Ugye mindenki emlékszik még a Gregory Peck főszereplésével készült régi, nagy sikerű filmre, az Egymillió fontos bankjegyre?
A történet szerint két gazdag öregúr találomra kiválaszt egy teljesen elszegényedett, egyetlen huncut vas nélkül sétálgató csavargót, akinek átadnak egy egymillió fontos bankjegyet azzal, hogy komoly jutalmat kap, ha egy teljes hónapig meg tud élni belőle anélkül, hogy eközben felváltaná. A főszereplő a bankjegy segítségével azonnal kap ingyen ebédet az étteremben, elegáns öltönyöket az úri szabónál, és luxus lakosztályt az előkelő szállodában, anélkül, hogy azonnal kifizettetnék vele a megvásárolt holmikat, hiszen az étterem tulajdonos, a szabó, és a szállodaigazgató is tudja, hogy ha valaki egymillió fonttal a zsebében mászkál, akkor a bankjegy felváltásával bármikor könnyedén kifizetheti azt a pár száz fontot, amivel nekik tartozik. A probléma akkor kezdődik, amikor egy vicces kedvű úriember elrejti a bankjegyet, és amikor kiderül, hogy a főszereplő nem tudja azt bemutatni, akkor mindenki azonnal félteni kezdi a pénzét, és kérik (sőt követelik) a tartozások azonnali kifizetését.
Valami hasonló történt a magyar gazdaságpolitikában is az IMF megállapodás kapcsán. Bár a kormány sokáig kifejezetten ellenezte, sőt a függetlenség akadályának tekintette az efféle hitelmegállapodást, végül mégis rájöttek, hogy ha az embernek egy huncut vas sincs már a zsebében, akkor kifejezetten jól jön, ha valaki kölcsönad neki egy egymillió fontos bankjegyet (vagy egy jelentősebb összegű hitelkeretet), mert ha azt bármikor bárkinek az orra alá dughatja, akkor rögtön megbíznak benne, hiszen látják, hogy ha gond van, akkor van mihez nyúlnia, és tud fizetni.
Persze lehet erre azt mondani, hogy érdemes-e újabb hiteleket felvenni, amikor már úgyis nyakig ülünk az adósságban? Nos, egyrészt van olyan helyzet, amikor "Nincsen sok választás. Azért, nincs mert elkúrtuk..." Másrészt ahogyan a filmben is csak annyi volt a feltétel, hogy a végén a főszereplő felváltatlanul vigye vissza bankjegyet, úgy az IMF hitelkeretnek is megvan az a sajátossága, hogy amennyiben a hitelkeret rendelkezésre áll, de abból a kormány nem hív le semekkora összeget (ténylegesen nem veszi igénybe a hitelt, mint pl. egy bankkártyánál, amikor nem költ róla az ember, így később fel sem kell töltenie a hiányzó összeget), akkor a 0 Ft (illetve Euró) igénybe vett hitelnek a kamata is 0 lesz. Ha pedig mégis úgy alakulna, hogy valamennyit igénybe kell venni belőle, akkor még mindig ennek a hitelnek van a legalacsonyabb kamata, azaz ez kerül nekünk (az országnak, adófizetőknek) a legkevesebbe.
Az is felmerült ellenérvként, hogy mi lesz akkor az ország pénzügyi függetlenségével? Nos, ezen úgy 20 ezer milliárd forint hitellel és évi ezer milliárdos törlesztő részlettel ezelőtt kellett volna elgondolkodnunk. Tény, hogy az IMF nem szokott feltételek nélkül pénzt osztogatni boldog-boldogtalannak. De gondoljuk végig, hogy ha valakinek van egy kis spórolt pénze, és minden ellenkező híreszteléssel ellentétben "nem lopja a pénzt", akkor vajon kölcsönadná-e egy olyan embernek, akiről tudja, hogy azért van állandóan legatyásodva, mert a világ összes pénzét képes lenne elinni? Természetesen legfeljebb olyan feltételekkel, ha az illető garantálni tudná a visszafizetést, pl. megígérné, hogy többet nem piál. Persze a piás mondhatná, hogy neki ne szabják meg, hogy milyen életmódot folytat, de ha már a környék összes uzsorásának tartozik, és azt sem tudja megadni, ráadásul már senki más nem ad neki kölcsön, akkor úgysem lesz más választása, hiszen teljesen mindegy, hogy a (kivételesen nem uzsorakamatot felszámító, hanem korrekt) hitelező kéri, hogy ne piáljon, vagy nem kap több hitelt, és akkor nem fog telni a piára.
Természetesen az még kérdéses, hogy miután a kormány az elmúlt hónapokban az IMF hitelt a létező legrosszabb megoldásként tüntette fel, amit mindenképpen el kell kerülni, most hogyan fogja "kidumálni" a helyzetet, de végül is kommunikációs trükkökben eddig is jók voltak (talán ebben voltak a legjobbak), és végső soron nekünk nem az az érdekünk, hogy egyik vagy másik politikai erő HITELessége és népszerűsége ne csökkenjen, hanem hogy az ország működőképessége rövid és hosszú távon is fennmaradjon.
Ui: A bejegyzés megírása után láttam, hogy a Véleményvezér blogot író kollégák is a piás példával operálnak, mivel nem szeretnék szerzői jogi vitákba bonyolódni, így meg kell jegyeznem, hogy írás előtt nem olvastam az ő cikküket, becsszóra egymástól függetlenül ugyanaz jutott eszünkbe. :-))