfélegyházán is hallották volna a műsort.

 

- Ki a franc ásta ide ezt a gödröt?

- Mi voltunk főnök…- jelent meg néhány különösen ütődött harcos ijedt képpel.

- Mi akar ez lenni?

- Mamutcsapda.

- Ti jó képességűek, hát még mindig nem tűnt fel, hogy azok már kihaltak?

- Na igen, csak gondoltuk hátha mégis erre jár egy. Végül is múlt nyáron még őket ettük.

- Tudom, mit ettél tavaly nyáron! De akkor még jégkorszak volt, a mamutnak meg fél méteres bundája van, ilyen melegben már tutira megdöglött mind.

 

Végül is nagy nehezen meggyőzte őket, és néhány különösen súlyos pofon ígéretével még arra is sikerült rávennie őket, hogy kihúzzák a gödörből. Egy hét múlva aztán újra arra volt dolga, és azt látta, hogy az ütődött harcosok a gödör szélén üldögélnek feltűnően csendesen.

 

- Mit csináltok emberek?

- Horgászunk.

- Horgásztok? Egy mamutcsapdában?

- Igen, a hegyről lefolyt annyi víz a múlt hét óta, hogy az egész csapda megtelt, és egész jó kis pecázó tó lett belőle.

 

A törzsfőnök ugyan elég gyenge volt matekból, a térfogatszámítás meg különösen nem volt az erőssége, de azt még ő is sejtette, hogy ha egy hét alatt ennyi víz lefolyt, akkor nemsokára az egész falujukat elönti a tenger. Összehívta a törzset, és elkezdtek tanácskozni, hogy most mi legyen. Sokféle ötlet felmerült, sokan azt javasolták, hogy állítsák meg a felmelegedést, de ötletük sem volt hogyan. Volt olyan, aki például a káros gázkibocsátás radikális csökkentését javasolta, és betiltotta volna a szellentést. De amikor a törzsfőnök elmondta, hogy egyetlen hét alatt pecázó tó lett a mamutcsapdából, akkor kezdték sejteni, hogy most már ez is kevés lesz.

 

Végül egy ügyes harcos, aki rendszeresen csónakkal pecázott a tó közepén, azt javasolta, hogy építsenek egy nagy hajót, és költözzenek melegebb éghajlatra. Már majdnem őt küldték oda, amikor a törzsfőnök megkérdezte:

 

- Az ötlet nem rossz, de hol találunk anyagot egy akkor hajóhoz, amiben az egész törzs elfér?

- A múltkor az erdőben sétálgattam, és láttam egy mamutfenyőt…

- Már te is kezded a mamutokkal?

- Nem úgy értem: Ez egy nagyon nagy fa, ha kivájjuk a törzsét, belefér a mi egész törzsünk. Annyi űr keletkezik benne, hogy pont megfelel nekünk űrhajónak.

 

Így is tettek, de a munka elég lassan haladt, mire elkészült a hajó, már a falu határáig ért a víz. Mire elkezdtek beszállni, már csak néhány kunyhó maradt szárazon, így hát igyekezniük kellett, ha meg akarták úszni szárazon. Már majdnem elindultak, amikor megérkezett a törzs leglustább harcosa, aki még az állattenyésztést is feltalálta, csak hogy ne kelljen minden nap tíz kilométert gyalogolni a vadászathoz. A törzsfőnök ijedten látta, hogy a harcos hozza magával az egész nyáját.

 

- Stop!!! Már az egész törzs fent van a hajón, nem fog beférni még több birka!

- Na de főnök, én belőlük élek, éhen fogok halni, ha nem hozhatom őket magammal.

- Na jó, kettőt felhozhatsz, egy hímet és egy nőstényt, akkor előbb-utóbb újra lesz belőlük egy egész nyájad.

- És valami más állatot? Például a nyulaimat?

- Nem lehet, elszaporodnak, mint a nyulak, és felzabálják előlünk a raktárból a répát.

- A harkályaimat?

- Nagyszerű ötlet, tengeralattjárót csinálnak a hajónkból…

- Esetleg egy elefántot?

- Ele… micsodát?

- Tudod, az az újfajta csupasz mamut….

 

Ekkor a harcosnak úgy tűnt, hogy hirtelen beesteledett. Ennek az volt az oka, hogy a törzsfőnöknek elege volt már a mamutosokból, ezért úgy fejbe vágta a harcost, hogy előbb elsötétült előtte minden, aztán már tényleg éjszaka volt mire magához tért.

 

Már napok óta hajóztak, és a törzsfőnök nem volt éppen a tájékozódás mestere (egyszer egy cédruson akarta megnézni az északi irányt, ráadásul egy leszármazottja is Amerikában kereste Indiát), mikor egy harcos odalépett hozzá:

 

- Van egy ötletem, hogyan érjük el a partot. Tudod, van nekem egy Internet galambom, azzal szoktam üzeneteket küldeni a szomszéd törzsnek. Amikor a galamb odaér, rászáll a varázsló fejére, és elkezdi püfölni a csőrével. A kis és nagy koppantásokból olvassák ki az üzenetet, például egy kicsi, egy nagy az A betű, egy nagy és három kicsi a B betű…

- Te Morse, ha végigmondod nekem az egész ABC-t, én fejbe váglak…

- Bocs, főnök. Szóval én beidomítottam ezt a galambot, hogy szobatiszta legyen, de amióta hajózunk, azóta minden nap, amikor elengedtem egy kis sétarepülésre, akkor mindig tojt a fejemre. Ma reggel viszont elrepült, aztán visszajött. Ha ez a galamb máshol sz@rik, akkor ott szárazföld van!

 

A galambot követve végül tényleg megpillantották a szárazföldet, de sajnos az egy gyorsan közeledő hegy volt. Először még örültek is, hogy legalább nem jéghegy, de aztán eltört a kormánylapát, és a törzsfőnök néhány hozzá közel álló harcosnak beismerte, hogy „elkúrtam, nem tudom kormányozni a hajót”. Ekkor sokan azonnali kormányváltást javasoltak, de már késő volt. Egyébként a hajóépítő leszármazottai is követték az ősük hivatását, és néhány hasonlóan súlyos hajókatasztrófa is fűződik a nevükhöz, például egy Titanic nevű hajóé, amelyik szintén (jég)heggyel ütközött és elsüllyedt, és egy Aurora nevű cirkálóé, amelyik bezzeg nem süllyedt el.

 

Még sok víz lefolyt a Dunán (nem is beszélve a mellékfolyóiról), mikor végül a tenger kicsit visszahúzódott, és a törzsfőnök az emberei kíséretében lejött a hegyről. A hegy lábánál egy éppen odaérkező másik törzs fogadta, akik miután látták, hogy a főnök odafentről érkezett, megkérdezték, mit üzennek az Olümposzi istenek. Persze a törzsfőnöknek gőze sem volt róla, hogy a másik törzs is eltévedt, és ez az Ararát, és a varázslótól amúgy is azt hallotta, hogy csak egy igazi Manitu létezik, de gondolta, ez inkább az öreg szakterülete, ezért át is engedte neki a terepet. A varázsló előlépett és így szólt:

 

- Manitu tíz fontos szabályt küldött nektek… - mivel ekkor a törzs több tagja is a bunkóját kezdte keresgélni, így a sokat - sok pofont - tapasztalt varázsló rájött, hogy ezt így éhgyomorra kicsit sokallják, ezért így folytatta: - …de még nem vagytok rá méltók, hogy mindet megismerhessétek, ezért most csak hármat mondok el nektek, mert három a magyar igazság!

- Szóval ti egy magyar törzs vagytok?

- Miért, mit gondoltál, kiknek lenne még egy ilyen törzsfőnökük és varázslójuk? – felelte büszkén.

 

A törzs ezt végül is elismerte, és már éppen kezdték komolyan sajnálni a varázsló népét, amikor az öreg elkezdte sorolni a szabályokat. A „Ne ölj!” után még akkora volt a népszerűségi indexe, hogy ha a következő vasárnap választásokat tartottak volna (nem tették, mert még sem a vasárnapot, sem a választást nem ismerték), akkor az öreg biztosan nem botlik meg a parlamenti küszöbben. A „Ne lopj!” után egyesek már kezdtek ferde szemmel nézni rá, mert egyszer ők is szerettek volna varázslók vagy törzsfőnökök lenni, de miután villám csapott egy közeli fába, gyorsan helyeselni kezdtek, főleg miután a fa kidőlt, és jól kupán vágta a varázslót. Hiába, úgy tűnik, az már a Manitunak is sok volt, hogy pont egy olyan dumál a lopásról, aki böjt címén mindig elveszi a harcosoktól a legjobb falatokat, aztán látványosan felzabálja a tiltott gyümölcsöt - illetve húst – ahogy mondani szokta „csak hogy még véletlenül se essenek kísértésbe”.

 

A harmadik szabály azonban sehogyan sem akart az öreg eszébe jutni, és bár a harcosok még kettőig se tudtak számolni, de várták, hogy még mondjon valamit, ezért elkezdte törni a fejét, már csak azért is, mert úgy érezte, még mindig jobb, mintha mások törik. Végül eszébe jutott a fiatal felesége, aki állandóan szerelmeskedni akart, pedig a varázsló már elég sok nyarat megélt. Sejtette ugyan, hogy a kék szín jó hatással lehet az erőnlétére, de hiába evett naponta fél kiló nefelejcset, az ereje csak nem akart visszatérni. Egy idő után a természetet hívta segítségül, és az be is vált, mert azon a vidéken mindig kelet felől fújt a passzátszél. De azért az öreg már kicsit kezdte unni, hogy naponta ötször Mekka felé fordulva kell szerelmeskednie az asszonnyal, ezért félig-meddig neki címezte a következő szabályt, ami a „Ne paráználkodj (állandóan)!” volt.

 

Sajnos ezzel a többi, nála erőteljesebb harcosnál sikerült kihúznia a gyufát, és mivel azt ők még kovakő néven ismerték, ezért az vetette rá az első követ, aki a legnagyobbat tudta dobni. Ezek után a törzsfőnök persze jobbnak látta, ha gyorsan olajra lépnek. Illetve nem egészen azt tervezték, de egy (szó szerint) kőhajításnyira tőlük feltört az a fekete trutyi, és ők azon megcsúszva jelentős előnyt szereztek az üldözőikkel szemben, így arra is rájöttek, hogy ez a valami egyszer még elősegítheti a gyors helyváltoztatást.

 

A másik törzs egy ideig keresgélte őket, egy részük (akik ferde szemmel néztek) egészen Kínáig eljutottak, és mivel nem tartották be a varázsló tanácsát, (a paráználkodásról) ott lettek vagy másfélmilliárdan. Egy másik részük végül eljutott az igazi Olümposzig, egy ideig jól ment nekik, de aztán sok más dolog mellett a hegymászást is feltalálták, és jól pofára estek. Bár fociban azért még így is előfordult, hogy megverték egész Európát. A harmadik részük délnek fordult az Araráttól, vándoroltak vagy negyven évig a sivatagban, végül eljutottak egy helyre, amit elneveztek az Ígéret földjének. Azon a helyen ugyanis a törzsfőnökük ígért nekik, egy zsák pénzt, amit aztán meg is tartott. Mármint a pénzt.

 

A lökött varázsló törzse végül szintén tőlük nem messze telepedett le, de még sokszor balhéztak a régi átverés miatt. Na meg azért is, mert a mamutvadászok egy napon újabb csapdával akartak próbálkozni, de amikor már kiástak egy másfél méteres gödröt, akkor az egyik kapavágás után megint feltört az a fekete trutyi, amiből aztán annyiért adtak a többi törzsnek, amennyit nem szégyelltek elkérni (és nem voltak szégyenlősek), és jól meggazdagodtak belőle. A másik törzs azóta is morcos a főnökükre, hogy negyven év kimerítő séta után a környék egyetlen olyan helyén álltak meg, ahol nincs semmi ilyesmi.

 

Még később a nagyon lököttek egy colos harcosuk révén Szicíliába is eljutottak, mert a menetrendszerinti balhéik egyike előtt az ellenfél egyik liliputi harcosa kapott a szülinapjára a kínai unokatesójától egy új fegyvert, amit csúz-lee néven jegyeztek volna be a szabadalmai hivatalban, ha azt akkor már feltalálták volna, és az új fegyverével olyan kellemetlen helyen találta el a colost, hogy egy csapásra gyújtóst csinált a családfájából. A colost próbálták vigasztalni a társai, hogy keresztapa még lehet, de előbb szégyenében elbujdosott a fent említett szigetre, ahol némasági fogadalmat tett, majd később jobb híján megfogadta egykori törzsének a javaslatát, és tényleg keresztapa lett „Csendes Don” álnéven. Hírnevére jellemző, hogy később még folyót is neveztek el róla.

 

Az elmúlt évezredek során végül mindkét törzs tagjai sokfelé eljutottak, sok külön törzsre váltak szét, de már csak a leglököttebbek balhéznak egykori társaikkal amiatt, hogy az idők során más lett a külsejük, és talán a régi történetekre is másképpen emlékeznek. Bár néhányan szilárdan meg vannak róla győződve, hogy csakis nekik lehet jó a memóriájuk, és a többi mind szenilis. 

 

Szólj hozzá!

Címkék: humor vallás biblia ősember özönvíz

Konzervatívok és fűzabálók

2010.10.29. 01:51 BaSa

avagy a jégkorszak elmúlik, a hülyeség megmarad

 

(A most következő történet kitalált, bármiféle hasonlóság élő vagy egykor élt személyekkel pusztán a véletlen műve. Különben is, akinek nem inge, ne vegye magára.)

 

Teltek-múltak az évezredek, és a jégkorszaknak egyszer csak vége lett. Amikor az olvadó hó miatt a tenger szintje megemelkedett három méterrel, és a törzset kiöntötte a jó kis összkomfortos tengerparti barlangjából akár az ürgéket, akkor még csak bosszankodtak, mert ők nem olyan ürgék voltak, akik nagyon díjazzák, ha kiteszik száradni a napra az ágyékkötőjüket, és fél óra múlva elviszi a dagály. Amikor viszont a hómezőkkel együtt a mamutcsordák is kezdtek eltünedezni, akkor már tényleg tele lett a hócipőjük a globális felmelegedéssel.

 

Néhányan közülük megijedtek, hogy az addig fő táplálékukul szolgáló mamutok végleg eltűnnek, ezért javasolták a törzsnek, hogy vezessenek be szigorú vadászati tilalmat a „Mentsük meg a mamutokat!” akció keretében. Az ötletet a törzs a kitalálóival együtt elvetette, de utóbbiak az elvetésük után hamarosan kikeltek (magukból), és üvöltve kezdték követelni a jogaikat. Mivel másnap egy mamut hívatlanul ellátogatott a nem túl népszerű törzsfőnök rezidenciájára, ami a törzsfőnökre nagy (és főleg 8 napon túl gyógyuló) hatással volt, ezért a javaslatot végül mégis elfogadták. Amikor azonban az éhen maradt vadászok mamutok hiányában megették a környezetvédőket, a vadászat tovább folytatódott.

 

Pár év múlva egyértelművé vált, hogy a mamutok végleg kihaltak, és a törzsnek újfajta ennivaló után kellett néznie, de volt néhány különösen ütődött harcos, akik ragaszkodtak hozzá, hogy ők márpedig mamutpecsenyét fognak vacsorázni. Azt mondták, ugyanígy tettek az apáik, a nagyapáik és a dédapáik is, és nem akarták megszakítani a hagyományt. Hosszas keresgélés után eljutottak Szibériába, és ott végül találtak egy jégbe fagyott mamutot. Sokan mondták nekik, hogy vadásszanak inkább rénszarvasra vagy vaddisznóra, mert ma már az a menő, de ők ragaszkodtak a mamuttetemhez.

 

- Kicsit rothadtabb, kicsit büdösebb, de a miénk. – mondták.

 

A többiek jót röhögtek a konzerv-mamutzabálókon, és elnevezték őket konzervatívoknak. Egy idő után persze elfogyott a konzerv-mamut, és a régimódiaknak is be kellett látniuk, hogy mostantól hasznosabb lenne olyan állatra vadászniuk, ami nem halt ki tavaly nyáron. De persze sokan közülük nem látták be, és a Nagy Manitu úgy alkotta meg a természet törvényeit, hogy aki nem alkalmazkodott időben a megváltozott vacsoralehetőségekhez, az nem kapott több esélyt, és szép csendben kihalt.

 

Egy alkalommal egy fiatal harcos éppen hozzálátott hogy elfogyassza a frissen elejtett vaddisznót, amikor a buggyant öreg varázsló hátulról úgy fejbe csapta, hogy ijedtében elejtette a sonkát.

 

- Ezt meg miért csináltad?

- Mert disznóhúst fogyasztani az évnek ebben a szakában disznóság!

 

A harcos megszokta már, hogy a varázsló időről időre előjön a Manituval és egyéb hülyeségekkel, de azt is tudta, hogy nem jó ujjat húzni az öreggel. Na nem azért mintha kivívta volna ezzel a Manitu haragját, de a törzsfőnökét igen, és neki is hetven kilós pofonjai voltak. Ezért aztán elindult új vacsorát keríteni magának. Hátranézve a szeme sarkából, esküdni mert volna rá, hogy a varázsló vigyorogva zabálja az évnek az ebben a szakában tiltott sonkát, de talán csak rosszul látta. Kicsit később a vadász visszatért egy elejtett rénszarvas tehén elejtett húsával, és már éppen beleharapott volna, mikor hirtelen a fűbe harapott. Na persze nem halt meg, de hatalmasat harapott az előtte elterülő mezőből, amikor ő maga is elterült egy hatalmas ütéstől. Persze a varázsló volt.

 

- Nem eheted meg a szent tehenet!

- De hát akkor milyen állatot egyek?

- Semmilyet. A Nagy Manitu azt mondja, hogy most böjt van.

 

A harcos dühöngve félrevonult, de mivel a böjtnek csak nem akart vége szakadni, a varázslónak pedig mindig kéznél volt a bunkója, ezért amikor a harcosnak már kopogott a szeme a éhségtől, akkor már az a mező sem tűnt annyira rossz választásnak. Persze nem akarta hogy csorbuljon a tekintélye, ezért nem nyilvánosan kezdett legelészni, hanem elbújt a közeli bokrok közé. A harcosok nem éppen a növénytani ismereteikről voltak híresek (törzsfőnökük egyszer egy cédruson akarta megnézni az északi irányt a tölgyfa mohás oldala helyett), ezért aztán a harcos sem vette észre, hogy a bokor, amiről éppen legelészni kezdte a leveleket, egy kokacserje volt. Ennek a bokornak a levele köztudottan az egyik alapanyaga a kokónak, na nem azért mintha az ismert boxbajnok egy bokorban termesztett csodagyerek lett volna, hanem inkább a kokain nevű tiltott szer anyaga termett a bokron.. A harcos persze erről semmit sem tudott, és azt sem tartotta igazán furcsának, hogy hamarosan egyre gyakrabban álmodta, hogy elveszi a varázslótól a bunkóját, és ezúttal ő csapja fejbe, hiszen ilyen álmai a legtöbb harcosnak voltak, amióta az öreg rendszeresen a Manituval fenyegetőzve vette el tőlük a fáradságos vadászattal megszerzett zsákmányt. A harcosnak viszont tetszett ez az álom, ezért egyre gyakrabban kezdte a kellemes álmokat hozó leveleket rágcsálni, és egy alkalommal mire észbe kapott, már jól fejbe is  vágta az öreget. A varázsló persze nem hagyta annyiban a dolgot, és mivel mögötte állt a törvény (a törzsfőnök így becézte a hetven kilós ünnepi igazságosztó bunkóját), ezért a harcost jól megverték, majd kivételesen hogy legyen valami változatosság is, felakasztották. Ő lett hát a történelem első olyan embere, akinél a drog kétszeresen is függőséget okozott.

 

Mivel a jégkorszak már elmúlt, a törzsnek nem volt többé szüksége a hideg miatt magukra vett állatbőrökre, így aztán a harcosok csodálkoztak, hogy az asszonyok ahelyett hogy ledobták volna a megváltozott éghajlat miatt már túlságosan is meleg bőröket, inkább még többet akartak a férjeiktől. Sőt az vált a férfiasság egyik fokmérőjévé, hogy melyik harcos tud több és ritkább bundát szállítani az asszonyának.

 

A divat feltalálása után néhány évvel az egyik fiatal harcos, miután már rengeteg ritka prémmel ajándékozta meg az örökös jókedvvel, bőséggel és 120-as mellbőséggel megáldott szerelmét, úgy gondolta, hogy itt lenne az ideje, hogy egyszer végre már a bundái nélkül is megtekintse a kiszemelt hölgyet, így aztán megkérte, hogy vegye le a meleg nyári napon amúgy is felesleges ruhadarabokat. De a lány azt mondta:

 

- Szó sem lehet róla! Én nem vagyok pléhboly-nyuszika!

- Pléhboly-nyuszika? Olyat még nem ettem… De nem is megenni akarlak én, hanem meg…

- Ki ne mondd! – szólt rá a lány. - Van fogalmad róla, mit mondana az ORTT, ha egy ilyen szolid kis történetben ilyen szavak lennének?

 

A harcosnak persze gőze sem volt róla, hogy mi az az ORTT, és hogy egyáltalán van-e valamilyen hatásköre a kőkorszakban, de a biztonság kedvéért taktikát változtatott:

 

- Ugye azt tudod, hogy mi Neander-völgyiek vagyunk?

- Igen.

- És azt is tudod hogy már megjelentek a modern emberek, akik pár ezer éven belül kiszorítanak bennünket a világból?

- Ööö… ha te mondod…

- Szóval rajta vagyunk a különösen veszélyeztetett emberfélék listáján, te meg itt kéreted magad?

 

Ez az érv valószínűleg hatott, mert a harcos egy óra múlva különösen vidáman bújt elő a barlangjából, és az ismert slágert énekelte:

 

- „Sárika egy óra múlva enyém lett, mert tudtam én, hogy nem hiába beszélek…”

 

Tovább is énekelt volna, de akkor eszébe jutott, hogy nem egészen biztos benne, mennyire vonatkoznak a XXI. századi szerzői jogi törvények a kőkorszakiakra, és mivel a Mahasz-t és az Artisjus-t még az ORTT-nél is jobban tisztelte (magyarul fosott tőle, mint Juli néni a hordós káposztától), ezért inkább nagyon gyorsan elhallgatott. Annál is inkább, mert a „rajongótábora” már készítette a bunkókat arra az esetre, ha nem hagyja abba azonnal az óbégatást. Ezt egyébként ő meglehetősen súlyos rasszizmusként értékelte volna, ugyanis valamilyen rejtélyes okból az ő bőrszíne jóval sötétebb volt a törzs többi tagjáénál. A sötét bőrszín és a muzikalitás néhány ezer évvel később egyik leszármazottjánál is megmaradt, aki Fekete Pákó néven énekelt hatalmas slágert az ük-ük-ükapja esetéről. A megfogalmazás változott, de a téma nála is változatlan maradt:

 

- „Addideja didit, az anyád úristenit…”

 

A törzsnek a tagjai sok más hasonlóan lökött leszármazottal is megajándékozták a világot, így talán nem is olyan meglepő, hogy a legújabb evolúciós elméletek ezt a tanulságot vonták le a létezésükből:

 

A fejlődés egy bizonyos fokán néhány majom lemászott a fáról, és eljön majd a fejlődésnek az a foka is, amikor néhány majom visszamászik oda.

 

Szólj hozzá!

Címkék: politika humor vallás ősember

A vallás és politika eredete

2010.10.24. 19:49 BaSa

- avagy akkor higgy a törzsfőnöknek és a varázslónak, amikor mamutcsorda legelészik a sírjukon

(A most következő történet kitalált, bármiféle hasonlóság élő vagy egykor élt személyekkel pusztán a véletlen műve. Különben is, akinek nem inge, ne vegye magára.)

 
Egyszer volt, hol nem volt, úgy százezer évvel ezelőtt a mai Spanyolország területén élt egy ősember törzs. Nagy és erős harcosok voltak, de szellemi képességeikre jellemző, hogy ha egyszer Neander-völgyiek voltak, akkor mégis mi a túrót kerestek az Ibériai-félszigeten?
 
A válasz egyszerű. Egy alkalommal hosszabb vadászatra indultak, és az otthon maradottak a lelkére kötötték a vezetojüknek, hogy ha szeretnének hazatalálni, akkor figyelje a tölgyfákat, mert azoknak mindig az északi oldalán nő ki a moha. Sajnos arról az apróságról elfeledkeztek, hogy a törzsfőnök háromszor bukott meg növénytanból, így az utat egy cédruson próbálta megnézni. Ezért aztán a harcosok Lipcsénél véletlenül  balra fordultak, az otthon maradottak pedig vacsora hiányában szép csendben kihaltak. Mellesleg a "kitunő" tájékozódási képesség a törzsfőnöknél családi vonás volt, egy Kolumbusz nevu leszármazottja pár évezreddel késobb Amerikában kereste Indiát, és bár viszonylag kevés buddhista szerzetessel találkozott az inkák falujában, neki sem igazán tűnt fel hogy eltévedt. De ez már egy másik történet.
 
Bár a harcosok nem kifejezetten a szellemi képességeikkel tűntek ki az átlagból, amikor a Pireneusokban elérték a hóhatárt, akkor azért már nekik is kezdett feltűnni, hogy talán nem egészen pontosan tartják a hazafelé vezető irányt. Észrevételeiket jelezték a törzsfőnöknek, aki a - kőkorszaki szintű - demokrácia elkötelezett híve volt, ezért az észrevételeket a kor fogalmaihoz képest meglehetősen demokratikus formában megtárgyalták.
 
Néhány kivert foggal és törött bordával később megegyeztek abban, hogy a törzsfőnök igenis kitűnően tájékozódik, és egyébként is, ha már idáig eljöttek, akkor nem fordulnak vissza. A hegyeken túljutva dús legelőket és egy hatalmas bölénycsordát pillantottak meg, ami rendkívüli módon megnövelte a törzsfőnök népszerűségi indexét a kőkorszaki Szonda Ipsosnál, így a harcosok hangos kurjongatással elindultak az új hazájukba hont foglalni.
 
A törzs szokásai szerint minden harcos azt ette, amit fogott. Aki csak a dárdája végét fogta, az pedig éhen maradt. Ez különösen a törzs varázslója számára volt kellemetlen szokás, ugyanis ő a mozgáskoordinációját tekintve a mérsékelten dinamikus kategóriát képviselte. Ezt a politikailag kevésbé korrekt kifejezéseket használó őskokorban igen gyakran a "tök béna volt" szókapcsolattal jellemezték. 
 
Egy szép napon, amikor a varázslónak már úgy korgott a gyomra, hogy a vadiúj, összkomfortos barlangjuk elfoglalásakor azzal kergették ki a barlangi medvét, az öreg kezdte úgy érezni, hogy ha ez így megy tovább, ez az idő előtti kihalásához fog vezetni, amit mindenképpen szeretett volna elkerülni.
 
A megoldáson morfondírozva leült egy fa tövébe, és nem vette észre, hogy pont egy hangyaboly közepén sikerült helyet foglalnia. Mikor a hangyák a gatyában elkezdték tenni a dolgukat, a varázsló ijedtében olyan szenvedélyes rokizásba kezdett, hogy azt még Elvis is megirigyelte volna. Rock & rollt járni egy olyan korban, ahol még a tam-tam dobot is éppen csak feltalálták, meglehetősen súlyos következményekkel járhat. Ez a következmény a varázsló esetében éppen húsz kiló volt, ekkora husánggal vágta fejbe egy rémült harcos, aki azt hitte, hogy szegény varázsló teljesen megkergült. Mikor magához tért, a varázslónak még mindig tiltott önkényuralmi jelképek ugráltak a szemei előtt, és mivel némi összefüggést vélt felfedezni a gatyájában mászkáló hangyák és a szeme elott ugráló csillagok között - tudniillik mindkettő vörös volt - rögtön elkezdett büdös komcsizni. Mivel a törzs egyelőre az ősközösség szintjénél tartott, a harcosok ezt sem tudták mire vélni, és már éppen nyúltak volna a bunkó után, de ekkor a varázsló elérkezett Marxhoz és a Tőkéhez, ebből az értelmesebb harcosok megértették, hogy a varázslónak a tökét csipkedték össze a hangyák.
 
Késobb a varázslónak támadt egy ötlete, így amikor a harcosok rákérdeztek mit jelentettek az elobbi furcsa események, a varázsló fölényesen így szólt:
 
- Beszéltem a Nagy Manituval. Megígérte, hogy mostantól segíteni fogja a vadászatunkat, és mindig lesz elegendő zsákmány, cserébe csak át kell adnotok a legjobb falatokat az ő szerény szolgájának. Gyengébbek kedvéért: nekem!
 
A harcosok örültek az ajánlatnak, és bár nem tetszett nekik, hogy a varázsló potyázni akar, mégis beleegyeztek a dologba. Ettol azonban semmivel sem lettek ügyesebbek, így néha még mindig nem fogtak semmit. A sokadik ilyen eset után kérdore akarták vonni a varázslót, ami az ő számára újabb kellemetlen következményekkel - azaz súlyos pofonokkal - járt volna, ezért aztán rámutatott a leggyengébb harcosra, és azt mondta:
 
- Miatta nem sikerül a vadászat, a Nagy Manitu haragszik rá, mert nem hisz benne eléggé!
 
Szerencsétlen harcost a többiek ez után olyan pépesre verték, hogy még a fogatlan vén varázslónak sem jelentett gondot hogy falatozzon belőle. Merthogy megvolt az a kellemetlen szokása a törzsnek, hogy ha bölény épp nem került lándzsavégre, akkor végszükség esetén egymást is megették. A varázsló így egy időre ismét biztonságba került, de miután a harcosok elég sokat bénáztak, így egyre többször kellett hasonló módszerekhez folyamodnia, és egy szép napon azt vette észre, hogy fogynak a harcosok. A varázsló betojt, mert ugye ha nincsenek harcosok, akkor vacsora sincs, ezért elkezdte törni a fejét, hogy mit lehetne kitalálni. Ahogy elgondolkodva sétált, meglátott egy fiatal harcost, aki unalmában a porba rajzolgatott. A varázsló odament hozzá, és azt mondta:
 
- A Nagy Manitu látta milyen ügyes kezed van, ezért arra kér téged, hogy fesd fel a barlangunk falára a bölény képmását.
 
Amikor a mű elkészült, akkor pedig odafordult a harcosokhoz, és így szólt:
 
- Ismét beszéltem a Nagy Manituval, és azt mondta, most már biztosan segíteni fog nektek a vadászatban, csak még egy utolsó próbatételt kell kiállnotok. Azzal kell bizonyítanotok a hitetek erejét, hogy minden reggel a vadászat előtt odaálltok a barlang szemközti falához, és a dárdáitokkal megdobáljátok az elejteni kívánt bölény képmását.
 
A harcosok szót fogadtak, és csodák csodájára, néhány héten belül tényleg egyre gyakrabban sikerült a vadászat, a következő tavaszra pedig már szinte sohasem hibázták el a vadat. Persze nagyon örültek, és így a varázsló is mindig annyit zabálhatott, amennyit csak bírt. Egy napon azonban, amikor szokása szerint végigjárta a vadászat után a harcosokat, hogy begyűjtse a részét a vesepecsenyéből, az egyik harcos, ahelyett hogy engedelmesen átadta volna a részét, inkább jól fejbe csapta a bunkójával. A varázsló mostanában nem tapasztalt ilyesmit, ezért ráförmedt a harcosra:
 
- Mi az, hogy nem adod ide a részemet? Hát nem félsz te a Nagy Manitutól? Hiszen már segített is neked a vadászatban, mégsem hiszel benne?
 
Mire a harcos így válaszolt:
 
- Na ide figyelj varázsló! Mindketten tudjuk, hogy a Nagy Manitut csak kitaláltad. A vadászat nem azért lett sikeresebb, mert ő segített nekünk, hanem mert sokkal ügyesebbek lettünk amióta minden nap gyakoroltatod velünk a célba dobást.
 
A varázsló nagyon ijedt képet vágott, ám a harcos így folytatta:
 
- Mindazonáltal ismered a tegnapi sajnálatos eseményeket, amikor is a törzsfőnököt széttépte a kardfogú tigris. Nos, ha holnap esetleg odaállsz a harcosok elé, és közlöd velük, hogy a Nagy Manitu azt óhajtja, hogy én legyek az új vezető, akkor nem buktatlak le, sőt megígérem, hogy ameddig én leszek a törzsfőnök, addig te leszel a törzs köztiszteletben álló varázslója, mindig bőven lesz ennivalód, és annyit kamuzhatsz ezeknek a lökötteknek, amennyit nem szégyellsz.
 
Így is történt, innentől kezdve a törzsfőnök és a varázsló kart karba öltve hülyítették a népüket, és boldogan éltek, amíg ki nem haltak.
 
De vajon kihaltak egyáltalán? Na de ez már megint csak egy másik történet. 

 

Szólj hozzá!

Címkék: politika humor vallás ősember

Ki vagyok? (Eléggé kivagyok...)

2010.10.12. 21:24 BaSa

"Gyors vagyok a lánynak, a zsarunak személy,
Moszkvában gazdag, de idehaza szegény.
Törpének óriás, óriásnak törpe,
Playboynak téboly, egyenesnek görbe..."

(Rapülők-Nem adom fel)

 

Hogy ki is vagyok? Nos először is tisztázzuk: bár lesznek posztok, amelyekben talán úgy tűnhet, nem vagyok bérblogger. És már (logó nélküli) bögrém is van.

Volt olyan ősöm, aki már az Árpád-házi királyok idején magyar nemes volt, és olyan is, aki még a XX. század elején sem beszélt magyarul. Óvodás koromban kukás szerettem volna lenni, és még kerülhetek olyan helyzetbe, amikor kukáznom kell. Az előző rendszerben a legmagasabb pozícióm a kisdobos volt, bár azt sem vertem nagydobra. A "módszerváltás" óta ellenzéki vagyok, de ez minden kormány alatt így van. Persze ez nem zárja ki, hogy az ellenzék hülyeségeit is teli szájjal röhögjem ki. Liberális vagyok, ha az emberi jogokról van szó, balos, ha nehéz helyzetben lévő emberekről van szó, nemzeti a (számomra) fontos nemzeti kérdésekben, konzervatív azokban a hagyományokban, amit érdemes megőrizni az utókornak, radikális bizonyos közbiztonsági kérdésekben, és demokrácia párti minden esetben.
Sosem követtem egyházakat, de vannak dolgok, amelyekben hiszek. Nagyjából betartom a tízparancsolatot, bár a hatodikkal vannak problémáim. (Kinek nem?) Nem hiszek el feltétel nélkül olyasmit, amit nem lehet bizonyítani, de nem is zárom ki, ha az ellenkezője sem bizonyítható. Hiszek abban, hogy bármilyen vallás követőjeként, sőt vallásos hit nélkül is ugyanolyan erkölcsi értékek érvényesek mindenkire, amit pedig ezen felül tanítanak akár egyházak, akár egyéb, nem vallási jellegű értékrendek, azt emberek találták ki, így a követésük csak önkéntes alapon történhet, és ha valaki a plusz szabályai miatt különbnek, vagy erkölcsösebbnek hiszi magát, az tévúton jár.

Szólj hozzá!