Kezdetben ugye volt a cserekereskedelem. Később, amikor ez már túl bonyolulttá vált (szerintem mindenki ismeri a példát arról, hogyan nem tud cserélni az építész, akinek minden nap kell kenyér, és a pék, akinek elég egy ház egy egész életre), akkor rájöttek, hogy szükség van valamire, amivel összemérhetik az egyes termékek és szolgáltatások értékét. Ekkor született meg a pénz. Mivel a pénznek pont az a lényege, hogy el lehessen cserélni termékre vagy szolgáltatásra, ezért a rendszer akkor működik jól (nem tökéletesen, de használhatóan), ha a pénz és az érte megvehető áru értéke egyensúlyban van. Ha ez az egyensúly megbomlik, akkor következik be a különböző típusú válságok valamelyike.
1. Túltermelési válság
Ez olyankor következik be, ha hirtelen több lesz a piacon megjelenő termék és szolgáltatás, mint a pénz mennyisége. A megoldása ugyan fájdalmas (melyik válságé nem az?), de viszonylag egyszerű. Ha túl sok a termék, és nincs rá elég vevő, akkor meredeken csökken az ár, ameddig helyre nem áll az egyensúly. Természetesen közben az árak esése miatt a terméke egy részét nem éri meg tovább termelni, így a termelés visszaesése miatt is csökken az összes megtermelt áru értéke, ami tovább gyorsítja a probléma megoldását.
2. Hitelezési válság
Ebben az esetben a pénz mennyisége lesz több, mint az érte megvehető dolgok értéke. Ez az eset áll fenn jelenleg is, elsősorban a felelőtlen hitelezések miatt, ami részben a hitelnyújtók (bankok, pénzügyi szervezetek) rossz döntéseinek, részben a hitel felvevőknek a hibája, akik hitelt vettek fel akkor, amikor többet akartak költeni, mint amennyit a lehetőségeik megengedtek volna. (Ez vonatkozik akár magánszemélyekre, akik olyan dolgokat is szerettek volna megvenni, amelynek az árát egyelőre nem keresték meg, és országokra is, akik nagyobb jólétet szerettek volna biztosítani az állampolgáraiknak, mint amire telt.) Ebben az esetben is az a megoldás, ha a pénz és a termékek, szolgáltatások egyensúlya helyreáll, ennek azonban több, és jóval bonyolultabb módja van.
a) Többet kell termelni
Sosem túl népszerű azt mondani, hogy dolgozzunk többet, de ha sok a pénz, és kevés az áru, akkor a termelés növelésével egyenlegbe kerül a dolog, már csak azért is, mert ha több az eladható termék, akkor több lesz a bevételünk, és lesz miből kifizetni a hiteleket. A dolog nehézsége, hogy válság idején akár az emberek, akár az országok kevesebbet tudnak költeni, így vásárolni is, ha viszont nincs vevő, akkor hiába termelünk többet, mert nincs kinek eladni.
További probléma, hogy országok esetében ezt a "kinövekedjük az adósságot" politikát egy ponton túl már csak azért sem lehet folytatni, mert a föld tartalékai végesek, és ha egyszer kimerülnek a nyersanyagok, akkor nincs miből termelni, és nm lesz többé gazdasági növekedés. Úgy értem, nem átmenetileg, mint az eddigi válságok esetében, hanem soha többé... Elég ijesztő lehetőség.
b) Pénzt kell kivonni a rendszerből.
Ha túl sok a pénz, lehet csökkenteni a mennyiségét, de mivel a többlet pénz nagy része valójában hitelek formájában jelent meg, így "bankjegy égetéssel" nem sokra megyünk, sokkal inkább a hitelek valamilyen formában történő "eltüntetésével". Ennek ugye 2 változata lehetséges.
Az első értelemszerűen a hitelek valamiféle visszafizetése. Normális esetben ez könnyű lenne, valaki felvett hitelt, hogy legyen pénze egy jövedelmező üzletbe fogni, majd a bevételeiből azt szépen visszafizeti. A válság viszont nem normális eset, éppen az a probléma, hogy a felvett hiteleket nem befektették, hanem felélték. Így a visszafizetése készpénzben vagy komoly nehézséget okoz, vagy egyenesen lehetetlen. Utóbbi esetben a hitel visszafizetéséhez pénz helyett valamilyen értékes holmiról kell lemondani, pl. magánszemélyek esetén logikusan arról, amire a hitel fel lett véve. Persze lehet azt mondani, hogy szemétség elvenni valakitől az autóját, pláne a lakását, de felmerül a kérdés, hogy megdolgozott érte, vagy hitelből "vette"? Mert amit az ember még nem fizetett ki, az ugye valójában nem az övé. Országok esetében kicsit bonyolultabb a helyzet, hiszen ha a pénzt elköltötte nyugdíjra, fizetésekre, autópályára, stb, akkor azt már nehéz visszaadni, helyette valami hasonló értékű dolgot kell adni. Ezt ugye egyesek a hitelezők kizsákmányoló hozzáállásának szokták tekinteni, de hagy idézzek fel egy jelenetet az Üvegtigris című filmből. A büfés Lali egy "jó képességű" haverja autót akar venni, oda is adja a pénzt az eladónak, majd amikor megy átvenni a kocsit, az eladó így fogadja:
-Bocs, nem tudtam olyan típust szerezni, amilyet akartál, csak egy olcsóbbat. A különbözetet nem tudom visszaadni, de adok neked ráadásként egy gépzongorát.
- Oké, de mi a f@szt kezdjek én egy gépzongorával?
A fenti történetből is kiderül, hogy (bár a filmben az üzlet végül összejött) általában ha a hitelező vissza akarja kapni a kölcsönadott összeget, és azt nem kapja meg készpénzben, akkor cserébe csak olyasmit fogad el, ami az ő számára képvisel akkora értéket, mint a tartozás összege.
A hitel eltüntetésének a másik módja, ha a behajthatatlan hiteleket részben vagy egészben leírják. Természetesen ez egyszerűnek és nagyszerűnek tűnik, de ebben az esetben csak annyi a különbség, hogy nem a hitelt felvevő, hanem a hitelező jön ki rosszul a dologból. Ez többnyire senkit nem szokott érdekelni, azt viszont nagyon is érdekli, akinek pl. a becsületes munkával szerzett pénze úszik el, mert mondjuk betette a bankba, azt a bank kölcsönadta másnak, aki aztán elköltötte, és nem fizeti vissza. Arról nem is beszélve, hogy ha a hitelt adó nem kapja vissza a pénzét, akkor több hitelt az életben nem fog adni, vagy azért, mert rossz üzlet, vagy azért, mert eleve nem marad rá pénze. Persze hitel nélkül azok sem tudnak működni, akik a felvett pénzt a termelésük fokozására költötték volna, tehát csökken ugyan a hitelek (a pénz) mennyisége, de a termelés is visszaesik, így nem jutunk sokkal közelebb az egyensúlyhoz.
c) Infláció
Ha több pénz van a rendszerben, mint kellene, és sem a termelés fokozása, sem a hitelek visszafizetése/eltörlése nem lehetséges, akkor még mindig ott van az a lehetőség, hogy úgy döntünk, hogy mostantól a forgalomban lévő (sok) pénz annyit ér, mint a forgalomban lévő (kevés) áru és szolgáltatás. Ez ugye azt eredményezi, hogy jelentősen csökken a pénz értéke, hiszen a kevés termékért sok pénzt kell adni, másképp fogalmazva ugyanakkora pénzösszegért kevesebb holmit tudunk vásárolni. Ez gyakorlatilag a pénz leértékelését, azaz inflációt jelent. Ezzel az a legnagyobb probléma, hogy a fenti megoldásokkal ellentétben nem a hitelezőket vagy a hitelfelvevőket sújtja, hanem kivétel nélkül mindenkit. Ráadásul az inflációt a szegények adójának is szokás nevezni, mert egy jómódú ember legfeljebb lemond az áhított luxuscikkről, vagy egy költséges hobbiról, de a legszegényebbek a jövedelmük nagy részét a puszta önfenntartásra (élelem, ruha, közüzemi díjak) költik, amit nagyon nehéz, vagy lehetetlen csökkenteni, így ez a megoldás nekik a legrosszabb.
