Avagy főhet a fejünk, ha nincs fő a törzsön
(A most következő történet kitalált, szereplői sosem léteztek, de ha léteztek volna, akkor biztosan politikusok lennének.)
Hosszú vándorlás után egy szép nyári napon, villámlás és jégeső közepette, egy jelentősebb földrengés és vulkánkitörés után, a főnök közölte a törzsével, hogy megérkeztek az Ígéret Földjére. Először semmit nem láttak az égből hulló ökölnyi jégdaraboktól, de pár órával és három betört fejjel később elállt az eső, és végre körülnézhettek. Egy büdös mocsár kellős közepén voltak…
Azt eddig is sejtették, hogy a törzsfőnök nem a tájékozódás nagymestere, ráadásul folyamatosan bírálta őket a pesszimizmusukért, de most más ők is azt mondták, hogy szemüveget a bírónak.
- Hol vannak a dús füvű legelők, amiket ígértél?
- Hát… esetleg ha lecsapolnánk a mocsarat…
- Inkább a véredet. Az állatainknak fű kell.
- Jó hogy nem mindjárt intravénás heroin.
- Minek vezettél minket, ha azt se tudod, hogy merre kell menni?
- Dehogynem tudom, itt van a térképen.
- Térkép??? Ez a tavalyi Bunda divatmagazin szabásmintája. Különben is, te nem is tudsz olvasni, térképet meg pláne nem.
- Ööö… most hogy mondjátok…
- Na ne szórakozz! Így bármelyikünk el tudná vezetni a törzset.
- Hát, ha tényleg így gondoljátok, akkor lemondok, vezesse ki valaki más a törzset ebből a mocsárból.
Na most aztán jól kint voltak a vízből! Akarom mondani a mocsárból. Pontosabban épp az volt a baj, hogy még nem voltak kint, de egyiküknek sem volt még ötlete sem, hogy merre kellene elindulni. Elkezdtek hát új törzsfőnököt keresni. A varázsló persze rögtön felajánlotta, hogy ő kész feláldozni magát a törzs érdekében, de amikor már a magukkal hozott lila hagymát kezdték az üstbe aprítani, akkor dühöngve kiszállt, és megjegyezte, hogy ő nem egészen így képzelte az áldozatot.
Néhány harcos ekkor javasolta, hogy az egyik sokat tapasztalt bölcs öreget válasszák törzsfőnöknek. Ez eleinte jó ötletnek tűnt, mert az öreg már a szomszéd törzsnek is segített, és ők azóta már arannyal fizetnek, de amikor megkérdezték az öreget, hogy hogyan szerezhetnének egy halom medvebőrt (ők még azt használták arany helyett), ő azt találta mondani, hogy ahhoz medvére kell vadászni. Na ekkor küldték el melegebb éghajlatra. Sajnos azonban az öreg sem tudta, hogy az merre van, pedig szívesen követték volna.
Felmerült még több tapasztalt harcos neve, de mivel egyik sem járt még a környéken, és nem akarták bevallani, hogy gőzük sincs merre kéne elindulni, ezért egyikük sem vállalta a főnökséget. Ekkor a varázsló megint előállt azzal, hogy ő szívesen lenne törzsfőnök, de közölték vele, hogy törzsfőnöknek és varázslónak lenni egyszerre egy időben, az összeférhetetlen. Ami igaz, az igaz, a varázsló tényleg elég összeférhetetlen volt, néhány hozzá közel álló harcoson kívül szinte már senkivel sem volt beszélő viszonyban. Mivel jobb ötletük nem volt, már mégiscsak majdnem elfogadták a varázslót, ekkor azonban a Vének Tanácsa jelezte, hogy a törzs hagyományai szerint csakis teliholdkor lehet új törzsfőnököt választani, és addig még majdnem két hét van hátra. Ekkor a varázsló már nagyon ideges volt, és kitalálta, hogy mivel a vének tudományos vizsgálata szerint sajtból van a hold, ezért készíthetnének egy nagy kerek sajtot, azt felakaszthatnák egy fára, és akkor bármikor lehetne főnököt választani, amikor csak jól esik. Amikor a varázslót követő harcosok ezt meghallották, hatalmas ünneplésbe kezdtek, és egymás szavába vágva kezdték mesélni a törzs többi tagjának a trükköt. Sajnos a nagy hangzavarban a többiek egy kukkot sem értettek az egészből, de annyit azért kivettek belőle, hogy a módszerben szerepel a varázsló neve és az akasztás szó, ezért egyre jobban tetszett nekik az ötlet.
A varázsló harcosai el is indultak sajtot készíteni, ekkor azonban a régi törzsfőnök néhány harcosa felvetette, hogy mégiscsak közülük kellene vezetőt választani, hiszen ők álltak legközelebb a főnökhöz, ők nagyjából látták, hogy merre jöttek, így hátha ki tudják okoskodni a visszautat is. Bár az okoskodás az ő esetükben inkább hülyéskedésnek tűnt, de azt mindenképpen el akarták kerülni, hogy a varázsló legyen az új főnök. Ezért aztán még mielőtt bárki is megszólalhatott volna, megválasztották vezetőnek a törzs nótafáját, Chellót, akit a törzs csak Gordonka néven ismert. Azért nem a valódi nevén ismerték, mert a tanúvédelmi program keretében került a törzshöz. A korábbi törzsében ugyanis tanúja volt annak, amikor a főnök emberei el akarták lopni a törzs medvebőreit, és azt mondta nekik, hogy ha nem akarják, hogy szóljon a többi harcosnak, akkor ő is kapni akar. Kapott is, pár akkora pofont, hogy beleszédült. Szerencsére pont akkor járt arra a lököttek csapata, akiknek odaígérte az összes medvebőrt, ha megmentik.
A varázsló emberei persze kicsit sem örültek, és azt mondták, hogy ez nem ér, mert ők ott sem voltak a kiválasztásnál. De a többiek közölték velük, hogy nem kellett volna félrevonulni duzzogni, akkor talán itt lehettek volna, így aztán kénytelenek voltak belenyugodni. A varázsló még kicsit örült is, hogy így nem neki kell a vaksi fejével megtalálni a helyes irányt.
Szerencséjükre a szomszéd törzs egy idő után elkezdte keresni a hiányzó medvebőröket, és a kutatás közben eljutottak a mocsárba is. Rögtön feltűnt nekik, hogy valahonnan nagyon ismerősnek tűnnek a lököttek által viselt bőrök, de nem akartak bunyót, ezért felajánlották a törzsnek, hogy kivezetik őket a mocsárból, a bőrökért cserébe. A harcosok ugyan nem szívesen mondtak volna le a divatos cuccaikról, de az új főnök tudta, hogy az életben nem lesz esélyük kijutni a mocsárból, ha nem megy bele az üzletbe, így aztán néhány erős harcos segítségével feltalálta a vagyonadót, ami úgy nézett ki, hogy minden egyes medvebőr után egy bőr volt az adó. Mire a nem túl értelmes harcosok a kőtábláikon kitöltötték az adóbevallást, addigra a főnök és a harcosai már be is gyűjtötték a bőröket.
Így végül kijutottak a mocsárból, viszont az egész törzsnél összesen egyetlen bőr maradt, azt is csak azért hagyták meg nekik, mert már régóta lyukas volt. Persze egyetlen lyukas bőr kevés volt ahhoz, hogy az egész törzs azzal takarózzon, és mivel már augusztus közepén jártak – ez akkoriban azt jelentette, hogy hamarosan beköszönt az évi 11 hónapig tartó tél – ezért elkezdtek gondolkozni, hogyan szerezhetnének több bőrt. Az öreg, tapasztalt harcos ekkor megint előállt az elméletével, mely szerint medvebőrhöz csak vadászattal lehet hozzájutni, de a varázsló lehurrogta. Azt mondta, hogy nehogy már fárasztó vadászattal kelljen tölteniük az idejüket az embereknek, mikor amúgy is van elég bajuk. Azt javasolta, hogy az egyetlen megmaradt medvebőrt vágják ketté, így rögtön kétszer annyi bőrük lesz, mint korábban. A harcosoknak tetszett az ötlet, és mikor látták, hogy így milyen könnyen meggazdagodhatnak, a két felet újra kettévágták, majd a negyedeket még tovább, végül már annyi darabjuk volt, hogy a törzs minden tagjára tíz medvebőr jutott. Bár gyanús volt nekik, hogy ez így túl könnyű, de először azt hitték, hogy végre feltaláltak egy kiváló medvebőr sokszorosító eljárást, egészen addig, amíg meg nem próbálták elcserélni a frissen szerzett bőreiket vadi új kőbaltákra a szomszéd törzzsel. Mikor azok látták, hogy a lököttek olyan bőrökkel akarnak fizetni, amelyek tenyérnyi nagyságúak a megszokott méret helyett, akkor röhögve közölték, hogy mostantól csak tíz bőrért adnak egy baltát. A lököttek persze fel voltak háborodva, és közölték, hogy akkor ezentúl másik törzzsel üzletelnek, de amikor az összes környékbeli törzs ilyen árfolyamot javasolt – sőt, volt, amelyik húsz bőrt is elkért volna egy baltáért – akkor végül belátták, hogy ekkora bőrdarabokért sehol nem kapnak rendes szerszámokat. És mivel már takarózni sem tudtak a szétszabdalt bőrrel, végül kidobták az egészet a szemétbe, és lógó orral mégiscsak elindultak medvére vadászni.
Az évezredek során még sokszor kerültek olyan helyzetbe, hogy még több medvebőrre lett volna szükségük, de végül mindig be kellett látniuk, hogy csak olyanok mondják azt, hogy fárasztó vadászat nélkül is lehet bőrt szerezni, akiknek már van elég bőrük. Főleg a képükön.
